Erdélyben csak a Szent István-i örökség továbbvitelével, összefogással és megújulni tudással lehet magyar jövőt építeni – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden a Fehér megyei Szásznagyvesszősön, a megyei RMDSZ-szervezet hagyományos Szent István-napi szórványzarándoklatán.
2013. augusztus 20., 22:292013. augusztus 20., 22:29
2013. augusztus 20., 22:302013. augusztus 20., 22:30
A politikus rámutatott: a magyar nemzet államalapító szent királya cselekvő, előre tekintő döntéseinek köszönheti, hogy ezer éven át, a csodával határos módon megmaradt egy szláv és latin tenger közepén, és jogot formálhatott a történelmi létre. „A mi döntéseinktől függ, hogy lesz-e a Kárpát-medencében újabb 33 nemzedék múlva magyar szó, magyar ének, magyar család, magyar közösség, magyar tánc\" – figyelmeztetett az RMDSZ elnöke. Hozzátette: Szent István össze tudta fogni a magyarságot, ugyanígy a Kárpát-medencei, az erdélyi magyarság is képes kell hogy legyen az egyetértésre, mikor alapvető érdekeiről van szó. Kelemen Hunor kifejtette: azért akart a szórványmagyarsággal együtt ünnepelni, mert az RMDSZ számára minden egyes család, minden kisközösség számít.
Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke elmondta, a megyében élő szórványmagyarság körében egy évtizede hagyománnyá vált, hogy Szent István napján elzarándokolnak egy-egy olyan faluba, ahol már csak néhány magyar él. Az idei ünnep helyszínéül választott Szásznagyvesszős református gyülekezete alig 38 lelket számlál. A közösség élni akarását és magyarságához való ragaszkodását azonban az is jelzi, hogy a szórványgyülekezet a kommunizmus idején, 1968-ban kezdett templomépítésbe, amelyet idén újítottak fel, és házait piros-fehér-zöld festéssel díszíti.
A Szent István-napi ünnepségen több száz magyar népesítette be a dombtetőn álló kis templomot és környékét. Fehér megye tucatnyi településéről buszokkal és kisautókkal érkeztek az ünneplők, de a kalotaszegi Magyarlóna református kórusa is együtt ünnepelte a szásznagyvesszősiekkel a magyar államalapítást. A nyolcvanadik évéhez közeledő szásznagyvesszősi Szilágyi Ágnes elmondta: nem emlékszik arra, hogy volt-e valaha ekkora magyar ünnep a faluban.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
szóljon hozzá!