2010. szeptember 17., 11:132010. szeptember 17., 11:13
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű is), 1 teáskanál sütőpor, 10 dkg cukor, 20 dkg vaj+a tepsihez, 2 tojássárgája. A töltelékhez: 1 kg savanykás alma, 1 citrom leve, 40 dkg szilvalekvár, 10 dkg vágott dió/mogyoró, 5 dkg mazsola, 1 teáskanál őrölt fahéj, 8 tojásfehérje, 20 dkg porcukor.
Elkészítés: A lisztet összegyúrjuk a sütőporral, a cukorral, a vajjal, egy csipet sóval és a tojássárgájával. Cipóvá formázzuk, fóliába csomagoljuk, és 30 percre betesszük a hűtőbe.
Az almákat meghámozzuk, négybe vágjuk, magházukat kiemeljük, húsukat vékony szeletekre vágjuk, és megcsepegtetjük citromlével. Kivajazunk egy nagy sütőtepsit, a sütőt 200 fokra (gázsütőn 3. fokozat) előmelegítjük. A tésztát tepsi nagyságúra nyújtjuk, és a tepsibe terítjük. A tésztát megkenjük a szilvalekvárral, és cserépszerűen (kissé egymásra csúsztatva) rárakjuk az almákat. Megszórjuk a dióval/mogyoróval, mazsolával és a fahéjjal. A sütőben kb. 20 percig sütjük. Közben a tojásfehérjét kemény habbá verjük, beleszitáljuk a porcukrot, és csillagcsőrös habzsákba szedjük. Gondolatban kijelölve a szeletek helyét kb. 20 habrózsát nyomunk a süteményre. Mérsékeljük a sütő hőfokát 180 fokra, és további 30 percig sütjük a süteményt.
Hozzávalók: 50 dkg szilva, 10 dkg puha vaj, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 3 tojás, 10 dkg liszt, 10 dkg étkezési keményítő, 1 csomag sütőpor, porcukor.
Elkészítés: A szilvát megmossuk, leszárítjuk, elfelezzük és kimagozzuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Alufóliával úgy béleljük ki a formát (26 cm átmérőjű kapcsos tortaforma), hogy pereme is legyen. A fóliát kivajazzuk. A vajat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. Apránként hozzáadjuk a tojásokat. A lisztet a keményítővel és a sütőporral összekeverjük, és evőkanalanként a tojásos masszához adjuk. A szilvát apróra vágjuk, és a forma aljára, a fóliára szórjuk. Ráöntjük a tésztát, elsimítjuk, és a sütő közepére téve 1 órán át sütjük. A forma szélét lekapcsoljuk, a süteményt 10 percig hűlni hagyjuk, majd egy tálra borítjuk, és lehúzzuk róla a fóliát. Miután kihűlt, a porcukrot a sütemény tetejére, a szilvára szórjuk.
Hozzávalók: A császármorzsához: 2,5 dl liszt, 2,5 dl gríz (búzadara), 5 dl l tej, 4 tojás, 2 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 2-3 evőkanál olaj a sütéshez, esetleg mazsola. A szószhoz: 1 kg szilva, 3 evőkanál cukor, 2 dkg sütőmargarin, 1/2 kávéskanál fahéj, 4-5 dl meggylé, vörösbor vagy víz.
Elkészítés: A morzsához a lisztet, a darát, a cukrot, a vaníliás cukrot és a tojássárgákat simára keverjük a tej felével, majd hozzákeverjük a maradék tejet, és az egészet 1 órára a hűtőbe tesszük. Így a daraszemek jól megdagadnak, ettől lesz majd morzsás. Közben elkészítjük a szószt. A szilvákat félbevágjuk, kimagozzuk. Egy lábosban felolvasztjuk a margarint, majd rádobjuk a szilvát és az összes többi hozzávalót. Kb. 15–20 perc alatt puhára főzzük a szilvát. Az egészet egy turmixgépbe öntjük, simára turmixoljuk. Egy mély teflonserpenyőben nagyon forróra hevítjük az olajat. Közben felverjük a félretett tojásfehérjét habnak, és hozzákeverjük a hűtőben pihentetett tésztához. Ha az olaj már forró, akkor az egész tésztát beleöntjük. Ha barna kérget kapott a külseje, akkor favillával elkezdjük átforgatni. Ezt kell addig forgatni, amíg már egy pici folyós rész sincs benne. Az elkészült császármorzsát a szilvaszósszal tálaljuk. A szósz felhasználható sült húsokhoz, palacsintaöntetként is.
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt, 2 tojássárga, 1 evőkanál cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 15 dkg sütőmargarin, csipet só, 0,5 dl tej, 2,5 dkg élesztő. A töltelékhez: 50 dkg túró, 15 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 csomag vaníliás puding, 2 tojásfehérje, fahéj, mazsola. 10 dkg darált dió, szilva.
Elkészítés: A tésztához a lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, majd hozzákeverjük a cukrot, a tojássárgát és a tejben felfuttatott élesztőt. Összedolgozzuk, majd kétfelé osztjuk, és a hűtőben pihentetjük addig, amíg a töltelék elkészül. A töltelékhez a túrót a cukorral jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a mazsolát és 1/2 csomag pudingport. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan a túrós krémhez keverjük. A darált diót összekeverjük a maradék pudingporral, és félretesszük a szóráshoz. A szilvát félbevágjuk, kimagozzuk. Egy közepes méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd az egyik tésztát kinyújtjuk és ráhelyezzük, majd megszórjuk a diós-pudingporos keverék felével. Ezután szépen rásimítjuk a túrós masszát, és befedjük a felezett szilvával. Fahéjjal ízlés szerint megszórjuk, majd a megmaradt diós keveréket szintén rászórjuk. Végül kinyújtjuk a maradék tésztát, és befedjük vele a süteményt. Villával jól megszurkáljuk, majd tejjel megkenjük. Előmelegített sütőben, közepes lángon 30 perc alatt szép pirosra sütjük.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.