Több ezren fertőződtek meg eddig az oltóanyag első adagjának beadása után, felpörgetik a pedagógusok immunizálását
Krónika

Több ezren fertőződtek meg eddig az oltóanyag első adagjának beadása után, felpörgetik a pedagógusok immunizálását

Eddig 3500-3600 személy fertőződött meg koronavírussal az oltóanyag első adagjának beadását követően – nyilatkozta kedden a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.

2021. február 16., kedd

Kilencven százalék feletti az átoltottsági arány az egészségügyi dolgozók körében, sokkal kevesebb a fertőzés

Az elmúlt négy hét során az oltásnak köszönhetően jelentősen, 87,7%-kal csökkent a koronavírus-fertőzés incidenciája az egészségügyben és a szociális rendszerben dolgozók körében – jelentette ki kedden Valeriu Gheorghiţă, a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.

Kilencven százalék feletti az átoltottsági arány az egészségügyi dolgozók körében, sokkal kevesebb a fertőzés
2021. február 16., kedd

Korai „vakcinaútlevél” bevezetését fontolgatni a román miniszterelnök szerint

Korai még olyan „vakcinaútlevél” bevezetéséről beszélni, amellyel bevásárlóközpontba, kávézóba, étterembe lehetne menni, mert még az oltáskampány elején tartunk – jelentette ki kedden Florin Cîţu kormányfő.

Korai „vakcinaútlevél” bevezetését fontolgatni a román miniszterelnök szerint
2021. február 15., hétfő

Cîţu: fel sem merült a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tétele

A koronavírus elleni védőoltás nem lesz kötelező – hangsúlyozta Florin Cîţu kormányfő hétfőn.

Cîţu: fel sem merült a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tétele
2021. február 13., szombat

Üdvözli az uniós oltási igazolvány ötletét az Európai Bizottság elnöke

Nyitottnak mutatkozott egy esetleges európai uniós oltási igazolvány bevezetésére az Európai Bizottság elnöke.

Üdvözli az uniós oltási igazolvány ötletét az Európai Bizottság elnöke
2021. február 12., péntek

Franciaország csak egy dózist javasol a vakcinákból a fertőzésen már átesetteknek

A francia egészségügyi hatóságok a koronavírus elleni, két komponensű oltóanyagokból csak egy dózis felvételét ajánlják azoknak, akik már átestek a vírus okozta Covid-19 betegségen. Franciaország az első ország, amely ilyen ajánlást tett.

Franciaország csak egy dózist javasol a vakcinákból a fertőzésen már átesetteknek
Krónika
2021. február 10., szerda

Közel 200 új oltópont nyílt, az AstraZeneca vakcinájával való immunizálásra lehet előjegyeztetni

Új oltópontokat nyitottak meg szerdán országszerte, összesen 180-at; ezekben az AstraZeneca vakcinájával oltják az embereket koronavírus ellen – tájékoztatott a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló bizottság.

Közel 200 új oltópont nyílt, az AstraZeneca vakcinájával való immunizálásra lehet előjegyeztetni
2021. február 09., kedd

Oltakozás itt és ott: Romániában közel 700 ezren, Magyarországon mintegy 300 ezren kaptak védőoltást

A koronavírus elleni oltási kampány december végi rajtja óta Romániában kevesebb mint 700 ezer, míg Magyarországon mintegy 300 ezer személy kapta meg a COVID-19 elleni vakcina valamelyik fajtáját.

Oltakozás itt és ott: Romániában közel 700 ezren, Magyarországon mintegy 300 ezren kaptak védőoltást
Krónika
2021. február 06., szombat

Bukarestben is gyárthatnak koronavírus elleni vakcinát, de nem tudni, melyiket

Romániában is fogják gyártani legalább az egyik olyan koronavírus elleni oltóanyagot, amelynek használatát az Európai Unió már engedélyezte – közölte szombaton Florin Cîțu miniszterelnök.

Bukarestben is gyárthatnak koronavírus elleni vakcinát, de nem tudni, melyiket
2021. február 04., csütörtök

Ritka mellékhatás: arcizombénulást okozott egy román orvosnak a Pfizer-vakcina

Ritka mellékhatást regisztráltak a Pfizer-BioNTech emlékeztető oltása után – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Ritka mellékhatás: arcizombénulást okozott egy román orvosnak a Pfizer-vakcina
2021. január 30., szombat

Gyors bejelentkezés, apró szúrás, orvosi felügyelet: meglepően kellemes oltástapasztalatok

Vajon az oltástól vagy a koránkeléstől fáj a fejem? – tűnődtem néhány órával azután, hogy megkaptam a koronavírus elleni vakcina első dózisát.

Gyors bejelentkezés, apró szúrás, orvosi felügyelet: meglepően kellemes oltástapasztalatok
2021. január 29., péntek

Az AstraZeneca vakcináját is forgalmazásra ajánlja az Európai Gyógyszerügynökség

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta pénteken az Európai Unióban az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagot, alkalmazását 18 éves kor felett ajánlja.

Az AstraZeneca vakcináját is forgalmazásra ajánlja az Európai Gyógyszerügynökség
2021. január 29., péntek

Gyógyszerügynökség: nincs kapcsolat a Pfizer/BioNTech vakcinája és a beoltásokat követő halálesetek között

Nincs kapcsolat a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinája és a beoltások után jelentett halálesetek között, és nem azonosítottak új mellékhatásokat sem – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken Amszterdamban.

Gyógyszerügynökség: nincs kapcsolat a Pfizer/BioNTech vakcinája és a beoltásokat követő halálesetek között
2021. január 29., péntek

Noha a britek szerint időseknek is jó, Németországban életkori korlátozásokkal vezethetik be az AstraZeneca-vakcinát

Az idős embereknek is jó védelmet nyújt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett, Nagy-Britanniában már hetek óta alkalmazott oltóanyag – mondta az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) oltási programokért felelős igazgatója.

Noha a britek szerint időseknek is jó, Németországban életkori korlátozásokkal vezethetik be az AstraZeneca-vakcinát
2021. január 29., péntek

Magyarországon jövő héten kezdődik a regisztráció alapú oltás

A jövő hét elejétől új szakasz indul, elkezdődik a regisztráció alapú oltás – jelentette be a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

Magyarországon jövő héten kezdődik a regisztráció alapú oltás
2021. január 29., péntek

Meghaladja a 90 százalékot az átoltottsági arány a kampány első szakaszában

Az oltási kampány első szakaszában, az egészségügyi és szociális tevékenységet végző személyzet körében az átoltottsági arány elérte a 92-93 százalékot – jelentette be csütörtök este az egészségügyi minisztérium államtitkára.

Meghaladja a 90 százalékot az átoltottsági arány a kampány első szakaszában
2021. január 28., csütörtök

Vizsgálat az AstraZeneca vakcinagyártónál, Brüsszel feltételekhez köti az oltóanyagexportot

A belga szövetségi gyógyszerfelügyeleti hatóság vizsgálatot tart az AstraZeneca vakcinagyártó cég helyi oltóanyag-előállító telepén, ellenőrizendő, hogy a vakcinaellátmányok kiszállítása az uniós tagországokba valóban gyártási problémák miatt késlekedik – írta csütörtökön az RTL Info

Vizsgálat az AstraZeneca vakcinagyártónál, Brüsszel feltételekhez köti az oltóanyagexportot
2021. január 28., csütörtök

Megvan az első bírság soron kívüli beoltás miatt – Több mint 35 ezren kapják meg tíz nappal később a vakcinát

Kiosztották az első bírságot, a kormánykoalíción belül pedig bírálatok érték az egészségügyi minisztert, amiért előfordulhatott, hogy egyesek soron kívül, jogosulatlanul kapták meg a vakcinát.

Megvan az első bírság soron kívüli beoltás miatt – Több mint 35 ezren kapják meg tíz nappal később a vakcinát