Tüntetésre hívja a nyugdíj- és befektetési alapokhoz hozzájárulók egyesülete (PFP) a lakosságot szeptember 3-án, mert úgy vélik, a kormány el akarja venni a pénzt a kötelező magánnyugdíjalapból.
Temesváron, Kolozsváron, Brassóban, Iaşi-ban, Craiován és Bukarestben is tüntettek vasárnap este az igazságügyi törvények tervezett módosításai ellen, amelyeket Tudorel Toader miniszter jelentett be az elmúlt héten.
Tüntetésbe kezdtek pénteken a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szülei amiatt, hogy három héttel a tanévkezdés előtt továbbra is rendezetlen az iskola helyzete.
Néhány százan spontán tiltakozásba fogtak szerda este a Tudorel Toader igazságügy-miniszter által ismertetett igazságügyi reformtervek ellen.
Ellehetetleníti a kormány döntése a fogyatékkal élők alkalmazását az érintettek és a civil szervezetek szerint. A munkaügyi minisztérium ennek ellenkezőjét állítja.
Donald Trump amerikai elnök a kedd délutáni nyilatkozatában a bal és a jobboldali csoportokat egyaránt hibáztatta a Charlottesville-ben történt atrocitásokért.
Corneliu Zelea Codreanu, a két világháború közötti időszakban működő, durván antiszemita és magyarellenes, fasiszta legionárius mozgalom tisztelőjének mondja magát Matthew Heimbach, a charlottesville-i tüntetés és zavargások egyik központi alakja.
A Fehér Ház szóvivője vasárnap közleményben szögezte le, hogy Donald Trump elnök a fehér fajgyűlölőket és a neonácikat is elítélte szombati nyilatkozatában.
Több mint 150 személy tiltakozott vasárnap délután a bukaresti Victoriei téren az oltások kötelezővé tételét előíró törvénytervezet ellen.
A romániai fuvarozóknak nem tetszik az üzemanyagok jövedéki adójának emelése – szerintük ezzel a kormány a magyar és az osztrák sztrádák építését finanszírozza.
Munkakörülményeik és túlterheltségük miatt tiltakozó akciókat hirdettek a romániai börtönőrök kedden, első lépésként megtagadva a túlórázást – közölte Sorin Dumitrașcu, a büntetés-végrehajtási intézetek szakszervezeti szövetségének (FSANP) elnöke.
Terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény és zendülés vádjával naponta átlagosan 40 embert vesznek őrizetbe a venezuelai hatóságok a Nicolás Maduro államfő lemondását követelő kormányellenes tüntetéshullám április 1-i kezdete óta.
Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn bejelentette, hogy vétót emel a lengyel igazságügyi átalakítással kapcsolatos három törvény közül kettő, az országos igazságszolgáltatási tanácsot (KRS) és a legfelsőbb bíróságot érintő jogszabály ellen.
Hivatalos források szerint körülbelül 400 személy tüntetett vasárnap este Bukarestben, hogy kifejezze az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi iránti támogatását.
Hamburgban a G20-csúcstalálkozót követően vasárnapra virradóra ismét összecsaptak a rendőrök a globalizáció ellen tüntető baloldali aktivistákkal.
Tovább folytatódtak a zavargások a németországi Hamburgban pénteken, a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén.
Többtucatnyian megsérültek csütörtökön Hamburgban a rendőrök és szélsőbaloldali tüntetők összecsapásában, a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén, péntek reggel pedig újabb megmozdulás kezdődött.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) előtt tüntet szerdán Liviu Pleşoianu szociáldemokrata képviselő, a 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság tagja. Pleşoianu szerint a DNA főügyészét vissza kellene hívni tisztségéből.