„Kezed ügyében a táj” – Farkas Árpád költőnek állítottak emléket Székelyszentmiklóson

A falu kis temploma mellett – amely a rendezvény idején zsúfolásig telt – emlékkőtömböt avattak, és a két tölgyfacsemetét ültettek.  A Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör annak emlékére szervezte az eseményt, hogy a költő családja Székelyszentmiklósról származott, Farkas Árpád itt töltötte a gyerekkorát, elemi iskoláit itt végezte. Számos versét ihlette a székelyszentmiklósi táj és közösség, többek közt az Amikor az öregemberek mosakodnak, az Apáink arcán és a Ha sírokon hajt ki a remény címűt. A templom közelében felállított emlékkő Demeter István csekefalvi szobrász munkája, amelyen a Farkas Árpád családja által kiválasztott idézet, a költő Nyitott égbolt című versének egy részlete olvasható: „Tudom, szószegők, lőttök majd rám, akárha fácánra, pedig veréb volnék csak, szürke. S pereg majd a tollam, mindnek szárából tinta csepeg. Tudom, óceán nem leszek már, de határátmosóvá eltintatengeredem”.

Az emlékkő leleplezésén Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze a Ha sírokon hajt ki a remény című verset mondta el, Györffi András színművész pedig a templomban az Apáink arcán címűt. Az emlékkő leleplezésén elhangzott a költő ars poétikája Így című verséből:

A megemlékezésen Farkas Árpád lányai – Farkas Réka és Farkas Kinga – ültették el a két tölgyfacsemetét a templomkertben.

A megemlékezés keretében tartott istentiszteleten Lőrinczi Lajos csehétfalvi lelkész úgy fogalmazott, Farkas Árpád soraiban, gondolataiban ott érződik a kis Nyikó menti falu világa, az elődökre való emlékezés és emlékeztetés, az apákhoz méltónak lenni akarás. „Az Amikor az öregemberek mosakodnak című versében tulajdonképpen a történelem jelenik meg, azok az öregek, nagyapák, akik tisztára akarták mosni a 20. századot. Az ő örökségüket kell tovább vinnünk, és az írói biztatásra ma is szükségünk van a küzdelemhez, de az erőre is, hogy ne hagyjuk közhellyé süllyedni a biztatást ” – mondta a lelkész. Felidézte a költő Anyám című versének részletét is: „Útra kellett kelnem. Hagyott egy darabka kéklő eget bennem.”, felhívva a figyelmet, ízlelgetni kell Farkas Árpád szavait, életművének gyümölcseit. A rendezvény ötletgazdája Bálint Benczédi Ferenc nyugalomba vonult unitárius püspök volt, valamint a székelykeresztúri egyházkör esperese, Csáki Levente.

– mondta Csáki Levente. A megemlékezésen Nagy János, Siménfalva polgármestere azt mondta, a közösségnek tovább kell vinnie Farkas Árpád szellemi örökségét.

Pályatársak, nemzedéktársak, írók, költők is meghívottai voltak a rendezvénynek: Király László, Lőrincz György, Simó Márton, Lövétei Lázár László, Király Zoltán és Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője elevenítette fel a költő emlékét. Király László, aki Farkas Árpádnak nemzedéktársa és mint fogalmazott, „kiváló bajtársa” volt, azt mondta: együtt taposták a felfelé, az alkotó munka felé vezető ösvényt. Kolozsvári egyetemista korukban öt évig együtt laktak, abban a bizonyos „legendás” padlásszobában, ahol sok ifjú író, költő fordult meg, és amit a Szekuritáté is szemmel tartott a 60-as években.

Egyike volt azoknak, akik arra esküdtek föl, hogy ha már a Földnek ez a sarka küldött minket, hogy szót emelhessünk öröméről, bánatáról, nem szabad soha elfelejtenünk. Az íróember számára fontos, hogy nemcsak önmagára gondol, hanem a közösségre is, amit képvisel és így gondolta ezt ő – mondta Király László.

Felidézte a költőnek A kerti törpe című versén keresztül azt a korszakot is, amikor a „kerti törpék”, vagyis a kommunista hatalom megfigyelő rendszerének emberei őket figyelték egyetemista korukban, sőt házkutatást is tartottak az említett -padlásszobában.

„A lehallgató emberek már reggel 7-től estig köröztek, járkáltak az utcán a lakásunk körül. Az egyetemistatársaságokba is be voltak építve a szekusok, szinte úgy, ahogy az akkori viccben szerepelt, hogy ahol három ember összejön, onnan egyikük jelent” – idézte fel Király László.

A pályatársak azt is felidézték, hogy Farkas Árpád kimondott szavai is éppolyan szikárak, precízek, határozottak voltak, mint leírt szavai. Erről beszélt Király Zoltán és Lövétei Lázár László is, kiemelve, hogy a költőnek mennyire határozottan körvonalazott volt a véleménye, és mennyire hitelesen használta a kimondott szavakat. Lövétei arról beszélt, hogy mennyire ritka, ha valaki csak „válogatott” verseket ír, és Farkas Árpád ilyen volt. Király Zoltán kiemelte, nagyon tisztelte a költőt azért is, hogy akárcsak a verseiben, élőszóban is éppolyan röviden, lényegre törően, nyomdakészen fogalmazott.

Szó esett arról is, hogy

a költő emberileg egyenes gerincű volt, hiszen a jelentések, besúgások korszakában, az 1960-as években, amikor még sejteni sem lehetett, hogy később a szekus dossziék napvilágra kerülhetnek, nagyon becsületes, karakán módon járt el, Molnos Lajossal és Király Lászlóval együtt.

Szó esett a Farkas Árpád életében megjelent legutolsó kötetről is, a Nem ilyen lovat akartam címűről, amely összegyűjtött publicisztikáit, jegyzeteit, riportjait tartalmazza. „A verseiben elmondott mindent, amit lényegesnek tartott közölni a világról” – mondta Lőrincz György udvarhelyi író.

A szervezők arról is szóltak, hogy szeretnének létrehozni Farkas Árpádról elnevezett egyesületet, és megemlékezéseken keresztül az irodalmat szerető gyerekeket szeretnék összefogni.