Márton Mónika jogász Peruban azt tapasztalta, hogy a helyiek ugyanolyan lelkesen mesélnek a pityókatermésről, mint a Székelyföldön
Fotó: Márton Mónika archívuma
A székelyföldi Márton Mónika a világ több mint 60 országát bejárta, önkénteskedett többek között a Görögországba érkező menedékkérők táborában és Nepálban is. A jogász végzettségű, harmincas éveiben járó fiatal nő a Krónikának munkája szépségéről és kihívásairól, valamint világjáró élményeiről beszélt. Az épp Indiában tartózkodó udvarhelyszéki lány azt is elmesélte, mi a közös a perui és a székelyföldi pityókatermesztők között.
2025. március 30., 09:432025. március 30., 09:43
2025. március 30., 12:372025. március 30., 12:37
– Székelyföldön született, ott kezdte tanulmányait, majd Kolozsváron tanult kommunikáció és PR-szakon, ezután elvégezte a Sapientia EMTE jogászképzését. Mi motiválta abban, hogy a jogi pályát válassza?
– A középiskolát Udvarhelyen végeztem, majd beiratkoztam a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kommunikáció és PR-szakára azzal az elképzeléssel, hogy a későbbiekben társadalmi integrációs projektekkel fogok foglalkozni. Már középiskolás diákként sokat önkénteskedtem különböző szervezetekben, és szerettem a kreatív írást, így ez a képzés tökéletes választásnak tűnt számomra. Az egyetem alatt két kolozsvári szervezetnek voltam az önkéntes tagja, amelyek a szociálisan hátrányos helyzetű közösségeknek az oktatáshoz való hozzáférésével és a nem formális oktatási formák népszerűsítésével foglalkoztak. Fontosnak tartottam, hogy az oktatás terén tevékenykedjek, ugyanis meggyőződésem, hogy a fenntartható társadalmi változások oktatás révén érhetők el.
Ennek kapcsán magyar és román nemzetiségű fiatalok számára egy Triburile Zöld elnevezésű tábort is szerveztünk, amelynek a célja az volt, hogy szembenézzünk az a nemzetiségeket elválasztó-összekötő előítéletekkel, tabumentesen beszélgessünk a sztereotípiákról, és olyan alternatív tanítási módszereket is elsajátítsunk, amellyel a táborban tanultalkat továbbadhatjuk.
Az eset után úgy éreztem, meg szeretném érteni, mi áll ennek a hátterében, egy demokratikus államban milyen jelenségek zajlanak, mi vezet a nemzetek közti gyűlölethez, illetve milyen eszközökkel lehet megállítani az ártó folyamatokat. Ezért döntöttem úgy, hogy elvégzem a jogászképzést, abban bízva, hogy választ kapok a kérdéseimre, és olyan eszközöket ismerek meg, amelyekkel változás érhető el.
India ikonikus épülete, a Tádzs Mahal előtt
Fotó: Márton Mónika archívuma
– A jognak melyik területe áll a legközelebb önhöz?
– Alkotmányjogász vagyok, PhD-hallgatóként a demokratikus intézményrendszer működése az elsődleges kutatási területem. Azért választottam ezt, mert azt tapasztaltam, hogy a jogérvényesülés elsődleges akadálya a folyamatokban rejlik, nem mindig csak az utolsó lépésnél, a konkrét megvalósításnál keletkezik. Az alkotmányjog magában foglalja az emberi jogokat is, de megjelenik benne az állam működése, és ez a rendszerszintű szemlélet tetszik benne a legjobban. Tanárként a diákjaimnak is mindig hangsúlyozom, hogy a képzés során nyitottnak kell maradni minden jogterülettel szemben, mert sosem tudhatjuk, hogy merre indul el a pályánk.
de a tanáraink szerencsére nem engedték egy pillanatra sem, hogy elhanyagoljunk más jogterületeket, aminek akkor vettem igazán hasznát, amikor a Brexit-tárgyalások során még nemzetközi vámjoggal is foglalkoznom kellett.
Az egyetem után egy lobbitevékenységgel foglalkozó szervezetben kezdtem dolgozni, amely jogalkotási folyamatokat támogatott hazai és nemzetközi szinten, ezenkívül különböző kutatási projektekben vettem részt.
Emlékszem, amikor Kenyában a választásokról szóló konferencián és előadás-sorozaton vettem részt, ellátogattam egy maszáj faluba. Épp holtszezon volt a turizmusban, én voltam az egyetlen látogató, így az idegenvezetővel a hosszú oda- és visszaút során volt időm beszélgetni a kenyai emberek hétköznapjairól, a választásokról. A világon akkor Kenyában tartották a legdrágább választásokat (most Indiában a legköltségesebbek), és az idegenvezetőm elmesélte,
A tőle hallottak nagyon jól kiegészítették a konferencián elhangzottakat, így teljes képet kaptam az afrikai ország helyzetéről a választások terén.
Márton Mónika jogász az ENSZ genfi székháza előtt
Fotó: Márton Mónika archívuma
– Említette, hogy az emberi jogok érdekelték leginkább, így nem véletlen, hogy az Amnesty International nevű független, nemzetközi emberi jogi szervezet munkatársa volt, és dolgozott az ENSZ menekülttáboraiban, amelyekben megtapasztalhatta, hogy az emberi jogok ingoványos talajnak számítanak sok társadalomban. Mesélne az ott szerzett élményeiről?
– A Pécsi Tudományegyetemen vettem részt Erasmus-képzésen, ez idő alatt kerültem kapcsolatba az Amnesty Internationallal − amely világszerte küzd az emberi jogok védelméért és előmozdításáért –, és voltam a szervezet aktivistája (ezt az elnevezést használják az önkéntes segítőkre). Ahogy a kérdésben fogalmazott az emberi jogok kapcsán, az tükrözi az általános társadalmi vélekedést,
Az emberi jogok globális intézményes védelme az 1950-es évek óta szerves része a nemzetközi jognak, rendelkezései pedig beépültek az adott országok alkotmányába is, ugyanis az újonnan alakult demokráciákban igény volt arra, hogy ezen a szinten is garantálva legyenek az alapvető emberi jogok. Ez alatt nem nem kell elrugaszkodott ideákra gondolni, hanem olyan, szerencsére, számunkra mindennapi dolgok vannak benne, mint
Egy demokratikus rendszerben az állampolgári kötelezettségeink mellett jogok is megilletik az embert, és ha jogsértést szenvedünk, kiterjedt védőháló áll a rendelkezésünkre országos és nemzetközi szinten is. A védelem viszont néha nem elérhető anyagi vagy más okokból kifolyólag,
A görög menekülttáborokba az alapképzést lezáró diplomamunkám kapcsán kerültem, a menedékjog volt a kutatási témám. A témavezetőm javaslatára interjúkat készítettem az ezekben a táborokban dolgozó ügyvédekkel, és ők ajánlották fel, hogy segítsem önkéntesként a munkájukat. Mivel épp abban a szemeszterben nyertem el a Lupán Ernő Kutatási Ösztöndíjat, nem volt anyagi akadálya annak, hogy kiutazzak. A regisztrációs táborokat a görög kormány működtette, az ENSZ Menekültügyi Főhatósága pedig a görög kormány kérésére segítette a folyamatokat több civil szervezettel együtt.
Az esti műszakban lehetőségem adódott beszélgetni azokkal, akik nem tudtak aludni, és nagyon különböző életutakat ismerhettem meg. Ott tapasztaltam meg először, hogy mekkora különbség van a realitás és a híradások, tévében látottak között.
A kisfiú egyáltalán nem beszélt, a vele foglalkozók onnan ismerték fel egymást a táborban, hogy kék-zöld harapásnyomokkal voltak tarkítva. A vele való kitartó munka eredményeként, egy nap jelezte, hogy az ő neve Mohamed. Ez apróságnak tűnhet a kívülállók számára, de nekünk óriási áttörés volt, hogy kommunikálni kezdett. A kisfiú rövid időn belül egy nyugat-európai országba került, mivel az ideiglenes görög táborok nem voltak biztonságosak számára.
Az önkéntes munka középiskolás kora óta meghatározó része a jogász végzettségű lány életének
Fotó: Márton Mónika archívuma
– A menekülttáborok, migránstömegek világa sokunk számára csak a médiából ismert, ami nem minden esetben fest hiteles képet a más kontinensről érkezőkről. Hogyan látja, leginkább milyen megfontolásból érkeznek Európába ezek az emberek, és a kulturális-vallási különbözőségeik ellenére hosszú távon mennyire tudnak a társadalom részévé válni?
− Először tisztázzuk a fogalmakat. A migráns szó gyűjtőfogalom, azokat a személyeket jelöli, akik valamilyen okból megváltoztatják a szokásos lakhelyüket, ez lehet országon belül, országhatárokat átlépve, ideiglenes vagy állandó jelleggel, természeti katasztrófa vagy munkavállalás céljából. A híradásokban leginkább menedékkérők vagy menekültek jelennek meg, azok, akik a balkáni útvonalon léptek be Európába, menedékjogot kérnek, és egy jogi procedúra keretében vizsgálják meg az egyéni körülményeiket, és bírálják el, hogy jogosultak-e menedékjogra a nemzetközi normák szerint. A tömeges megjelenésük oka a menedékjog jellegéből adódik, háborúk, konfliktusok, természeti katasztrófák esetén tömegesen indulnak útnak az emberek, családok, menedéket keresve az országon belül egy másik régióban vagy az országhatárt átlépve. A táborokban azt tapasztaltam, hogy az indokokat tekintve nagyon változatos a kép, hiszen
és most a tálib vezetés alatt veszélyben van az élete, de útnak indul az a mobilis fiatal is, aki a munka, a jobb élet reményében keresi a boldogulást szülőföldjétől távol. Utóbbi értelemszerűen migráns, de nem feltétlenül lesz menekült, hacsak az egyéni körülményei nem indokolják másként.
Hatalmas kihívás hiteles képet festeni a jelenségről, mivel a migráció komplex, dinamikus, generációkon átívelő folyamat, és a sikere nagyban függ mind az egyéntől, mind a befogadó társadalomtól. Sikersztori akkor lesz, ha senki sem spórolja ki belőle a munkát és a ráfordítandó erőforrásokat. Akikkel dolgoztam, azok úgynevezett első generációs menedékkérők voltak, azon belül is kiskorúak vagy teljes családok, róluk a szakirodalom azt a következtetést vonja le, hogy őket a sikerélmény, az álmaik viszi előre, és nagyobb valószínűséggel boldogulnak.
egy olyan államban, ahova születtek, de talán sosem fogják az érezni, hogy igazán odatartoznak, vagy hiába érzik azt, a többségi társadalom úgysem fogadja be őket.
Nepáli diákoknak tartanak felvilágosító órákat a szexuális abúzusról
Fotó: Márton Mónika archívuma
– Térjünk vissza oda, hogy az önkéntes munka diákkora óta az élete része. A világ több országában, többek között Nepálban is önkénteskedett. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott, és miért tartja fontosnak ezt a jellegű munkát?
– Igen, az önkéntes munka középiskola óta az életem része, mert úgy gondolom, hiánypótlók azok a szervezetek, amelyek hasznos társadalmi tevékenységet végeznek. Székelyudvarhelyen a Caritas programja keretében heti rendszerességgel mesét olvastam a gyerekeknek a helyi kórházban, vagy segítettem nekik a tanulnivalóval, majd évekig a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnál vállaltam önkéntes munkát. Nagyon fontosnak tartom, hogy ilyen módon is vegyük ki a részünket a segítségnyújtásból, hiszen sokkal nagyobb és fenntarthatóbb hatást tudunk elérni, mint például azzal, hogy aprópénzt adunk egy kéregető gyermeknek, amivel, a jóindulat ellenére, még ártani is tudunk. Az önkénteskedés továbbá jó lehetőség a diákok számára is, hogy kipróbálhassák magukat egy-egy munkakörben, mielőtt elköteleződnek egy szakma mellett.
Laoszban például a szülők a gyermekeiket pénzért cserébe „árvaházakba” adják, és a fenntartó nemzetközi adományokat gyűjt, illetve az önkéntesek fizetnek azért, hogy ezekben az intézményekben dolgozhassanak, de ugyanígy nagyon sok afrikai önkéntes programról derül ki, hogy átverés. Éppen ezért első körben érdemes a közvetlen környezetünkben szétnézni, és a helyi civil szervezetek munkáját támogatni. Fontos az is, hogy csak olyan feladatot vállaljunk el, amihez meg is van a kellő tudásunk: hatalmas felelősség például gyermekekkel foglalkozni, főleg, ha nem is ismerjük alaposan az adott kultúrát.
Tavaly nyáron két erdélyi fiatal, Burista Emese építészgyakornok és Benedek Szabolcs egyetemi hallgató különleges vállalkozásra adta a fejét: Észak-Indiában vettek részt a zanglai palota restaurálásában.
Nepálban egy kis helyi szervezettel dolgoztam együtt, amelynek most a vezetője az alapító lánya. Ez a szervezet működtet egy védett házat, amelyben bántalmazott nők kaphatnak menedéket gyermekeikkel együtt.
Utóbbit egy régi, indiai tankönyvből tanították, és igény volt egy átfogó, interaktív és lényegretörő tananyagot megalkotni, amit bárki sikeresen tud használni. Míg ott voltam, kidolgoztam egy tematikát, ami segítségével két alkalommal egy-egy tanóra alatt át lehetett beszélni a legfontosabb kérdéseket, mint például az úgynevezett bugyiszabály, a biztonságos érintés, a segítségkérés, a határhúzás. Az akciónak egy év távlatából már látszik a pozitív hozadéka, ugyanis nőtt a segítségkérések nyomán elindított büntetőeljárások száma, viszont a felelősségre vonás terén tapasztaltak azt mutatják, hogy még nagyon sok munka van ezen a téren.
– A különböző társadalmi és kulturális hátterű emberekkel végzett munkának számos szépsége van, azonban sok esetben kihívásokkal is szembe kell nézni. Ha röviden meg kellene fogalmaznia, tulajdonképpen mi az, ami főként motiválja a munkájában?
– Ennek a munkának a szépsége az, hogy szemmel látható a változás, észrevehető, hogy valakinek az életminősége javul. Kihívás továbbá, hogy nem lineáris, hanem projektalapú munkáim vannak, sokszor találom magam két megbízás között. Nagy mobilitást igényel, nehéz megtartani a munka és magánélet közti egyensúlyt.
Emellett kell egy társ is, aki megérti, hogy mivel jár ez a munka, és aki támogat. Szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis a családom és a barátaim mindig ösztönöztek, hogy ne féljek más úton járni, és ne adjam fel az álmaimat.
Márton Mónika szerint nem kell a világ végére menni, Erdélyben is számos természeti látnivalót érdemes felkeresni
Fotó: Márton Mónika archívuma
– Nyilván munkájából kifolyólag is sokat utazik, eddig a világ több mint 60 országában járt. Utazós élményeit rendszeresen megosztja a közösségi hálón. Hogyan született a Travelaround ötlete, és mire fókuszál az ott közzétett vizuális történetekben?
– Nagyon szeretek mesélni. A Discovery és az Animal Planet műsorain nőttem fel, soha nem gondoltam, hogy amit a képkockákon látok, azt valaha élőben is átélhetem, de lassan kinyílt a világ előttem, és meggyőződésem, hogy az utazás során szerzett élmények tanítanak és egy életre velem maradnak.
A Travelaround mögötti szándék az, hogy ezt az utazási formát mások számára is elérhetővé tegyem, megmutassam, hogy így is fel lehet fedezni a világot. Ezenkívül a világot járva az aktuálpolitikai kérdések is árnyaltabbá válnak, így a munkámban is hitelesebben tudok véleményt formálni egy adott témában. Életre szóló élmény megtapasztalni, hogy a különböző civilizációk között a különbözőségek ellenére mennyi hasonlóság van, hogy
vagy Peruban is ugyanolyan lelkesen beszélnek a pityókatermésről, mint otthon, Székelyföldön. Azonban nem kell a világ végére elmenni, hogy szépet lássunk, otthon is számos olyan természeti látnivaló, épített örökség van, amit érdemes felfedezni.
Sebestyén Ágnes egy kenyai árvaházban önkénteskedett a nyáron.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Békéről szóló kórusművekkel lép fel Kolozsváron és Gyulafehérváron a cambridge-i Magdelena College kórus. A nagy-britanniai vegyes kar a kincses városi Visszhang kórus meghívására érkezik Erdélybe.
Már gyermekkorában, amikor látta a székelyföldi égbolton a repülőgép mögött hagyott felhőcsíkot, Tóth Kincső eldöntötte, hogy majd ha „nagy lesz”, légiutas-kísérő válik belőle – osztotta meg csütörtökön este a kolozsvári Planetarium kávéház közönségével.
Erdélyi turnén lép fel április elején a népszerű Parno Graszt zenekar: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában lépnek fel.
Az emberek szeretik a hasukat – állapította meg Macalik Kunigunda, végignézve az Erdélyi Múzeum Egyesület telt házas előadótermén, ahova csütörtök délután azért gyűltek össze oly sokan, hogy megtudják mely vadon termő növényeink ehetőek.
Az Egyesült Királyság legismertebb és legkedveltebb tradicionális étele a fish and chips, azaz a panírozott sült hal hasábburgonyával körítve.
Romániában immár csaknem minden második iskolás tanulónak magánórát is vesznek szüleik, amire több mint kétszer annyit költenek, mint három évvel ezelőtt – derült ki a Salvați Copiii gyermekmentő alapítvány idei felméréséből.
Szombaton kora délután részleges napfogyatkozás látható majd. A különleges égi jelenség során a Hold a Napnak egy kis szeletét takarja el – a napfogyatkozás a Partiumban lesz megfigyelhető a legjobban, és Szatmárnémetiben tart a leghosszabb ideig.
Mozdonyok kicsinyített másai, több száz méter, élethű környezetben kanyargó sínpár várja a vonatmakettek szerelmeseit Kolozsváron. Az interaktív vonatmakett-kiállításra látogatóknak lehetőségük nyílik felfedezni egy aprólékosan felépített univerzumot.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó az Annapurna csúcs felé tartva elérte az 5500–5600 méteres magasság között kialakított kettes tábort.
Több évnyi régészeti és építészeti kutatás, valamint helyreállítás után a hétvégén újra megnyílt a Tihanyi Királykripta. Magyarország egyetlen épségben fennmaradt Árpád-kori királyi temetkezőhelye található Tihanyban.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!