„Kezed ügyében a táj” – Farkas Árpád költőnek állítottak emléket Székelyszentmiklóson

Kiss Judit 2022. szeptember 24., 17:31 utolsó módosítás: 2022. szeptember 24., 17:34

Farkas Árpád (1944 – 2021) költészetének, személyiségének lényegi vonásait idézte fel az a szombati rendezvény, amelyet a Hargita megyei Székelyszentmiklóson tartottak szombaton, abban az immár mindössze 22 lelkes Nyikó-menti faluban, ahol a Kossuth-díjas költő a gyermekkorát töltötte.

„Kezed ügyében a táj” – Farkas Árpád költőnek állítottak emléket Székelyszentmiklóson
galéria
Fotó: Jakab Mónika

A falu kis temploma mellett – amely a rendezvény idején zsúfolásig telt – emlékkőtömböt avattak, és a két tölgyfacsemetét ültettek.  A Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör annak emlékére szervezte az eseményt, hogy a költő családja Székelyszentmiklósról származott, Farkas Árpád itt töltötte a gyerekkorát, elemi iskoláit itt végezte. Számos versét ihlette a székelyszentmiklósi táj és közösség, többek közt az Amikor az öregemberek mosakodnak, az Apáink arcán és a Ha sírokon hajt ki a remény címűt. A templom közelében felállított emlékkő Demeter István csekefalvi szobrász munkája, amelyen a Farkas Árpád családja által kiválasztott idézet, a költő Nyitott égbolt című versének egy részlete olvasható: „Tudom, szószegők, lőttök majd rám, akárha fácánra, pedig veréb volnék csak, szürke. S pereg majd a tollam, mindnek szárából tinta csepeg. Tudom, óceán nem leszek már, de határátmosóvá eltintatengeredem”.

Nemes Levente színművész és Csáki Levente unitárius lelkész-esperes az emlékkő felavatásán Fotó: Jakab Mónika

Az emlékkő leleplezésén Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze a Ha sírokon hajt ki a remény című verset mondta el, Györffi András színművész pedig a templomban az Apáink arcán címűt. Az emlékkő leleplezésén elhangzott a költő ars poétikája Így című verséből:

 

„Szedd össze magad, indulj. Kezed ügyében minden: a táj, a bot meg ez a mitikus keleti szél. Legfennebb megszusszansz még egyszer a szakadékok széleinél”. 

A megemlékezésen Farkas Árpád lányai – Farkas Réka és Farkas Kinga – ültették el a két tölgyfacsemetét a templomkertben.

 

Fotó: Jakab Mónika

„Hagyott egy darabka kéklő eget bennem”

A megemlékezés keretében tartott istentiszteleten Lőrinczi Lajos csehétfalvi lelkész úgy fogalmazott, Farkas Árpád soraiban, gondolataiban ott érződik a kis Nyikó menti falu világa, az elődökre való emlékezés és emlékeztetés, az apákhoz méltónak lenni akarás. „Az Amikor az öregemberek mosakodnak című versében tulajdonképpen a történelem jelenik meg, azok az öregek, nagyapák, akik tisztára akarták mosni a 20. századot. Az ő örökségüket kell tovább vinnünk, és az írói biztatásra ma is szükségünk van a küzdelemhez, de az erőre is, hogy ne hagyjuk közhellyé süllyedni a biztatást ” – mondta a lelkész. Felidézte a költő Anyám című versének részletét is: „Útra kellett kelnem. Hagyott egy darabka kéklő eget bennem.”, felhívva a figyelmet, ízlelgetni kell Farkas Árpád szavait, életművének gyümölcseit. A rendezvény ötletgazdája Bálint Benczédi Ferenc nyugalomba vonult unitárius püspök volt, valamint a székelykeresztúri egyházkör esperese, Csáki Levente.

Fotó: Jakab Mónika

„Hogy miért pont Székelyszentmiklós? Hiszen a költő a szomszédos Siménfalván született, amint életrajzában szerepel. Azért ez a kis falu, ahol gyermekéveit töltötte, mert a lélek, a lényeg, ami által alkotott, innen indul. Sok verse mögött ott az az erő, ami az itt élők életét jellemezte”

– mondta Csáki Levente. A megemlékezésen Nagy János, Siménfalva polgármestere azt mondta, a közösségnek tovább kell vinnie Farkas Árpád szellemi örökségét.

A szekus „kerti törpék”

Pályatársak, nemzedéktársak, írók, költők is meghívottai voltak a rendezvénynek: Király László, Lőrincz György, Simó Márton, Lövétei Lázár László, Király Zoltán és Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője elevenítette fel a költő emlékét. Király László, aki Farkas Árpádnak nemzedéktársa és mint fogalmazott, „kiváló bajtársa” volt, azt mondta: együtt taposták a felfelé, az alkotó munka felé vezető ösvényt. Kolozsvári egyetemista korukban öt évig együtt laktak, abban a bizonyos „legendás” padlásszobában, ahol sok ifjú író, költő fordult meg, és amit a Szekuritáté is szemmel tartott a 60-as években.

A pályatársak: Lőrincz György, Király László és Simó Márton a megemlékezésen Fotó: Jakab Mónika

„Farkas Árpáddal erősödött meg Székelyföld jelenléte az erdélyi magyar irodalomban.

Egyike volt azoknak, akik arra esküdtek föl, hogy ha már a Földnek ez a sarka küldött minket, hogy szót emelhessünk öröméről, bánatáról, nem szabad soha elfelejtenünk. Az íróember számára fontos, hogy nemcsak önmagára gondol, hanem a közösségre is, amit képvisel és így gondolta ezt ő – mondta Király László.

Lövétei Lázár László költő Fotó: Jakab Mónika

Felidézte a költőnek A kerti törpe című versén keresztül azt a korszakot is, amikor a „kerti törpék”, vagyis a kommunista hatalom megfigyelő rendszerének emberei őket figyelték egyetemista korukban, sőt házkutatást is tartottak az említett -padlásszobában.

„A lehallgató emberek már reggel 7-től estig köröztek, járkáltak az utcán a lakásunk körül. Az egyetemistatársaságokba is be voltak építve a szekusok, szinte úgy, ahogy az akkori viccben szerepelt, hogy ahol három ember összejön, onnan egyikük jelent” – idézte fel Király László.

Király László költő Fotó: Jakab Mónika

Aki csak „válogatott verseket” írt

A pályatársak azt is felidézték, hogy Farkas Árpád kimondott szavai is éppolyan szikárak, precízek, határozottak voltak, mint leírt szavai. Erről beszélt Király Zoltán és Lövétei Lázár László is, kiemelve, hogy a költőnek mennyire határozottan körvonalazott volt a véleménye, és mennyire hitelesen használta a kimondott szavakat. Lövétei arról beszélt, hogy mennyire ritka, ha valaki csak „válogatott” verseket ír, és Farkas Árpád ilyen volt. Király Zoltán kiemelte, nagyon tisztelte a költőt azért is, hogy akárcsak a verseiben, élőszóban is éppolyan röviden, lényegre törően, nyomdakészen fogalmazott.

A 22 lekes Székelyszentmiklós unitárius temploma Fotó: Jakab Mónika

Szó esett arról is, hogy

a költő emberileg egyenes gerincű volt, hiszen a jelentések, besúgások korszakában, az 1960-as években, amikor még sejteni sem lehetett, hogy később a szekus dossziék napvilágra kerülhetnek, nagyon becsületes, karakán módon járt el, Molnos Lajossal és Király Lászlóval együtt.

Szó esett a Farkas Árpád életében megjelent legutolsó kötetről is, a Nem ilyen lovat akartam címűről, amely összegyűjtött publicisztikáit, jegyzeteit, riportjait tartalmazza. „A verseiben elmondott mindent, amit lényegesnek tartott közölni a világról” – mondta Lőrincz György udvarhelyi író.

Fotó: Jakab Mónika

A szervezők arról is szóltak, hogy szeretnének létrehozni Farkas Árpádról elnevezett egyesületet, és megemlékezéseken keresztül az irodalmat szerető gyerekeket szeretnék összefogni.

Fotó: Jakab Mónika
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport