Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.
Tíz, nyári szabadságra utazó román állampolgárból közel hatan (59 százalék) étteremben, kávézóban vagy benzinkúton étkeznek az út során, és csupán kisebb hányaduk él az otthoni csomagból.
Ugyanazzal a luxusregpülőgéppel utazott el Klaus Iohannis román államfő Dél-Koreába, amellyel korábban az Egyesült Arab Emírségekbe és az afrikai turnére repült – közölte a repüléssel kapcsolatos hírekre szakosodott Boarding Pass portál.
Kétszer népszerűbb az utazni vágyó romániai lakosok körében a hegyvidék, mint a tengerpart, és a gyógyfürdők is megelőzik a Fekete-tengeri kiruccanás iránti vágyat – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Dél-Koreában tesz hivatalos látogatást hétfőtől szerdáig Klaus Iohannis. Az államfő koreai hivatali kollégája, Jun Szogjol meghívására látogat az ázsiai országba.
Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.
A múlt évben a vasúti személyszállításban 5,4 százalékkal nőtt az utasok és 6,1 százalékkal az utaskilométerek száma 2022-höz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet szerdán közzétett adataiból.
Nem hárul többletkötelezettség az utasokra vasárnaptól, amikor Románia részlegesen csatlakozik a schengeni térséghez – jelentette ki csütörtökön Bogdan Despescu.
Tavaly 17 százalékkal, 24,536 millióra nőtt a romániai repterek utasforgalma – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mégsem bonyolítják túl a romániai hatóságok a kiskorúak külföldre utazásának feltételeit az országnak a schengeni légtéréhez történő március 31-ei csatlakozása után, „utasbarátabbá” tették a korábban bejelentett intézkedéseket.
A romániaiak több mint 80 százaléka már tervezi az idei szabadságát, a legtöbben a legtöbben a korai foglalási ajánlatokat kihasználva foglalnak húsvétra és a nyárra szálláshelyet – derül ki a Travelminit felmérésének szerdán közzétett eredményeiből.
Tavaly 1,958 millió külföldi turista szállt meg a romániai szálláshelyeken, és összesen 5,239 milliárd lejt, fejenként 2674,8 lejt költöttek – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Változó turisztikai trendekre irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés, amely szerint egyre népszerűbbek a külföldre utazók körében az olyan, korábban kevésbé felkapott és egyben olcsóbb turisztikai célpontok, mint Albánia, Koszovó vagy éppen Románia.
A Rákóczi Szövetség idén újra meghirdette március 15-i diákutaztatási programját Kárpát-medencei középiskolások számára. Az online pályázati adatlapok beérkezésének határideje: 2024. február 26.
A Wizz Air légitársaság a szerelemesek ünnepe közeledtével Bukarestbe csalogatja utasait. Ráadásul a román fővárost nem csupán azért ajánlja, mert a kontinens legromantikusabb városának tekinti.
Miután az elmúlt időszakban megszaporodott Romániában a súlyos maláriás esetek száma, és a közelmúltban két halálesetet is jelentettek, sokan lemondanak az egzotikus afrikai utazásról.
Feljelentte kedden a legfőbb ügyészségen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, Dan Tanasă Klaus Iohannist az államfő külföldi látogatásainak „túlzott” költségei miatt.
Hazatért közel negyven napos, kalandos ázsiai útjától a szatmárnémeti Bertici Attila és fia, Norbert, akiknek fő célja a Pamír-hegység több mint négyezer méteres magasságban kanyargó „sztrádájának” meghódítása volt.