„Felhevülten” várja BL-rajtját az Izraelben vendégeskedő Honvéd

•  Fotó: A csapat Facebook-oldala

Fotó: A csapat Facebook-oldala

„Felhevülve, nagy kedvvel várjuk az összecsapást. A felhevülést már csak a nagy meleg is indokolja” – fogalmazott viccesen George F. Hemingway, a magyar labdarúgó-bajnok Budapesti Honvéd tulajdonosa, aki Bajnokok Ligája-selejtező szerda esti első, izraeli összecsapása előtt sajtótájékoztatón mutatta be a 2017–2018-as szezonra összeállított csapatát.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. július 11., 17:162017. július 11., 17:16

A kispestiek ugyanis már a második kvalifikációs szakaszban elkezdik a legrangosabb európai kupasorozatot, ahol ráadásul az egyik legerősebb ellenfelet, a Hapoel Beer-Shevát kapták ellenfélnek. Ebből a szakaszból azért lenne fontos a továbbjutás, mert a harmadik selejtezőkör vesztesei már átkerülnek az Európa Ligába, ám a most alulmaradó együttesek számára befejeződik a nemzetközi szezon.

Hemingway szerint nagy dicsőség lenne számukra a kvalifikáció,

de bárhogy is alakuljon a párharc sorsa, új játékosokat már nem akarnak vásárolni.

Az elmúlt időszakban a brazil Danilo érkezett hozzájuk szabadon igazolhatóként az arab emírségekből, de csatlakozott Mosonmagyaróvárról Deák István és a Videotontól Pölöskei Zsolt is, míg Laczkó Zsolt kölcsönben folytatja a Honvédnál. Több futballistát az utánpótláscsapatuktól léptettek elő, míg Bobál Gergely, Fehér Imre és Varga Márkó kölcsönből tért vissza a fővárosi együtteshez.

Új vezetőedzőjük, Erik van der Meer leszögezte, hogy

felkészültek az ellenfélből, amelynek a videón látottak alapján minőségileg jobb játékosaik vannak, de csapatszellemben kompenzálhatják a hátrányukat.

„Nem akarom csak az ellentámadásokra építeni játékunkat, úgy szeretnénk futballozni, hogy mi kezdeményezzünk. Fizikálisan kell fejlődnünk, mert csak jó erőnlétben tudunk támadófocit játszani. A játékosok vevők erre. Mindent megteszünk, hogy Izraelben jó eredményt érjünk el" – fogalmazott a szakember.

A legendás Puskás Ferenc egykori együttesének ez lesz története tizedik BL-szezonja, legutóbb 1993-ban, a Manchester Unitedtól kapott ki az első fordulóban. Nemzetközi porondon legutóbb a 2013–2014-es Európa Liga-sorozatban vett részt, ahol a Vojvodinával szemben maradt alul egy szurkolói rendbontásokat sem nélkülöző összecsapás után. Ezért akkor büntetést is kaptak a budapestiek, így

a két soron következő, UEFA égisze alatt rendezendő hazai találkozójukat zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk.

A Bajnokok Ligája második selejtezőkörének szerdai játéknapján lép egyébként pályára többek között a bolgár Ludogorets, a dán Koppenhága, a fehérorosz BATE Boriszov és a lengyel Varsói Legia is, a romániai csapatok, a Viitorul és a FCSB viszont csak a harmadik körben kapcsolódnak be a sorozatba. Ennek sorsolását pénteken rendezik. 

Európa Liga: kezdődik a Giurgiui Astra szezonja

A romániai labdarúgócsapatok közül leghamarabb a Giurgiui Astra számára kezdődik el az európai labdarúgószezon, hiszen a korábbi országos bajnok, a 2016–2017-es szezonban hatodik helyen végzett együttes már az Európa Liga második körében pályára lép az első körből továbbjutott azeri Zira együttese ellen. Az első meccset végül Romániában rendezik csütörtökön 20.30-tól (DigiSport), és a visszavágó lesz az azeri bajnokságban negyedik helyen végzett ellenfél otthonában.

Az Astra, mint ismeretes, nem csak edzőt váltott nyáron, de több kulcsemberét is elveszítette az átigazolási időszakban, ezért az új szakvezető, Edi Iordănescu meglehetősen pesszimistán fogalmazott esélyeiket illetően. A tavalyi EL-idényben a csoportkörből is továbbjutott Astrától most nem remél hosszú nemzetközi menetelést, szerinte még a Liga 1-es pontvadászatban is csoda lenne, ha a felsőházi rájátszásban szerepelhetnének.

Az EL-ben indult három magyarországi alakulatból, mint ismeretes, kettő maradt versenyben: a Videoton az észt Nomme Kalju vendége lesz csütörtökön, míg a Ferencváros a dán Midtjyllandot fogadja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben