Liviu Dragnea, a PSD elnöke cáfolta azt az értesülést, hogy a kormánypárt arra ösztönözné az RMDSZ-t, hogy lépjen be a koalícióba.
A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület által felszerelt kamerán lehet figyelni, hogy mikor érkeznek meg az első gólyák Sáromberkére.
Huszonhét év után lemondott az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető alelnöki tisztségéről Balogh József, aki a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta: rossznak, elhibázottnak tartja azt a politikai irányt, amelyet a szövetség jelen pillanatban képvisel.
Októbertől a hollandiai Eindhoven felé is indít járatokat a nagyváradi repülőtérről a Ryanair. Az ír légitársaságnak ezzel négy külföldi járata lesz Bihar megye központjából, ahonnan Milánóba, Barcelonába és Londonba is lehet repülni március végétől.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség más országaira is átterjedhet a romániai kanyarójárvány.
Az egységes bértörvény külön fejezetben foglalkozik a magas rangú tisztségviselők, a polgármesterek és az alpolgármesterek bérével, amelyet az átlagfizetés alapján számolnak majd ki – nyilatkozta szerdán Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.
A bukaresti legfelsőbb bíróság visszaküldte a korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) azt a dossziét, amelyben a vádhatóság vádat emelt több korábbi magas rangú politikus, köztük Markó Attila egykori államtitkár ellen. Az RMDSZ hevesen bírálja a vádhatóságot.
Hatáskörének jogtalan elbitorlásával vádolja szerdán elfogadott politikai nyilatkozatában a bukaresti parlament Klaus Johannis államfőt, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot (CSM) és a legfőbb ügyészséget.
Victor Ponta volt miniszterelnök szerdán bejelentette, elküldi biankóban kiállított lemondólevelét Liviu Dragneának, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke belátása szerint járjon el a személyével kapcsolatban. Dragnea nem ért egyet Ponta gesztusával.
A könnyűipar sínyli meg a leginkább a minimálbér emelését, de a háromszéki „nadrágok völgyében” a szakemberek szerint egyelőre nem kell attól tartani, hogy elmaradnak a megrendelések.
A pénzügyi autonómiához vezető fontos lépésnek tartják a megyék, települések elöljárói, hogy a kormány tervei szerint 2018 januárjától a jövedelemadóból befolyó teljes összeg helyben maradna. Elsősorban infrastrukturális fejlesztésekben gondolkodnak.
A képviselőházon múlik most már a devizahitelesek megsegítése, miután a szenátus hétfőn elfogadta az RMDSZ törvénytervezetének módosításait.
Négy éven belül mindegyik romániai iskolában bevezetik a vezeték nélküli internetet – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Pavel Năstase.
„Rendkívül súlyos betegségeket gyógyít meg maradéktalanul a citrom, csak eddig titkolták!” – számtalan ehhez hasonló „örömhír” kering a közösségi média és az internet bugyraiban.
A címbeli mondat eredetileg nem kérdés, hanem határozott kijelentés volt: ha nem csalódom, a János vitéz daljátékváltozatának egyik slágere.
Olyan módosító javaslatot nyújtott be Șerban Nicolae szociáldemokrata szenátor a részleges közkegyelemről kidolgozott törvénytervezethez, amely a korrupció miatt elítéltekre is kiterjesztené azt.
A Hornbach után a francia Leroy Merlin barkácsáruház is szerződést bontott a Holzindustrie Schweighoferrel, és már nem forgalmazza az osztrák fafeldolgozó vállalat termékeit, számolt be a România curată portál.
Szakmai felkérésnek tett eleget Borbély László, amikor elfogadta Sorin Grindeanu kormányfő megbízását. A továbbiakban a fenntartható fejlődés kérdéskörére kíván összpontosítani, és ennek intézményes hátterét megteremteni.