Tudose biztosította Brüsszelt: nem adóztatják meg az üzleti forgalmat

Tudose biztosította Brüsszelt: nem adóztatják meg az üzleti forgalmat

Mihai Tudose miniszterelnök keddi brüsszeli látogatása során elmondta: nagyon határozottan megerősítette az EU vezetőinek, hogy nem vezetik be az üzleti forgalomra kivetett többletadót.

2017. július 11., kedd

Sztráda épül Nagyvárad közelében

Gazdasági fellendülést hozhat a Partium számára is az M4-es autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki közti szakasza, amelynek alapkövét kedden rakták le.

Sztráda épül Nagyvárad közelében
2017. július 11., kedd

Tusk az európai értékeket ajánlotta a román kormányfő figyelmébe

Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozott kedden Mihai Tudose román kormányfő. Tusk kiemelte az európai értékek tiszteletben tartásának, valamint a korrupcióellenes harcnak a fontosságát.

Tusk az európai értékeket ajánlotta a román kormányfő figyelmébe
2017. július 11., kedd

Készülnek a székely önkormányzati vezetők Johannis látogatására

Államfői beiktatása óta először látogat Hargita és Kovászna megyébe Klaus Johannis július 18-án. Az RMDSZ vezetőségével politikai vonalon nem tárgyalt az elnöki hivatal, de a székelyföldi önkormányzatokkal már egyeztettek technikai kérdésekről. 

Készülnek a székely önkormányzati vezetők Johannis látogatására
2017. július 11., kedd

Meghalt Schubert Éva Kossuth-díjas színész

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Meghalt Schubert Éva Kossuth-díjas színész
2017. július 11., kedd

Állítólag meghalt az Iszlám Állam vezetője

Az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szíriai emigránsszervezet közölte a Reuters hírügynökséggel: „megerősített információja” van arról, hogy meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője.

Állítólag meghalt az Iszlám Állam vezetője
2017. július 11., kedd

Már megtekinthetők az ősi romániai arany- és ezüstkincsek Debrecenben

Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából címmel nyílt meg kedden a debreceni Déri Múzeum legújabb kiállítása, amely harmincegy romániai közgyűjtemény 1065 műtárgyát vonultatja fel a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum szervezésében.

Már megtekinthetők az ősi romániai arany- és ezüstkincsek Debrecenben
2017. július 11., kedd

Közel kétszáz román állampolgárt toloncoltak ki idén az Egyesült Államokból

Valószínűleg meghaladja idén az Egyesült Államokból kitoloncolt európai bevándorlók száma a tavaly regisztrált számot. Az eddig kitoloncoltak közül a legtöbben, 192-en román állampolgárok – írja a The Associated Press.

Közel kétszáz román állampolgárt toloncoltak ki idén az Egyesült Államokból
2017. július 11., kedd

A romániaiak látogatnak legkevésbé kulturális eseményre az EU-ban

Utolsó helyen áll a 16 évesnél idősebb romániai lakosság a kulturális és sporteseményeken való részvétel terén európai uniós viszonylatban – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által kedden nyilvánosságra hozott, a 2015-ös év számadatait górcső alá vevő jelentéséből.

A romániaiak látogatnak legkevésbé kulturális eseményre az EU-ban
2017. július 11., kedd

„Felhevülten” várja BL-rajtját az Izraelben vendégeskedő Honvéd

„Felhevülve, nagy kedvvel várjuk az összecsapást. A felhevülést már csak a nagy meleg is indokolja” – fogalmazott viccesen George F. Hemingway, a magyar labdarúgó-bajnok Budapesti Honvéd tulajdonosa.

„Felhevülten” várja BL-rajtját az Izraelben vendégeskedő Honvéd
2017. július 11., kedd

Kihallgatta az ügyészség Liviu Dragnea volt feleségét

Nem hivatalos források szerint kihallgatták az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai kedden Liviu Dragnea PSD-elnök volt feleségét, Bombonica Prodanát a Rise Project által nyilvánosságra hozott információkkal kapcsolatban.

Kihallgatta az ügyészség Liviu Dragnea volt feleségét
2017. július 11., kedd

Johannis látogatása: Băsescu visszajáró vendégnek számított Székelyföldön

Kétszer ötéves elnöki mandátuma idején Traian Băsescu előszeretettel látogatott Székelyföldre, ahol adott pillanatban visszajáró vendégnek számított.

Johannis látogatása: Băsescu visszajáró vendégnek számított Székelyföldön
2017. július 11., kedd

Bebizonyítanák a kettős mércét a romániai élelmiszer-összevetések során

Összesen 29, Németországból, Hollandiából és Belgiumból hozott élelmiszermintát vetnek össze Romániában értékesített megfelelőjükkel.

Bebizonyítanák a kettős mércét a romániai élelmiszer-összevetések során
2017. július 11., kedd

Hivatalos az Iszlám Állam felett aratott győzelem Moszulban

Hivatalosan is győzelmet hirdetett hétfőn este az Iszlám Állam terrorszervezet felett Haider al-Abádi iraki kormányfő az állami televízióban közvetített beszédében.

Hivatalos az Iszlám Állam felett aratott győzelem Moszulban
2017. július 11., kedd

Kiterjesztette az ankétot a DNA a Liviu Dragneát érintő leleplezés kapcsán

A Rise Project által feltárt anyag több részletével kapcsolatban hivatalból nyomozni kezdett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – erősítette meg az intézmény sajtóirodája az Agerpres hírügynökség megkeresésére.

Kiterjesztette az ankétot a DNA a Liviu Dragneát érintő leleplezés kapcsán
2017. július 11., kedd

Székelyföldre látogat Klaus Johannis államfő

Hargita és Kovászna megyébe – Románia két magyar többségű megyéjébe – látogat július 18-án Klaus Johannis román államfő.

Székelyföldre látogat Klaus Johannis államfő
2017. július 11., kedd

Erdélyi településeket is érint a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb NATO-hadgyakorlata

Megkezdődtek a Saber Guardian 2017 (SG17) elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat – a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb hadgyakorlatának – romániai manőverei kedden.

Erdélyi településeket is érint a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb NATO-hadgyakorlata
2017. július 11., kedd

Közel négyszáz külhoni magyar hallgató részesül Makovecz-ösztöndíjban

Csaknem négyszáz külhoni magyar hallgató részesülhet a Makovecz-ösztöndíjban, amelyre a kormány 234 millió forintot fordít – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden, Budapesten.

Közel négyszáz külhoni magyar hallgató részesül Makovecz-ösztöndíjban