A magyarországi digitális átállásban érintett romániai magyarokat segíti a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., amely pályázatot hirdetett a szükséges vevőkészülék – úgynevezett set-top-box – beszerzésére.
2013. november 04., 19:282013. november 04., 19:28
A programban elsősorban Temes, Arad, Bihar és Szatmár megyében élő, magukat magyarnak valló, magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező személyek jelentkezhetnek, akik kizárólag hagyományos módon – ingyenesen és előfizetői szerződés nélkül – televízióznak, azaz olyan készülékkel rendelkeznek, amelyet hagyományos szoba- vagy tetőantennával használnak. Digitális kultúra fejlesztése a határon túli magyarok körében című pályázat keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő egyénenként 8000 forinttal (mintegy 121 lejjel) támogatja az igénylőket, akik utófinanszírozott formában kapják meg a vissza nem térítendő összeget. A hozzájárulás elnyeréséhez a pályázónak be kell nyújtania a saját nevére és címére szóló, a set-top-box beszerzését igazoló számla fénymásolatát, egy kitöltött adatlapot, valamint a hozzájárulási szerződést kitöltve és aláírva. Részletes információk a www.bgazrt.hu honlapon érhetőek el. Az ügyintézésben ugyanakkor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is segítséget nyújt az érintetteknek: a Demokrácia Központokban elérhető és kinyomtatható a hozzájárulási szerződés, a munkatársak pedig segítenek a pályázati iratcsomó összeállításában és a set-top-box készülékek beszerzésében is.
A magyarországi átállás egyébként október 31-én zárult, ezzel pedig megszűnt a hagyományos, azaz analóg földfelszíni sugárzású televíziós műsorszórás, helyébe pedig a digitális földfelszíni sugárzás lépett. A váltás azokat a határmenti lakosokat érinti, akik hagyományos szoba- vagy tetőantennával nézik a magyarországi adást, így az m1, az RTL Klub és a TV2 előfizetési díj nélkül akkor lesz elérhető, ha a televíziónézők set-top-boxot szereznek be, és csatlakoztatnak készülékükhöz, ennek ára 8000 forint. Az új vételi móddal egyébként az m2 és a Duna Televízió is ingyenes elérhető lesz. Turos Loránd, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja az Erdélyi Napló hetilapnak nemrég elmondta: a romániai kábeltévé és műholdas szolgáltatás európai összehasonlításban is fejlettnek számít, a lakosságnak ugyanis csak négy százaléka vételezi a földi sugárzású analóg adást régi típusú antennákkal, így a digitális átállásban mintegy ötezer romániai háztartás lehet érintett, hiszen az arány a határmenti településeken sem lehet sokkal nagyobb. Magyarországon a háztartások 11 százaléka volt érintett. Az átállás egyébként EU-s kötelezettség, így legkésőbb 2015. június 17-én Romániában is le kell kapcsolni az analóg adókat. Turos elmondta: kísérleti jelleggel Bukarestben folytatnak már digitális sugárzást.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
szóljon hozzá!