Idén tizennegyedik alkalommal szervezi meg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét.
Én nem értek ehhez, én érzek ehhez – vallotta Kézdi Imola Miniallűrök című verseskötetének kolozsvári bemutatóján. A Jászai Mari-díjas erdélyi magyar színésszel Balázs Imre József költő, irodalomkritikus beszélgetett a Planetarium kávéházban.
A Versenytanács figyelemmel kíséri az üzemanyagpiacot, és kivizsgálja azokat a helyzeteket, amikor az árak indokolatlanul, meredeken emelkednek – olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.
A mémet mint kreatív kommunikációs formát helyezi előtérbe a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem humántudományi tanszékének a középiskolásokat célzó versenye.
A háború és béke témaköre is bekerült a Nemzeti VERSeny felhívásába a Kelet-Európában kialakult háborús konfliktus, az Ukrajnában zajló események hatására – közölték a szervezők az MTI-vel.
Határon túli magyar előadók, amatőrök és profik számára is hirdeti idei felhívását a magyarországi Versünnep Alapítvány. A jelentkezéseket március 20-a éjfélig várják.
Feketemunka – ez a címe Lövétei Lázár László legújabb, tavaly napvilágot látott verseskötetének, amely az 1990-ben Erdélyből Magyarországra indult hatalmas munkaerő-vándorlásnak állít emléket.
Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmáron, valamint székelyföldi városokban is megünneplik a hét végén a magyar kultúra napját. Színházi előadások, előadóestek, kötetbemutatók, kiállítások szerepelnek az ünnepi programokban.
Üzemanyagárstop meghirdetését fontolgatja a bukaresti kormány, amennyiben még jobban meglódulna a benzin és a gázolaj ára. Gyerkó László, a Versenytanács tagja azt mondja, a legjobb az lenne, ha az üzemanyagokra kivetett adókat, illetékeket csökkentenék.
A vény nélkül kapható gyógyszerek és az áruházakban és interneten is hozzáférhető étrend-kiegészítők romániai forgalmazását szabályozná a Versenytanács.
A Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Petőfi ma címmel felhívást hirdet középiskolások számára versmegzenésítés és egyéb verses produkciók témában.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy aláírta a rendeletet, amely két év szünet után ismét lehetővé teszi a tantárgyversenyek és iskolai versenyek megszervezését Romániában.
A Versenytanács fokozott figyelmet fog fordítani arra, hogy amikor lejár az energiaárak befagyasztása, a szolgáltatók ne a lakossággal fizettessék meg „vélt vagy valós” veszteségeiket – ígéri Gyerkó László, a Versenytanács tagja.
Két hold világa – ez a címe annak az előadásnak, amelyet Bogdán Zsolt színművész rendezett Nemes Nagy Ágnes költő és Lengyel Balázs író szövegei alapján.
Vizsgálatot folytat a Versenytanács az üzemanyag-drágulás okainak és az üzemanyagpiac esetleges visszáságainak feltárására – számolt be hétfőn az intézmény.
Ötvenezer lejes bírságot szabtak ki a hegyi útvonalakon zajló „Cupa Bihor 4x4” nevű off road verseny szervezőire, mert a résztvevők egy természetvédelmi területen gázoltak át.
Engedélyezte a Versenytanács a tranzakciót, amellyel a görög Vardinogiannisz család által irányított Vista Bank romániai leánybankja megvásárolja a Crédit Agricole francia bankcsoport romániai érdekeltségét.
Elemzi a Versenytanács, hogy áll-e kartellezés az elmúlt egy év élelmiszer-drágulásai mögött. Gyerkó László, a hivatal tagja ugyanakkor megkeresésesünkre aláhúzta, hogy az idei elemzés a koronavírus-világjárvány miatt más lesz, mint az eddigiek, hiszen a vállalkozók számos korlátozással szembesültek a piacon, &am