Számos romániai megyében kellett segítséget nyújtaniuk a hegyimentőknek az elmúlt napon

Számos romániai megyében kellett segítséget nyújtaniuk a hegyimentőknek az elmúlt napon

Az elmúlt 24 órában 23 segélykérés érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai összesen 26 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

2023. augusztus 12., szombat

SMURD-helikopter bevetését kérték a hegyimentők a Fogarasi-havasokban egy sérült francia turista kimenekítésére

A Szeben megyei hegyimentők SMURD-helikopter bevetését kérték a Fogarasi-havasokban, ahol egy 54 éves francia turista erős hátfájásokra panaszkodva képtelen volt folytatni az útját – jelentette be szombaton a Szeben megyei Salvamont vezetője.

SMURD-helikopter bevetését kérték a hegyimentők a Fogarasi-havasokban egy sérült francia turista kimenekítésére
2023. augusztus 12., szombat

Sztrájkolnak a Ryanair belgiumi leányvállalatának pilótái, utazási figyelmeztetést adott ki a külügy

A külügyminisztérium (MAE) tájékoztatja a Belga Királyságba vagy onnan Romániába repülővel utazni szándékozó román állampolgárokat, hogy augusztus 14-én és 15-én sztrájkolnak a Ryanair belgiumi leányvállalatának pilótái.

Sztrájkolnak a Ryanair belgiumi leányvállalatának pilótái, utazási figyelmeztetést adott ki a külügy
2023. augusztus 12., szombat

Több román-magyar határátkelőnél nagy a zsúfoltság, másfél órát is kellett várakozni szombaton délben

Több román-magyar átkelőnél is várakozni kellett szombaton dél körül, akár másfél órát is, mert nagy a forgalom.

Több román-magyar határátkelőnél nagy a zsúfoltság, másfél órát is kellett várakozni szombaton délben
2023. augusztus 11., péntek

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy 1 milliárd lejt kapnak a védett erdők romániai tulajdonosai

Jóváhagyta az Európai Bizottság azt az állami támogatási programot, amely alapján a következő öt évben összesen 1 milliárd lejt kapnak a védett erdők tulajdonosai, akik a fakitermelési korlátozások miatt bevételtől esnek el.

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy 1 milliárd lejt kapnak a védett erdők romániai tulajdonosai
2023. augusztus 11., péntek

Marokkó is közreműködött az Afrikában terroristák által elrabolt román férfi kiszabadításában

Luminiţa Odobescu külügyminiszter pénteken köszönetet mondott marokkói hivatali kollégájának, Nasszer Buritának országa hírszerző szolgálatainak a Burkina Fasóban elrabolt Iulian Gherguţ kiszabadításában játszott „meghatározó” szerepéért.

Marokkó is közreműködött az Afrikában terroristák által elrabolt román férfi kiszabadításában
2023. augusztus 10., csütörtök

Túlköltekezés után megszorítások: megelőzhető lett volna a költségvetési hiány elszabadulása az elemző szerint

Nincs sok mozgástere a román kormánynak, a korábbi túlköltekezés miatt most mindenképp megszorító intézkedésekre van szükség – véli Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának adjunktusa.

Túlköltekezés után megszorítások: megelőzhető lett volna a költségvetési hiány elszabadulása az elemző szerint
2023. augusztus 10., csütörtök

Sikeres romániai járművezetői vizsgával román okmányra cserélhető a külföldi jogosítvány

A külföldön kibocsátott jogosítványok ezentúl egy romániai járművezetői vizsga sikerese letételével román okmányokra cserélhetők – számolt be a Ciolacu-kabinet csütörtöki ülése utáni sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.

Sikeres romániai járművezetői vizsgával román okmányra cserélhető a külföldi jogosítvány
2023. augusztus 10., csütörtök

Tovább mérgesedik az amerikai-kínai viszony, miután Biden rendeletben korlátozta az amerikai befektetéseket Kínában

Washington megfosztja Kínát a fejlődéshez való jogától – reagált a kínai külügyminisztérium csütörtökön Joe Biden amerikai elnök új rendeletére, amely az érzékeny technológiák védelme érdekében szabályoz bizonyos amerikai befektetéseket Kínában.

Tovább mérgesedik az amerikai-kínai viszony, miután Biden rendeletben korlátozta az amerikai befektetéseket Kínában
2023. augusztus 10., csütörtök

Rekordot döntött a Romániában munkát vállaló ukrán menekültek száma, de azért még mindig nem éri el a tízezret

Szerdán ismét rekordot döntött a háború kitörése óta Romániában munkát vállaló ukrajnai menekültek száma – közölte összesített adatai alapján a munkaügyi és társadalmi szolidaritásért felelős minisztérium.

Rekordot döntött a Romániában munkát vállaló ukrán menekültek száma, de azért még mindig nem éri el a tízezret
2023. augusztus 09., szerda

Katonai szakportál: Románia fű alatt jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert szállított Ukrajnának

Bár Bukarest hivatalosan egyszer sem erősítette meg, hogy fegyvereket szállított volna Ukrajnának, az Oryx holland portál szerint Románia számos fegyvert szállított a háborúban álló országnak.

Katonai szakportál: Románia fű alatt jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert szállított Ukrajnának
2023. augusztus 09., szerda

Kizárná az akadémiát a medvék kilövési kvótájának jóváhagyásából Tánczos Barna

Tánczos Barna korábbi környezetvédelmi miniszter szerint a bukaresti parlamentnek kellene dönteni a védett barnamedvék kilövési kvótáiról. Mint bejelentette, szenátorként kezdeményezni fog egy erre vonatkozó törvénytervezetet.

Kizárná az akadémiát a medvék kilövési kvótájának jóváhagyásából Tánczos Barna
2023. augusztus 09., szerda

Több kárt okoz a „fejszecsapásos” módszer, mint amennyit megtakarítana – Színházi szakemberek a költségcsökkentési tervről

Ha a kormány költségcsökkentési terve életbe lép, drasztikusan ellehetetlenül az önkormányzati fenntartású színházak, kulturális intézmények léte, az egész kulturális szféra – mondta el a Krónikának Pál D. Attila marosvásárhelyi színházigazgató.

Több kárt okoz a „fejszecsapásos” módszer, mint amennyit megtakarítana – Színházi szakemberek a költségcsökkentési tervről
2023. augusztus 09., szerda

Elrablása után nyolc évvel kiszabadult a Burkina Fasóban elhurcolt román férfi

Kiszabadult a Burkina Fasóban 2015-ben fegyveres iszlamisták által elrabolt Iulian Gherguţ, aki a bukaresti külügyminisztérium szerint már haza is tért Romániába.

Elrablása után nyolc évvel kiszabadult a Burkina Fasóban elhurcolt román férfi
2023. augusztus 08., kedd

Ígérve és cáfolva reagált a román hatóságok vádjaira a Wizz Air

A Wizz Air mindent megtesz a kiszámíthatatlan késések és járattörlések számának csökkentéséért – közölték kedden a légitársaság képviselői, hozzátéve, hogy a 2023 januárja és júliusa között Romániából induló járatok 99,12 százaléka sikeresen célt ért.

Ígérve és cáfolva reagált a román hatóságok vádjaira a Wizz Air
2023. augusztus 08., kedd

Ciucă: fel sem merül Ciolacu lemondása vagy a PNL kilépése a kormányból

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint nem merült fel Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondása az adóügyi és költségcsökkentő intézkedésekről szóló koalíciós tárgyalásokon.

Ciucă: fel sem merül Ciolacu lemondása vagy a PNL kilépése a kormányból
2023. augusztus 08., kedd

Még várnia kell a román tengerészetnek a multifunkcionális hadihajókra

Érvénytelenítette a bukaresti védelmi minisztérium a multifunkcionális hadihajók beszerzésére öt évvel ezelőtt kiírt közbeszerzési eljárást.

Még várnia kell a román tengerészetnek a multifunkcionális hadihajókra
2023. augusztus 07., hétfő

Rekordszintet ért el a kivándorlás tavaly, sepsiszentgyörgynyi ember hagyta el Romániát

Továbbra is rengeteg román állampolgár érzi úgy, hogy Románia nem kínál megfelelő lehetőségeket a boldogulásra, ezért külföldön próbál szerencsét – derül ki a hivatalos kimutatásokból.

Rekordszintet ért el a kivándorlás tavaly, sepsiszentgyörgynyi ember hagyta el Romániát