Fotó: Boda L. Gergely
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága támogatja a székely szabadság napi felvonulást – közölte Potápi Árpád János pénteken az MTI-vel.
2018. március 09., 14:302018. március 09., 14:30
2018. március 09., 14:332018. március 09., 14:33
Közleményében kiemelte: a rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára. Potápi Árpád János hangsúlyozta:
Meggyőződésünk, hogy a különböző autonómiaformák, amelyekre Európában számos példa van, a kisebbségben élő közösségek megmaradásának biztosítékai – írta.
Az államtitkár szerint üdvözlendő, hogy az autonómia ügye egységbe kovácsolta az erdélyi magyarságot: az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) januárban közös állásfoglalást írt alá az autonómiaelképzelések összehangolásáról.
Míg az SZNT szerint a székely szabadság napjára sikerült széles körű összefogást biztosítani, az RMDSZ Maros megyei vezetői bejelentették, nem vesznek részt a szombati marosvásárhelyi tömegrendezvényen.
Potápi Árpád János úgy fogalmazott: Székelyföld autonómiája minden magyar ember ügye. Fontos, hogy közösen hívják fel erre a figyelmet, emlékezzenek a székely vértanúk 1854. március 10-ei marosvásárhelyi kivégzésére, és minél többen csatlakozzanak a székely szabadság napi felvonulásokhoz.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
1 hozzászólás