Fotó: facebook/Balogh Jozsef
Huszonhét év után lemondott az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető alelnöki tisztségéről Balogh József, aki a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta: rossznak, elhibázottnak tartja azt a politikai irányt, amelyet a szövetség jelen pillanatban képvisel.
2017. március 08., 16:212017. március 08., 16:21
A politikus úgy tudja, az elkövetkező napokban az RMDSZ több Maros megyei tisztségviselője is hasonló tiltakozó lépésre készül. Balogh József munkatársunk kérdésére elmondta, úgy érzi, jelenleg országos szinten is nagyon rossz a hangulat az RMDSZ-ben.
„Már egy ideje érlelődött bennem a döntés, de reméltem, hogy javulni fog a helyzet. Brassai Zsomborral, a Maros megyei szervezet korábbi vezetőjével szerintem jó irányba mozdultunk el, létrejött és működött a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium, de megoldódni látszott a kétnyelvű utcanévtáblák kérdése is, hogy csak néhány ügyet soroljak azok közül, amelyekkel mostanra gond lett” – mutatott rá a Felső-Maros menti politikus, aki elmondása szerint Brassaival jobboldali irányt képviselt a szövetség megyei szervezetében.
Balogh Józsefnek nem tetszett, hogy az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal (PSD) írt alá protokollumot, és „csak a megyei tanácselnöki tisztséget tudta kiharcolni”, míg Marosvásárhelyen – annak ellenére, hogy az RMDSZ többségben van a tanácsban – nincs magyar alpolgármestere a városnak. „Ráadásul a katolikus iskola helyzetét is meg lehetett volna korábban oldani, egyetlen helyi önkormányzati döntésre lett volna szükség” – tette hozzá Balogh.
A Maros megyei RMDSZ elnöke, Péter Ferenc kedden a Vásárhelyi Hírlaptól értesült Balogh lemondásáról. „Nem tudom, mi az oka a döntésének. Annak idején beszéltem vele, elmondtam, hogyan látom a megyei szervezet jövőjét. A Maros megyei RMDSZ jelenleg átszervezés alatt áll, az új struktúrák kialakításán dolgozunk. Nem értem, ezt miért nem várta meg. Ha nem tetszik, akkor átbeszéljük, s amennyiben nem értünk egyet, akkor mondjon le, és ne az átszervezés előtt” – mondta Péter Ferenc. Elmondta, a szervezetnek eddig egyetlen ügyvezető elnöke volt Kovács Levente személyében, Balogh József a tizenhat ügyvezető alelnök egyike volt, ezek a tisztségek pedig az átszervezés miatt megszűnnek.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!