„Már az emlékekről sem szabad beszélni” – csütörtökön várható jogerős ítélet a Székely Mikó Kollégium restitúciós perében

„Már az emlékekről sem szabad beszélni” – csütörtökön várható jogerős ítélet a Székely Mikó Kollégium restitúciós perében

Jogerős ítélet születhet csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciós perében. A vita alapját képező eredeti dokumentumokat, bizonyítékokat Kató Béla püspök, Ballai Zoltán gazdasági tanácsos és Veress Emőd ügyvéd ismertette hétfőn Kolozsváron.

2018. október 11., csütörtök

Mikó-ügy: imával az igazságért – Kató Béla püspök szerint kevés a remény a legfelsőbb bíróság pénteki tárgyalása előtt

Pénteken tárgyalja a legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatására vonatkozó kérést. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint „csak az Úristenben bízhatunk”.

Mikó-ügy: imával az igazságért – Kató Béla püspök szerint kevés a remény a legfelsőbb bíróság pénteki tárgyalása előtt
2018. október 03., szerda

Terebélyesedik a magyar összefogás a keresztény családért a hétvégi népszavazás előtt

A hétvégi referendumon való részvételre és igennel szavazásra buzdított szerdán Nagyváradon Böcskei László római katolikus és Csűry István református püspök, Soltész Miklós egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár és Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő.

Terebélyesedik a magyar összefogás a keresztény családért a hétvégi népszavazás előtt
2018. június 02., szombat

Befejeződött az építkezés: felavatták a kolozsvári Apáczai-gimnázium kibővített épületét

Hálaadó istentisztelet és ünnepség keretében felavatták szombaton Kolozsváron az Apáczai Csere János Gimnáziumnak a magyar állam támogatásával kibővített, felújított épületét. A bővítés révén egy épületben működhet a belváros iskola összes osztálya.

Befejeződött az építkezés: felavatták a kolozsvári Apáczai-gimnázium kibővített épületét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. április 23., hétfő

Áder János jelenlétében avatják fel július 7-én a Kolozsvári Református Kollégium felújított épületét

Áder János köztársasági elnök július 7-én, szombaton Kolozsvárra látogat, ahol felavatják a református kollégium felújított épületét.

Áder János jelenlétében avatják fel július 7-én a Kolozsvári Református Kollégium felújított épületét
2018. március 18., vasárnap

Millenniumi zászlót kaptak Orbán Viktortól a décsfalvi reformátusok

Millenniumi zászlót küldött Orbán Viktor miniszterelnök a Hargita megyei Décsfalva református közösségének, mely templomot épített magának az elmúlt években.

Millenniumi zászlót kaptak Orbán Viktortól a décsfalvi reformátusok
2018. március 09., péntek

Átszervezéssel ellensúlyozzák az egyre súlyosbodó lelkészhiányt a református egyházban

Meghosszabbítja a nyugdíjazási korhatárt, és egész sor olyan módosítást vezetett be legutóbbi ülésén a Romániai Református Egyház zsinata, mellyel az egyre súlyosbodó lelkészhiányt próbálja ellensúlyozni. Főleg az elöregedő, kis falusi gyülekezetek vannak nehéz helyzetben.

Átszervezéssel ellensúlyozzák az egyre súlyosbodó lelkészhiányt a református egyházban
2017. december 10., vasárnap

Átadták a nagyváradi Csillagocska református zeneóvoda felújított épületrészét

Nagyváradon vasárnap este átadták a Csillagocska református zeneóvoda felújított épületrészét. A felújítást a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében mintegy 40 millió forinttal támogatta a magyar kormány.

Átadták a nagyváradi Csillagocska református zeneóvoda felújított épületrészét
2017. november 19., vasárnap

A megmaradás üzenete: felavatták a felújított küküllővári református templomot

A Fehér megyei Küküllőváron vasárnap hálaadó istentisztelet keretében felavatták a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot.

A megmaradás üzenete: felavatták a felújított küküllővári református templomot
2017. november 19., vasárnap

Felavatták Sass Kálmán mártír lelkész szobrát Érmihályfalván

Felavatták Sass Kálmán mártír lelkész mellszobrát vasárnap Érmihályfalván annak a református templomnak a kertjében, amelyben a lelkész egykor szolgált. A szobrot a Lakiteleki Népfőiskola ajándékozta a Bihar megyei város református közösségének.

Felavatták Sass Kálmán mártír lelkész szobrát Érmihályfalván
2017. november 12., vasárnap

Építkezés a jövőnek: bölcsőde-alapkőletétel és jótékonysági koncert szerdán Nagyváradon

Bölcsődét épít, és templomok felújítását tervezi a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Utóbbi célból jótékonysági koncertet tartanak.

Építkezés a jövőnek: bölcsőde-alapkőletétel és jótékonysági koncert szerdán Nagyváradon
2017. november 11., szombat

Tatárfej helyett Szent Kristóf-ábrázolás lehet a magyar támogatásból felújított küküllővári templom kuriózuma

Egy új kutatás szerint Szent Kristóf-ábrázolás lehetett a dél-erdélyi Küküllővár református temploma mindeddig tatárfejnek tekintett falfestménye.

Tatárfej helyett Szent Kristóf-ábrázolás lehet a magyar támogatásból felújított küküllővári templom kuriózuma
2017. október 18., szerda

Bölcsődét és óvodákat építtet a KREK magyar kormánytámogatásból

Mintegy 1,2 milliárd forintból gazdálkodhat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az új bölcsőde- és óvodaépítési projektje keretében. Az első alapkövet november 15-én helyezik el.

Bölcsődét és óvodákat építtet a KREK magyar kormánytámogatásból
2017. október 15., vasárnap

Kálvineum-avatás Zilahon „egy megrendítő, de mégis örömteli harc” után

Zilah város református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette igazán birtokba a Kálvineum oktatási és művelődési központot és kollégiumot. A magyar állam támogatásával felújított épületet vasárnap avatták fel.

Kálvineum-avatás Zilahon „egy megrendítő, de mégis örömteli harc” után
2017. szeptember 29., péntek

Orbán Viktor részvételével ünneplik a reformációt hétvégén Kolozsváron és Szászfenesen

Kolozsváron szombaton múzeumot, vasárnap pedig a református egyház levéltárának új székhelyét is megnyitják, míg Szászfenesen az új református templom avatására kerül sor Orbán Viktor jelenlétében.

Orbán Viktor részvételével ünneplik a reformációt hétvégén Kolozsváron és Szászfenesen
2017. szeptember 29., péntek

Tárlat nyílik Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképéről Kolozsváron

Különleges, Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész munkásságát bemutató tárlattal nyílik meg Kolozsváron a Református Múzeum időszakos kiállítóterme szombaton a Bocskai (Avram Iancu) tér 13. alatt, 14 órát követően – közölték a szervezők.

Tárlat nyílik Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképéről Kolozsváron
2017. szeptember 10., vasárnap

Balog Zoltán Székelyudvarhelyen: nekünk itt újra teret kell nyerni

A magyarok súlyos helyzetben a történelmük felé fordulnak, erőt, bátorítást merítve – hangsúlyozta Balog Zoltán miniszter vasárnap Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített udvarának avatóünnepségén.

Balog Zoltán Székelyudvarhelyen: nekünk itt újra teret kell nyerni