Uniós gyógyszerügynökség: biztonságos az AstraZeneca oltóanyaga

Uniós gyógyszerügynökség: biztonságos az AstraZeneca oltóanyaga

Az Európai Gyógyszerügynökség szerint biztonságos és hatásos az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája, ezért továbbra is ajánlják az alkalmazását.

2021. március 18., csütörtök

Megnyílik Románia első éjjel-nappali oltóközpontja Temesváron

Március 23-án megnyitják Temesváron az első olyan romániai oltóközpontot, amely éjjel-nappal működni fog – jelentette be csütörtökön Raul Pătraşcu, a Temes megyei kórház igazgatója.

Megnyílik Románia első éjjel-nappali oltóközpontja Temesváron
2021. március 16., kedd

Már kisgyermekeken is tesztelik a koronavírus elleni oltást a tengerentúl

A Moderna amerikai biotechnológiai vállalat kedden bejelentette, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon – írja az amerikai sajtó.

Már kisgyermekeken is tesztelik a koronavírus elleni oltást a tengerentúl
2021. március 15., hétfő

Bár több mint egy tucat európai ország felfüggesztette, Románia folytatja az AstraZenecával való oltást

Románia folytatja az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó társaság koronavírus elleni oltóanyagának alkalmazását – döntött hétfőn este a koronavírus elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).

Bár több mint egy tucat európai ország felfüggesztette, Románia folytatja az AstraZenecával való oltást
2021. március 14., vasárnap

Semmi nem utal arra az AstraZeneca szerint, hogy az oltás növelné a vérrögképződés kockázatát

Az AstraZeneca gyógyszergyár vasárnapi közleménye szerint semmiféle tudományos adat nem utal arra, hogy a cég által az új típusú koronavírus ellen kidolgozott oltóanyag növelné a vérrögképződés kockázatát.

Semmi nem utal arra az AstraZeneca szerint, hogy az oltás növelné a vérrögképződés kockázatát
2021. március 12., péntek

AstraZeneca-vakcina: Ausztria továbbra is olt, Franciaországban nem függesztik fel, az EMA szerint nincs gond

Ausztriában továbbra is oltanak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni vakcinájával – erről döntött csütörtökön – a tartományokkal és szakértőkkel folytatott hosszas tanácskozás után – az osztrák szövetségi egészségügyi hivatal (BASG), a Nemzeti Oltási Tanács és az egészségügyi minisztérium.

AstraZeneca-vakcina: Ausztria továbbra is olt, Franciaországban nem függesztik fel, az EMA szerint nincs gond
2021. március 12., péntek

Több mint 70 ezer adaggal oltottak Romániában az AstraZeneca Itáliában betiltott szállítmányából

Romániában több mint 77 ezer dózist felhasználtak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni oltóanyagának ama szállítmányából, amelyet az olasz hatóságok óvintézkedésként bevontak – közölte csütörtökön este az oltási folyamat koordinálásáért felelős országos bizottság.

Több mint 70 ezer adaggal oltottak Romániában az AstraZeneca Itáliában betiltott szállítmányából
2021. március 11., csütörtök

Kormányzati illetékesek szerint Romániába nem jutott az AstraZeneca problémás szállítmányából, a sajtó szerint igen

Románia nem kapott abból az AstraZeneca vakcinaszállítmányból, amelynek beadása után két esetben súlyos mellékhatásokról számoltak be Ausztriában – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökséggel Andrei Baciu egészségügyi államtitkár. A bukaresti sajtó viszont állítja: Olaszországba

Kormányzati illetékesek szerint Romániába nem jutott az AstraZeneca problémás szállítmányából, a sajtó szerint igen
2021. március 10., szerda

Szemet szúr az átláthatóság: feszültséget okoz az oltási kampány „érzékeny” adatainak közlése Romániában

Nem tartja normálisnak Lucian Bode román belügyminiszter, hogy a tárca alkalmazottainak koronavírus elleni oltásával kapcsolatos adatok nyilvánosak legyenek – írta szerdán az Adevărul című hírportál, az új koalíciós kormány egyes tagjai közötti politikai feszültségre utalva. 

Szemet szúr az átláthatóság: feszültséget okoz az oltási kampány „érzékeny” adatainak közlése Romániában
2021. március 09., kedd

Ki milyet akar? Bő másfél hónap alatt több mint öt és fél millió védőoltás érkezik Romániába

Március végéig 2,6 millió, majd áprilisban legalább 3 128 000 dózis Covid-19 elleni vakcina érkezik Romániába – jelentette be kedden Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.

Ki milyet akar? Bő másfél hónap alatt több mint öt és fél millió védőoltás érkezik Romániába
2021. március 08., hétfő

Cîțu megsürgette az oltáskampány harmadik szakaszát – Nincs szó kötelező vakcinákról

Florin Cîţu miniszterelnök arra kérte hétfőn Valeriu Gheorghiţát, a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) vezetőjét, gondoskodjék arról, hogy a koronavírus elleni oltáskampány harmadik szakasza a tervezett időpont előtt megkezdődjön.

Cîțu megsürgette az oltáskampány harmadik szakaszát – Nincs szó kötelező vakcinákról
2021. március 07., vasárnap

Hétezer lejre büntették a védőoltások kötelezővé tételét ellenző bukaresti tüntetés szervezőit

Több száz személy gyűlt össze vasárnap délután a bukaresti parlament épülete előtti Izvor parkban szervezett tüntetésre, amelyen a többek között csecsemő- és gyermekkorban beadandó védőoltások kötelezővé tételét szorgalmazó, parlamenti vita alatt álló jogszabálytervezet ellen tiltakoznak a résztvevők. 

Hétezer lejre büntették a védőoltások kötelezővé tételét ellenző bukaresti tüntetés szervezőit
2021. március 01., hétfő

Szlovákiának sem elég az uniós oltónyag, kétmillió adag orosz vakcinát vásárolt

Szlovákia kétmillió adag, koronavírus-elleni Sputnyik V orosz vakcinát vásárolt. Az első szállítmány hétfő este érkezett meg Kassára a szlovák hadsereg különgépén – jelentette be Igor Matovic miniszterelnök a kassai repülőtéren tartott sajtóértekezletén.

Szlovákiának sem elég az uniós oltónyag, kétmillió adag orosz vakcinát vásárolt
2021. február 28., vasárnap

Március 15-étől jelentkezhetnek immunizálásra az oltáskampány harmadik csoportjába tartozó személyek

Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltáskampány koordinátora vasárnap este úgy nyilatkozott: március 15-e után kérhetnek majd előjegyzést az oltásra azok a polgárok, akik a vakcinakampány harmadik csoportjába tartoznak.

Március 15-étől jelentkezhetnek immunizálásra az oltáskampány harmadik csoportjába tartozó személyek
2021. február 23., kedd

Kevesebb oltást küld az AstraZeneca – Gheorghiță szerint a második dózisnál csökken a mellékhatások kockázata

A gyártási folyamattal kapcsolatos nehézségek miatt az AstraZeneca gyógyszergyártó következő két romániai szállítmányában az eredeti megállapodáshoz képest valamivel kevesebb oltóanyagot szállít – jelentette be a cég.

Kevesebb oltást küld az AstraZeneca – Gheorghiță szerint a második dózisnál csökken a mellékhatások kockázata
2021. február 20., szombat

Immár több a beoltott, mint az igazoltan fertőzött Romániában

A koronavírus ellen beoltottak száma meghaladta a fertőzöttekét – adta hírül szombaton a Covid-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke, Valeriu Gheorghiţă.

Immár több a beoltott, mint az igazoltan fertőzött Romániában
Krónika
2021. február 17., szerda

Iohannis elégedett az oltakozás ütemével, szerinte a nyáron kilábalhatunk a járványból

Nagyon jól halad a koronavírus elleni oltáskampány – jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő.

Iohannis elégedett az oltakozás ütemével, szerinte a nyáron kilábalhatunk a járványból
2021. február 17., szerda

Románia nem képes új generációs vakcinákat előállítani a gyógyszergyártók szerint

A romániai gyógyszergyártók érdekeit tömörítő érdekvédelmi szervezet lehetetlennek tartja, hogy Románia új generációs vakcinákat állítson elő, szerintük ehhez legalább három évnyi előkészület és fejlesztés lenne szükséges.

Románia nem képes új generációs vakcinákat előállítani a gyógyszergyártók szerint