Elvárások helyett inkább kérjünk a párkapcsolatban: a házasság nevű „társasjáték” aranyszabályai

Civil és egyházi rendezvényeket is szerveznek február 12. és 19. között a házasság hetén: a rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Vitus-Bulbuk Emese kolozsvári családterapeutát a téma kapcsán arról kérdeztük, hogy melyek lehetnek a működőképes párkapcsolat ismérvei és fő, manapság tapasztalható nehézségei, illetve miként kerülhetőek el a buktatók. A pszichológust arra kértük,

említsen olyan, mindenki számára megfontolandó „aranyszabályokat”, amelyek segíthetnek zökkenőmentessé tenni két ember kapcsolatát.

A terapeuta beszélt a bizalom, a rugalmasság, az őszinteség fontosságáról, és arról is, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni ahhoz, hogy valóban párbeszéden alapuljon a felek kommunikációja – ami szintén létfontosságú a párkapcsolatban.

„Én meg te” és „mi”

„Pszichológusként életciklusokban gondolkozom, hiszen az életünk ciklusonként van felépítve. Szét kell választani a házasság előtti párkapcsolati ciklust és a házasság közbeni ciklust, ami szintén szétoszlik: gyermektelen, egy gyerekes, két gyerekes, stb. fázisokra. Egy idő után és egy ideig a gyermek fogja a családban meghatározni, hogy mi a prioritás, milyenek a feladataink” – mutatott rá a pszichológus. Kifejtette, ahhoz, hogy működjön egy házasság, valamint ahhoz, megtaláljuk azt az embert, akivel le tudunk élni egy életet, sok fontos dologra van szükség. E tekintetben a bizalom és az őszinteség kulcsfontosságú, de a kommunikáció mikéntje is.

„És persze egy párkapcsolatban az is nagyon lényeges, hogy én hogyan tudom megtartani önmagamat úgy, hogy az énem egy részét beleadom a kapcsolatba, és az «én meg te»-ből lesz a «mi». Ez egy folyamat, manapság sok kapcsolatban látom azt, hogy a felek félnek elköteleződni” – fejtette ki Vitus-Bulbuk Emese.

Úgy fogalmazott, ebből az következik, hogy nem fognak tudni úgy kapcsolódni egymáshoz, ahogy igazán lehetne. Ez pedig arról szól, hogy nem fognak tudni beszélni egymással, azt fogják látni, hogy a másik is kihátrál sok mindenből, és a másikat fogják hibáztatni. „Ez arról is szól, hogy nincs kellő őszinteség a kapcsolatban, nem tudják a felek egymásnak elmondani, hogy még nem állnak készen rá. Vagy azért, mert traumáik voltak, vagy mert transzgenerációsan hozzák ezt magukkal. Egyébként a fiatalok erre manapság odafigyelnek, hogy milyen kötődési mintákat hoznak lelki örökségként a családjukból, ez hogyan befolyásolja a párkapcsolatukat” – fogalmazott a családterapeuta.

Kiemelte, ez a fajta tudatosság arról is szól, hogy a fiatalok annyira el vannak foglalva ezzel, hogy jóval nehezebb és félelmetesebb újra kapcsolódni egy másik emberhez, úgy, hogy abból akár házasság lehessen.

Rugalmasan teret adni a másiknak

Általánossá vált, hogy a fiatalok egyre későbben szánják rá magukat az elköteleződésre, gyerekvállalásra is. „Ez nem föltétlenül jó vagy rossz, ez most ilyen és ezzel együtt kell játszani a házasság társasjátékot játszani. Az elköteleződés kulcsfontosságú – és nem csak a másik fél iránt, hanem saját magam és szerepem iránt is, mint férj vagy feleség iránt” – mondta Vitus-Bulbuk Emese. Ha az ember tudja, hogy hol van, és azt érzi, hogy a helyén van, akkor tud erről beszélni, akkor nincsenek föltétlenül tabuk, akkor az ember saját magát ismeri már ahhoz eléggé, hogy tudja, hogy mi a fontos. Ezzel az is együtt jár, hogy ebben az esetben az embernek elég önbecsülése, önismerete, önbizalma van ahhoz, hogy megbízzon a másik félben, felfedje előtte a saját lelkét. „Miután az emberek összekapcsolódnak és szimbiotikus kapcsolatba kerülnek egymással, el is tudják engedni a másikat eléggé. Ha azt látom, hogy a másik félnek igénye van szabadidőre, akkor nem attól félek, hogy elhagy, hanem érzékelem, hogy most visszahúzódott, fontos neki most az, hogy egyedül, önmagával legyen, és ez nem azt jelenti, hogy megszakítja velem a kapcsolódást. Tiszteletben tartom ezt, eléggé biztos vagyok magamban s a kapcsolatunkban ahhoz, hogy ne követeljek, ne másszak rá piócaként” – fejtette ki a családterapeuta, hozzátéve, ez is egy nagy buktató. Ez a fajta közeledés és távolodás pulzálóan, aktívan működik, soha nem állandó és változó a különböző életciklusokban.

Amikor két ember megismerkedik, a kapcsolat elején nagyon egybe van a két ember, annyira közel egymáshoz, hogy szinte levegő sincsen köztük. Egy idő után távolodnak egymástól, igényük lesz arra, hogy más elfoglaltságuk legyen – ez azonban nem jelenti a kapcsolat megszűntét.

„Ez azt jelenti, hogy a két ember közti kapcsolódás elég rugalmas és stabil ahhoz, hogy el tudjanak egy kicsit távolodni, fordulni egymástól. A rugalmasság, a reziliencia a változásra is kulcsfontosságú, akárcsak az, hogy miként tudunk a másik félre odafigyelni. Fontos, hogy miként tudok úgy odafigyelni a másikra, hogy közben azt érezzem, hogy ezt önzetlenül teszem és nem várok cserében semmit” – mutatott rá Vitus-Bulbuk Emese. Elmondta, sokan azok közül, akik őt párkapcsolati problémákkal keresik fel, elvesztették a kapcsolatukba vetett bizalmukat, felbomlott az egyensúly, ilyenkor magukat védik, azt mondják, hogy „én csinálom, ha ő is” – vagyis várnak és elvárnak.

Ilyenkor fontos tudatosítani: ha azért jöttek, hogy dolgozzanak a házasságukért, az azt jelenti, hogy mindkét fél beleteszi a saját 50 százaléknyi munkáját. A felelősség és a problémák is megoszlanak fele-fele arányban, és az a lényeg, hogy letegyem a magam munkarészét akkor is, ha a másik fél nem teszi bele. Így nem az van, hogy „én csak akkor teszek munkát bele, ha ő is”, hanem: „ha dolgozunk, akkor dolgozzunk, és én beleteszek apai-anyait” – tehát az önzetlenség lenne egy másik nagyon fontos kulcsfogalom.

Amikor a felek elbeszélnek egymás mellett

A két ember közti kommunikáció milyensége és intenzitása szintén létfontosságú egy kapcsolat szempontjából. A pszichológus szerint ez összetett kérdés, hiszen minden ember egy adott kommunikációs stílussal érkezik a házasságba és egyszer csak rá kell döbbenni, hogy amit mond az ember, azt a másik fél nem érti meg. „Nem mindegy, hogy mit mondok a másiknak, nem mindegy, hogy bántani akarom-e ezzel, vagy ironikus akarok-e lenni, és hatalmas különbség van aközött, hogy nyers vagyok-e vagy hazudok.

Bár megismerjük egymás kommunikációs stílusát, de az otthonról hozott mintáinktól is függ, hogy feleségként vagy férjként miként kommunikálok.

Nehéz felfedezni azt, hogy hol rontjuk el. Sokszor tapasztalom párok esetében: ugyanarról a dologról beszélnek a felek és mégis elbeszélnek egymás mellett, nem hallják meg egymást.

„A pszichológus segít elsajátítani az asszertív kommunikációt” – ecsetelte a családterapeuta. Mint magyarázta, van agresszív, passzív és határozott kommunikációs stílus. Az asszertív kommunikáció azt jelenti: úgy mondom el, amit akarok, hogy tiszteleteben tartom a másikat is, és önmagamat is. „Tehát elmondom azt, ami bánt, vagy amit szándékszom tenni, vagy mi a véleményem, de mindezt úgy, hogy nem ledominálom a másik felet, sem pedig úgy, hogy alul pozicionálódom, hanem tartom magamat a mellérendelt pozícióban. Vagyis nem agresszív vagyok és nem is passzív, hanem határozottan képviselem önmagam - magyarázta Vitus-Bulbuk Emese.

A bennünk élő gyermek és a bennünk élő felnőtt

Az asszertív kommunikációban az ember egyrészt ki meri mondani azt, ami van, másrészt elfogadja, hogy a másiknak is van véleménye és a párbeszéd a legfontosabb. „Manapság nagyon könnyen kimondunk, kijelentünk dolgokat, érzelmeket, véleményt mondunk, de ez nem ugyanaz, mint a párbeszéd.

Egy párkapcsolatban arról kellene szólnia a kommunikációnak, hogy én elmondhatom, hogy mi van velem, és hogy ami velem történt, az hogyan hatott rám, anélkül, hogy a másik fél ezt támadásként élje meg.

Ugyanúgy ő is elmondhatja úgy, hogy én ne vegyem támadásnak, ne sértődjek meg” – fogalmazott a családterapeuta. Hozzátette, az asszertív kommunikáció arról szól, hogy az egyik fél megvárja, hogy a másik fél „megérkezzen” ahhoz a ponthoz, ahol már lehetséges, hogy párbeszédet folytassanak. Az is fontos, hogy az egyik fél eléggé elcsendesedjen ahhoz, hogy meghallhassa, amit a másik mondani akar, és ne csak a maga mondandóját akarja hangoztatni – még akkor is, ha úgy érzi, hogy joga van hozzá, megérett erre a helyzet, vagy megbántották. A tranzakcióanalízis elmélete szerint az emberek három teljesen elkülönülő módon cselekednek Felnőttként, gyermekként vagy szülőként – ehhez kapcsolódóan a kommunikáció is három síkon történik. „A generált interakciós problémás helyzetek az emberek között – a játszmák mentén ez a három mód kapcsol be, annak függvényében, hogy melyik hallja meg. Pont ezért nagyon sokszor félreértjük egymást, és valami olyat hallunk bele a párunk mondatába, ami nincs ott (ilyenkor a gyermeki vagy szülői énünk hall meg valamit, amit a felnőtt énünknek címeztek volna – ez viszont tudattalan és nehezen felismerhető), s kész is a konfliktushelyzet” – fejtette ki a családterapeuta. Mint mondta, ezért fontos a tudatosság, a magam és érzéseim felvállalása, a feszültség megbírása, amíg tisztázzuk a helyzetet.

„Mamahotel” és „kapunyitási pánik”

„Egy párkapcsolatban mindkettőnkért dolgozunk, nem csak önmagunkért, hiszen másképp az nem kapcsolat. Ha egymásért dolgozunk, akkor fontos a másik, az ember tud engedni, önzetlen lenni és tud kérni. Másik fontos dolog: ahelyett, hogy elvárnánk, érdemes kérni – ez a felnőtt magatartás, az elvárás gyermeki” – mondta a családterapeuta. Úgy fogalmazott, az emberben a gyermeki énje várja és elvárja, hogy a társa kitalálja, hogy mi baja van – holott nem fogja. Megkérdeztük, hogy mivel egyre nehezebben válnak le a fiatalok a szülőktől, egyre általánosabb, hogy „mamahotelben” laknak, ezzel együtt jár-e, hogy a gyermeki énjük nagyobb helyet foglal el. Vitus-Bulbuk Emese azt felelte,

manapság a húszas éveikben járó fiatalokról nem mondható el, hogy vállalják a fiatal felnőtt léttel járó szerepeiket, csak majd esetleg a harmincas éveikben.

Bár a társadalom megköveteli a huszonévesektől, hogy felnőttek legyenek, tovább maradnak gyermeki szerepben, hiszen a szüleiktől való függőségi viszonyban vannak. A „mamahotel” ás a „kapunyitási pánik” olyan jelenségek, amelyik mögött nehéz, akár negatív lelki folyamatok, elakadások, érzelmi fejletlenség húzódik, úgyhogy ezzel már foglalkozni kell, és ezek a tényezők mindenképpen kihatnak a fiatalok párkapcsolatára is. „Mivel sokszor függőségi kapcsolat áll fenn a gyerek és a szülők között, ezért a gyerek nem is tud elköteleződni a párja mellett, mert valami miatt azt érzi, hogy a kortárs kapcsolódások – legyenek azok szerelmi vagy baráti jellegűek – nem olyan biztonságosak, mint az otthon lét. És itt is kettőn áll a vásár és otthon is, az is lehet, hogy a gyerek le akarna válni, de a szülők húzzák vissza. ez nagyon nehéz, és ezért is szokták mondani, hogy a felnőtté válás úgymond a második megszületés: érezzük is, hogy milyen fájdalmas érzelmileg a leválás” – mutatott rá a pszichológus.

Hidat építeni a házastársak között: több településen szerveznek programokat a Házasság hete rendezvénysorozat keretében

Erdély-szerte több településen megtartják február 13–20. között a Házasság hete rendezvénysorozatot. A két évtizede indult kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára.

A boldogságkereső házasságterapeuta példája – Tőkés László-díjjal tüntették ki dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust

Kisvárdán vehette át dr. Bagdy Emőke párterapeuta a Tőkés László-díjat. A volt püspökről elnevezett kisvárdai alapítvány évi rendszerességgel olyan személyiségeknek ítéli oda a kitüntetést, akik  sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért.