A Székelyföldön tölti nyári szabadságát Áder János, a magyar köztársasági elnök családja körében pihen Hargita megyében – adta hírül az Agerpres.
2013. július 22., 09:332013. július 22., 09:33
2013. július 22., 09:352013. július 22., 09:35
A hírügynökség szerint a magyar államfõ a hétvégén a kõrispataki szalmakalap-fesztiválra látogatott el, ahol az ország egyetlen szalmakalap-múzeuma is található. Áder János a gyûjtemény legnagyobb, több mint kétméteres darabját is felpróbálta, amellyel a turisták szoktak fényképezkedni. Elmondta, a településen a legutóbbi látogatása óta végbement demográfiai és gazdasági változásokra volt kíváncsi, és örömmel tapasztalta, hogy egyre több turista keresi fel a térséget. Úgy vélte, ez elsõsorban a fesztivál szervezõi és a múzeum mûködtetõi által tett erõfeszítéseknek köszönhetõ, mivel újjáélesztették a kihalóban lévõ hagyományokat.
„Itt van a bizonyítéka annak, hogy egy kis falu nagy erõfeszítések árán országos és nemzetközi hírnévre tehet szert\" – mondta a sajtónak Áder, aki harmadik alkalommal látogatott el a településre, ahol szalmakalapot kapott ajándékba.
A kõrispataki szalmakalap-múzeumot Szõcs Lajos alapította, akinek családja immár négy generáció óta foglalkozik kalapkészítéssel. A 150, Erdély különbözõ részeirõl származó modellt tartalmazó gyûjteménynek egy hagyományos parasztház ad otthont. Áder János köztársasági elnökké való kinevezése után második alkalommal érkezett magánlátogatásra Erdélybe, májusban szintén magánemberként vett részt a csíksomlyói búcsún.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
szóljon hozzá!