Az 50 banis kedvezménnyel együtt is 20 százalékkal drágult a benzin, és 37 százalékkal nőtt a gázolaj ára az év eleje óta

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Év eleje óta 20 százalékkal drágult a benzin, és 37 százalékkal nőtt a gázolaj ára, beleértve az 50 banis literenkénti árkedvezményt is – derül ki a Versenytanács által az Agerpres hírügynökség megkeresésére közölt adatokból.

Hírösszefoglaló

2022. szeptember 19., 13:192022. szeptember 19., 13:19

A Versenytanács árfigyelő portálja szerint szeptember 2-án a standard benzin átlagára 7,39 lej/liter volt Romániában (az 50 banis kedvezménnyel), míg a gázolaj literét átlagosan 8,37 lejért adták (szintén a kedvezménnyel).

Az 50 banis árkedvezményt nem számítva, év eleje óta a benzin ára mintegy 28 százalékkal, a gázolajé pedig 44 százalékkal emelkedett.

A Platts benzin- és dízelárfolyamok – amelyek relevánsabbak az üzemanyagárak meghatározásánál, mint a kőolaj-árfolyamok –, valamint a kőolaj tranzakciós ára 2014 óta most van a legmagasabb szinten, bár az idén júniusban regisztrált történelmi csúcshoz képest csökkent.

Szeptember 2-án a kőolajat 93 dollár körüli áron tranzakcionálták hordónként, tehát körülbelül 20 százalékkal drágábban, mint az év elején. Ugyanebben az időszakban a Platts benzinárfolyama – a lej/dollár árfolyamalakulás hatásainak figyelembevétele érdekében lejre átszámítva – 20 százalékkal nőtt, míg a gázolaj árfolyama 77 százalékkal magasabb, mint az év elején.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

A valamennyi nagy üzemanyag-forgalmazó által július elsejétől alkalmazott 50 banis literenkénti árcsökkentés nyomán a tényleges átlagárak szeptember 2-án 2022. január 1-jéhez képest 20 százalékkal voltak magasabbak a benzin és 37 százalékkal a gázolaj esetében – derül ki a Versenytanács adataiból. A 2022/106-os sürgősségi rendelet 2022. július 1-jei hatályba lépésével emellett a benzin literenkénti átlagára 76 banival, a gázolajé pedig 35 banival csökkent.

korábban írtuk

A bukaresti koalíció következő ülésén dönthetnek az üzemanyagárak további kompenzálásáról
A bukaresti koalíció következő ülésén dönthetnek az üzemanyagárak további kompenzálásáról

Szeptember végéig dönt kormány az üzemanyagárak további kompenzálásáról – jelentette ki pénteken a miniszterelnök.

Összehasonlítva az Európai Unió áraival, Romániában a benzin átlagára folyamatosan az uniós átlag alatt volt

– derül ki az Európai Bizottság szakportáljának adataiból.

Ami a gázolajat illeti, a helyzet az elmúlt 13 hónap nagy részében hasonló volt, az idei év májusát, júliusát és augusztusát kivéve, amikor a dízel romániai átlagára az uniós átlagárral azonos szinten volt, sőt kissé meghaladta azt. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Románia által az Európai Bizottságnak jelentett árak nem tartalmazzák az üzemanyag-forgalmazók által alkalmazott, literenkénti 50 banis árcsökkentést. Ezért

a romániai fogyasztók által fizetett tényleges árak 1000 literre számítva körülbelül 100 euróval alacsonyabbak, mint a Bizottság által közzétett értékek.

A legfrissebb, az augusztus 29-e és szeptember 4-e közötti időszakra vonatkozó adatok szerint az uniós átlaghoz viszonyítva a benzin ára adókkal együtt 10 százalékkal volt alacsonyabb (10. hely), adó nélkül 6,7 százalékkal (21. hely), adó nélkül és az 50 banis kedvezménnyel együtt pedig 14 százalékkal.

A gázolaj ára adókkal együtt 4 százalékkal volt alacsonyabb volt az uniós átlagnál (12. hely), adó nélkül 1,4 százalékkal (16. hely), adó nélkül és az 50 banis kedvezménnyel pedig 8,2 százalékkal.

korábban írtuk

A versenytanács szerint a benzin literenkénti ára 58 banival, a gázolajé 56 banival csökkent
A versenytanács szerint a benzin literenkénti ára 58 banival, a gázolajé 56 banival csökkent

A versenytanács által összesített adatok szerint június végéhez képest a benzin literenkénti ára 58 banival, a gázolajé 56 banival csökkent a nagy benzinkútláncoknál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 06., csütörtök

Kell a pénz a deficitcsökkentésre, már havonta jegyezhetők az állampapírok

Mostantól havi rendszerességgel jegyezhetők az állampapírok a FIDELIS-program keretében, amelynek idei első kiadása pénteken indul – jelentette be csütörtökön Tánczos Barna pénzügyminiszter.

Kell a pénz a deficitcsökkentésre, már havonta jegyezhetők az állampapírok
2025. február 06., csütörtök

MVM–E.ON-tranzakció: „nemzetbiztonsági szempontból nem problémamentes”, így a CSAT elé kerülhet

Várhatóan a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) asztalára kerül az E.ON Energie Románia MVM általi felvásárlása – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke.

MVM–E.ON-tranzakció: „nemzetbiztonsági szempontból nem problémamentes”, így a CSAT elé kerülhet
2025. február 06., csütörtök

Tánczos: sem drasztikus intézkedéseket, sem adóemeléseket, sem megszorításokat nem követel az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) péntekig Romániában tartózkodó küldöttségével találkozott csütörtökön Tánczos Barna pénzügyminiszter.

Tánczos: sem drasztikus intézkedéseket, sem adóemeléseket, sem megszorításokat nem követel az IMF
2025. február 06., csütörtök

Csúcsról csúcsra: egy nap után újra rekordot döntött az arany árfolyama

A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany csütörtökön 441,8557 lejt ér, 1,5799 lejjel (0,35 százalékkal) többet, mint szerdán (440,2758 lej). Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.

Csúcsról csúcsra: egy nap után újra rekordot döntött az arany árfolyama
2025. február 06., csütörtök

Derűlátó az MVM vezérigazgatója: már a nyáron lezárulhat a tranzakció az E.ON-nal

Optimális esetben már idén nyáron lezárulhat a tranzakció a magyar MVM és az E.ON romániai leányvállalata között – adott hangot derűlátásának Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója.

Derűlátó az MVM vezérigazgatója: már a nyáron lezárulhat a tranzakció az E.ON-nal
2025. február 06., csütörtök

Újra drágult az üzemanyag, erdélyi töltőállomásokon lehet a legolcsóbban tankolni

Újra árat emelt csütörtökön töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez volt a februári hónap első drágítása, miután januárban hét áremelést és két árcsökkentést hajtott végre.

Újra drágult az üzemanyag, erdélyi töltőállomásokon lehet a legolcsóbban tankolni
2025. február 06., csütörtök

Felpörgött a fogyasztás 2024-ben

Tavaly a nyers adatok szerint 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2023-hoz képest – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Felpörgött a fogyasztás 2024-ben
Felpörgött a fogyasztás 2024-ben
2025. február 06., csütörtök

Felpörgött a fogyasztás 2024-ben

2025. február 05., szerda

Éjszakába nyúlóan fogadta el a parlament plénuma az idei költségvetést

Elfogadta a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülése szerdán a 2025. évi állami költségvetést, amely 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

Éjszakába nyúlóan fogadta el a parlament plénuma az idei költségvetést
2025. február 05., szerda

A bezzegvárosban elszállt a garzonok bérleti díja – Országszerte drágultak tavaly az albérletek

Átlagosan 7 százalékkal drágultak az albérletek a tíz legnagyobb romániai városban éves szinten. A legnagyobb áremelkedést a nagyváradi garzonlakások esetében láthatjuk.

A bezzegvárosban elszállt a garzonok bérleti díja – Országszerte drágultak tavaly az albérletek
2025. február 05., szerda

Csúcsról csúcsra hág az arany árfolyama

A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany szerdán 440,2758 lejt ér, 4,4194 lejjel (1,01 százalékkal) többet, mint kedden. Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.

Csúcsról csúcsra hág az arany árfolyama