„Kiderült, hogy nagyon rosszul ítéljük meg, kik a barátaink. A kölcsönös barátság meghatározásának nehézsége korlátozza a lehetőségeinket, hogy a témát kutassuk. Megtanultuk, hogy nem hallgathatunk a megérzéseinkre vagy az ösztöneinkre, kell hogy legyen objektív módszer arra, hogy értékeljük a kapcsolatokat, és számszerűsítsük a hatásukat” – mondta dr. Erez Shmueli, a tanulmány egyik szerzője. A kutatás keretében 84 főiskolai hallgató töltött ki egy kérdőívet, amiben nullától ötig kellett értékelni a többieket – írta a Dívány.hu.

A nulla jelentette azt, hogy egyáltalán nem is ismeri az illetőt, míg az öt pont azt, hogy egyik legjobb barátjáról van szó. A kutatók már három ponttól barátságnak értékelték a kapcsolatot. A résztvevőktől azt is megkérdezték, hogy vajon a másik fél hogyan fogja értékelni szerintük a kapcsolatot. Összesen 1353 barátságnak nevezett kapcsolatot regisztráltak, a megkérdezettek 94 százaléka pedig úgy gondolta, hogy a másik fél is hasonlóan fog vélekedni róla.

Ez érthető lehet, hiszen magától értetődőnek tűnik, hogy miért is hívna valaki a barátjának olyat, akiről úgy gondolja, hogy egyáltalán nem kedveli őt. De a felmérés eredményei szerint a valóságban a kapcsolatoknak csak 53 százaléka volt kölcsönös. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kicsi volt a minta, ráadásul a résztvevők nem voltak túl idősek, pedig általában ahogy az ember öregszik, úgy változik a barátságról alkotott véleménye is. De Shmueli és társai az eredményeiket más felmérések következtetéseivel is összevetették – a többi tanulmány alapján a legalacsonyabb kölcsönösségi arány 34, a legmagasabb pedig 53 százalék volt.

A szakemberek a kutatásba a FunFit elnevezésű okostelefonos alkalmazást is bevonták, amelynek segítségével a haverok egymást motiválhatják a testmozgásra. Mint kiderült, nem meglepő módon azok, akik valóban barátok, tényleg motiválták is egymást, míg azok esetében, akiknél nem kölcsönös a barátság, hiába próbálkozott az egyik fél, a másikat ez teljességgel hidegen hagyta.

„Ezek az eredmények azt támasztják alá, hogy az emberek nem képesek felmérni barátságaik kölcsönösségét talán azért, mert az egyoldalú barátságok felismerése miatt sérülne az egyén önképe” – írják a tanulmány készítői, akik szerint senki sem szereti magát olyannak érezni, aki csak ráakaszkodik a másikra, és olyan kapcsolatban hisz, ami nem létezik, és talán soha nem is fog. És hogy az ember honnan tudja, hogy a barátja tényleg a barátja-e? A kutatás vezetői szerint ha két embernek sok a közös ismerőse, akkor valószínűleg ők is tényleg jóban vannak, ha viszont az egyik félnek sokkal több a barátja, mint a másiknak, akkor esélyes, hogy a kapcsolat nem kölcsönös.

Ellentmondásos barátság férfi és nő között

„Férfi és nő között létezik-e barátság, és ha igen, miért nem?” – fogalmazta meg Karinthy Frigyes frappánsan az egyik örök érvényű kérdést. A Wisconsini Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint a férfi és nő közti barátság alapfeltétele, hogy a férfi jobban vonzódjon a nőhöz, mint fordítva. A férfiak általában intenzívebb szexuális érdeklődést mutatnak a nők iránt, és a kettejük közti kapcsolatban hajlamosabbak is túlbecsülni a kölcsönös szexuális vonzalom mértékét.

Az evolúciós pszichológia számára a barátság érdekes kutatási területnek számít, mivel ez a kapcsolat nem hozható összefüggésbe a reprodukciós tevékenységgel. A kutatók úgy vélik, hogy az ember fejlődéstörténetének egyik alapvető eleme a gének továbbadása a következő generációnak. Ugyanakkor a barátok támogatják egymást, és kötődnek egymáshoz anélkül, hogy szexuális vonzalom lépne fel köztük.

Lionel Tiger amerikai antropológus érdekes elmélettel hozakodott elő, hogy megmagyarázza a férfiak és nők barátságának eltérő jellegét. Megközelítése szerint a férfiak az ősidőkben erősen egymásra voltak utalva a vadászatban, harcban, s ezért nagyon fontos volt, hogy képesek legyenek egymással kooperálni, egymásban megbízni, egymásért áldozatokat hozni: ez a férfibarátság genetikailag „beégetett” alapja.

Ezzel szemben a nők mondjuk bogyókat, gyümölcsöket gyűjtögettek, s ebben egymásnak inkább vetélytársai, mint szövetségesei voltak, hiszen egymás orra elől halászták volna el, amit találnak. Bennük nem alakult ki ez a nyájösztön, amit futballmérközéseken mind a pályán, mind a lelátókon megfigyelhetünk. A nők mindig individualistábbak voltak, mert a férfiak együtt mentek el bölényezni, a nők meg otthon maradtak, és magányosan söprögették a kunyhót, csiholták a tüzet, vigyáztak a gyerekekre, vakarták a bőröket.