Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
Többtucatnyian megsérültek csütörtökön Hamburgban a rendőrök és szélsőbaloldali tüntetők összecsapásában, a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén, péntek reggel pedig újabb megmozdulás kezdődött.
2017. július 07., 10:442017. július 07., 10:44
A hatóságok adatai szerint összesen 76 rendőr sérült meg, hárman kórházi kezelésre szorultak. A
elnevezésű tüntetés szervezői úgy tudják: számos aktivista is sérülést szenvedett, néhányan közülük súlyosan megsebesültek. Pontos számukat egyelőre nem tudni. A szervezők közölték azt is, hogy legalább 10 embert őrizetbe vettek.
A hatóságok szerint péntekre virradóra különböző aktivista csoportok még mintegy 6000 tagja volt úton a városban, ennek ellenére a helyzet valamelyest nyugodtabbá vált. Emellett
– tette hozzá a rendőrség a Twitteren.
Értesülések szerint egy rendőrségi helikopter pilótáit lézermutatóval vették célba, ami átmeneti vakságot és szemsérülést okozott náluk.
Péntek reggel a Landungsbrücken nevű kikötőt és a Berlini kapu nevű forgalmas kereszteződést szállta meg több száz tiltakozó. Az „Állítsd meg a G20-at – Színezd ki a vörös zónát” nevű csoport egyik tagja azt mondta,
A Landungsbrückent mintegy 1000, lila-fehér ruhát viselő tiltakozó foglalta el, a rendőrség gumibotokkal lépett fel ellenük. A Berlini kapunál pedig mintegy 200 tüntető csapott össze a rendőrökkel.
„Az a célunk, hogy érezhetően megzavarjuk a csúcstalálkozó menetét, és megtörjük azt a hatalomfitogtatást, melyet a csúcs jelent” – húzta alá a csoport egyik képviselője, aki nyíltan bevallotta, hogy
amelyet ők indokolt polgári elégedetlenségnek tartanak.
Korábbi sajtóbeszámolók szerint csütörtökön 20 óra körül feketébe öltözött, arcukat a német szabályok ellenére eltakaró demonstrálók tűzijátékokat gyújtottak és kövekkel, palackokkal dobálták meg a rohamrendőröket, akik paprikaspray-vel és vízágyúk bevetésével válaszoltak. A rendőrök szerint
A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgba más német tartományokból és külföldről. Ez az eddigi legnagyobb szabású rendőri művelet az elővárosokkal együtt több mint ötmillió lakosú észak-németországi kikötővárosban.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!