Oltási igazolás, miszerint az AstraZeneca ABV2856 jelzésű oltóanyagával immunizáltak Kolozsváron is
Fotó: Krónika
Romániában több mint 77 ezer dózist felhasználtak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni oltóanyagának ama szállítmányából, amelyet az olasz hatóságok óvintézkedésként bevontak – közölte csütörtökön este az oltási folyamat koordinálásáért felelős országos bizottság. Hozzátették: több mint 4000 dózist „karanténba helyeztek”. Az Európai Gyógyszerügynökség szerint nincs arra utaló jel, hogy az AstraZeneca vakcinája okozott volna vérrögképződést, a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem közösen fejlesztett oltóanyag továbbra is beadható.
2021. március 12., 00:022021. március 12., 00:02
2021. március 12., 19:472021. március 12., 19:47
Az illetékes bukaresti testület azután szólalt meg, hogy a nap folyamán Dánia, Norvégia és Izland, korábban pedig Ausztria úgy döntött, elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. Hozzájuk csatlakozott Olaszország is, amely az ABV2856 jelzésű szállítmányban lévő vakcinával történő oltást tiltotta meg. Bukaresti kormányzati illetékesek – köztük Florin Cîțu miniszterelnök – csütörtökön arról beszélt, hogy Románia nem kapott abból az AstraZeneca vakcinaszállítmányból, amelynek beadása után két esetben súlyos mellékhatásokról számoltak be Ausztriában.
Az oltási koordinálásért felelős országos bizottság közölte, Romániába február 2-án 81 600 dózis érkezett ebből a szállítmányból, február 15-étől pedig 77 049 vakcinát már fel is használtak. Ezekkel az oltóanyagokkal az ország 22 megyéjében immunizáltak, köztük Erdélyben Arad, Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Hunyad, Máramaros, Szilágy, Szatmár és Temes megyében. Lapunknak sikerült több olyan beoltottal is értekeznie, akit ebből a szállítmányból származó vakcinával immunizáltak. Közülük többen hidegrázásra, fejfájásra, lázra, ízületi fájdalmakra panaszkodtak az oltást követően, súlyosabb problémák azonban nem merültek fel.
Az oltási koordinálásért felelős országos bizottság tájékoztatása szerint ugyanebből a szállítmányból 4 257 adag 12 megye oltóközpontjában található, ezeket azonban „maximális elővigyázatosságból” ideiglenesen „karanténba helyeztek” az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kivizsgálásának eredményéig. Ezeket a dózisokat más szállítmányokból származókkal pótolják, ugyanakkor folytatják a védőoltást az AstraZeneca más szállítmányból származó vakcináival. „Megjegyezzük, hogy ez a döntés szélsőséges elővigyázatossági intézkedésként született, anélkül, hogy jelen pillanatban létezne tudományosan megalapozott érv ennek a határozatnak a meghozatalára. A még használatlan vakcinák karanténba helyezése kizárólag az olaszországi események nyomán történt” – szögezte le a bukaresti kormányzati testület. Az ABV2856 jelzésű szállítmányban lévő vakcinával történő oltást Olaszország állította le, mert Szicíliában két személy is elhunyt, miután megkapta a védőoltást. Az ABV5300 jelzésű szállítmányból, melynek használatát több európai országban betiltották, nem érkezett Romániába.
Romániában eddig több mint 1,3 millió személyt oltottak be koronavírus ellen (több mint 680 ezren a második, emlékeztető adagot is megkapták), közülük pedig 214 494-en a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem közösen fejlesztett AstraZeneca-vakcináját kapták.
Eközben Ausztriában továbbra is oltanak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni vakcinájával, erről döntött csütörtökön – a tartományokkal és szakértőkkel folytatott hosszas tanácskozás után – az osztrák szövetségi egészségügyi hivatal (BASG), a Nemzeti Oltási Tanács és az egészségügyi minisztérium. „Az oltóanyag hatásossága és biztonságossága bizonyított, és a szakértők nem látják szükségét az oltás leállításának” – idézte az MTI a közleményt. Ausztriában vasárnap egy 49 éves ápolónő elhunyt véralvadási komplikációk következtében, ő halála előtt tíz nappal kapta meg az AstraZeneca vakcináját. Tüdőembóliával kezelt 35 éves kolléganőjét – aki azóta már jobban van – ugyanezzel a vakcinával oltották be ezt megelőzően.
Az osztrák szövetségi egészségügyi hivatal még vasárnap közölte, hogy nincs bizonyíték ok-okozati összefüggésre az oltás és a haláleset, illetve a megbetegedés között, de mindkettőt alaposan kivizsgálják, és amíg az összefüggést teljes mértékben ki nem zárják, elővigyázatosságból felfüggesztik az oltást az érintett AstraZeneca-szállítmány maradék vakcináival. „A saját érdekünkben és minden érintett érdekében messzemenőkig támogatjuk a sajnálatos eset kivizsgálását” – közölte az oltóanyagot gyártó AstraZeneca cég már vasárnap, jelezve, kapcsolatban áll az osztrák hatóságokkal, és teljes mértékben támogatja a vizsgálatot. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pedig szerdai közleményében arról tájékoztatott, hogy nincs olyan bizonyíték, amely kapcsolatba hozná a két ausztriai esetet a vakcinával, a beoltott embereknél a trombózisos esetek gyakorisága nem magasabb, mint átlagosan a lakosság körében.
Nincs ok felfüggeszteni az AstraZeneca gyár koronavírus elleni oltóanyagát Franciaországban – jelentette ki csütörtökön Olivier Véran egészségügyi miniszter a járványhelyzetről tartott heti sajtótájékoztatóján. „Az oltás egyelőre többet használ, mint amennyit árt” – fogalmazott a tárcavezető. Jóllehet Dánia, Norvégia és Izland csütörtökön úgy döntött, hogy elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében, a kockázat statisztikailag nem nagyobb a beoltottak esetében, mint másoknál – hívta fel a figyelmet Olivier Véran. Hasonló álláspontot fogalmazott meg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), amely szerint az AstraZeneca oltóanyaga továbbra is beadható.
„A vizsgálatok még folyamatban vannak Franciaországban és külföldön is. Angliában, ahol milliókat oltottak be az AstraZenecával, folytatódik a kampány, és nem tapasztalták nagyon széles körben súlyos mellékhatásnak a fokozott veszélyét” – hangsúlyozta a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy március 10-ig összesen 30 vérrögképződéses esetet jelentettek közel 5 millió AstraZeneca oltóanyagával Európában beoltott ember közül, kiemelve, hogy ez nem jelent statisztikailag nagyobb kockázatot, mint a be nem oltott emberek esetében. A tárcavezető ugyanakkor jelezte, hogy minden esetet kivizsgálnak annak megállapítására, hogy van-e összefüggés az oltás és a vérrögképződés között. „Amennyiben a helyzet változna, döntéseket hozunk, de jelenleg nincs ok a vakcina felfüggesztésére” – jelentette ki Olivier Véran.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!