JEGYZET – A címbeli mondat eredetileg nem kérdés, hanem határozott kijelentés volt: ha nem csalódom, a János vitéz daljátékváltozatának egyik slágere. Ezzel pedig a kényszerkérdésre meg is lenne a válasz, ha a hétköznapokban és a színpadon minden ugyanaz volna, és ugyanúgy történne. Csakhogy...
2017. március 08., 03:292017. március 08., 03:29
Többször is előfordult, hogy nem tudtam magamon uralkodni, és ország-világnak elmondtam, mennyire nem szeretem ezeket a bizonyos napokat. A cukormázzal nyakon öntött gyereknapot, a gyomrot felkavaró kényszermosolyos idősek napját, a mániákusan csikkeket és papírfecnit gyűjtögető Föld napját és természetesen a nőnapot, amikor egy rózsaszál szebben beszél. Nem szeretem, mert mélységesen álságos, és egész napon át az év háromszázhatvannégyszer több napjára gondolok.
Amikor a gyerekekre rázárják az ajtót, és nyugodtan elhúznak különböző kacatokra pénzt szórni. Amikor este, elalvás előtt ugrik be csak: ki tudja, mióta még telefonon sem kérdezte meg az évente egyszer olyannyira aggodalmas, hogy érzi magát idős szülője. Amikor nemes egyszerűséggel a járdára ejtik az épp megüresedő zacskót, pillepalackot, cigarettásdobozt, és amikor hajnal felé a jókedvű haver kérdésére, hogy vajon az asszonyok nem aggódnak-e otthon, a gondos férj rámutat az asztalon kókadozó virágszálra, és nevetve válaszol: az enyém soha, azért van ez a virág. Az szebben beszél.
És mindez csak a legfelületesebb pillantásra észrevehető különbség az egy nap és az év többi napja között. Kicsit mélyebben sokkal nagyobb bajok fortyognak: a nagyralátástól elvakult nőszemélyek hangoskodása, hogy az egyenjogúság előnye, ha a gyerekek körüli teendőkkel és a házi sertepertéléssel a férfi foglalatoskodik. Akiről aztán büszkén lehet hírelni: az én drága uram bezzeg ezt is, azt is, mindent megtesz. Ennek fejében kapta az uram titulust. S ha ezek után valaki azt mondaná, ennek se jó sehogy, ez is csak kritizálni szeret, annak kénytelen vagyok ellentmondani: az említett esetekben baj van a kréta körül.
Olyan társadalmat tartanék igazinak, ahol nem az első pillantás döntené el, méltónak tartunk-e valakit, vagy sem, hanem az alapos megismerés. És ha arra egy nő a legalkalmasabb, akkor az vezetheti az országot, mert külsejét nem teljesen más foglalkozásúra fogja kikerálni. És nem százával kér majd férfi ismerőseitől magának virágot, de ha szereti, akkor annak az egyetlen szálnak is szívből örül. Ha az csak egy szál, ami semminél nem beszél szebben, és még csak hivatalos nőnap se lenne.
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
Kialakult az év végi romániai államfőválasztás részvevőinek mezőnye, immár tudjuk, hogy a parlamenti pártok kit küldenek harcba a Cotroceni-palotáért, illetve kik indulnak kisebb alakulatok színeiben vagy függetlenként.
Az Alkotmány 3. cikkelye szerint Románia területe elidegeníthetetlen, ezért is kelt rendszerint közfelháborodást szerte az országban ha valaki – nyilván magyar ember – azt meri mondani, hogy Székelyföld nem Románia.
Immár kijelenthető: Donald Trump egyszerre hihetetlenül szerencsés és hihetetlenül peches ember.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!