Már kétezerre rúg a halálos áldozatok száma Libanonban, menekültek landoltak Bukarestben

Libanon

Libanon háború sújtotta övezetéből menekülnek a civilek

Fotó: UNICEF

Összesítések szerint 1974 ember, köztük 127 gyerek vesztette életét Libanonban izraeli támadásokban Izrael és a Hezbollah Irán-barát milícia egy éve kirobbant konfliktusában – közölték csütörtökön a libanoni hatóságok. Bukarestbe érkeztek az első menekültek a közel-keleti országból.

Hírösszefoglaló

2024. október 03., 20:242024. október 03., 20:24

2024. október 03., 21:022024. október 03., 21:02

Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter szerint a halottak mellett 9384 sebesültről tudnak. Hangsúlyozta, hogy a több mint száz egészségügyi dolgozó, illetve tűzoltó is van a halálos áldozatok között. Hozzátette: e foglalkozási csoportok tagjai közül 220-an sebesültek meg.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy kilenc kórházat és 45 egyéb egészségügyi intézményt és csaknem 130 mentő-, illetve tűzoltóautót ért találat.

Kiemelte, hogy csak az utóbbi három napban több mint negyven egészségügyi dolgozó és tűzoltó vesztette életét. „Ez a nemzetközi jog és egyezmények megsértése, és kétségtelenül háborús bűncselekmény” – tette hozzá Abjád.

„Hamis és ócska kifogás, illetve hazugság azt mondani, hogy ezeken a járműveken fegyverek voltak, mert ezt már hallottuk korábban a Gázai övezetből” – mondta a miniszter. „Mennyi mártír, de nem láttunk semmiféle erőfeszítést, hogy megóvják a mentőszolgálatok tagjait” – tette hozzá a libanoni tárcavezető.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szintén azt sérelmezte, hogy csak az utóbbi 24 óra alatt 28 egészségügyi dolgozó vesztette életét Libanonban izraeli légicsapásokban. „Számos más egészségügyi dolgozó nem jelentkezik szolgálatra és elmenekült abból a térségből, ahol dolgozik a bombázások miatt” – közölte Tedrosz online sajtótájékoztatóján. Mint mondta, mindez rendkívüli módon korlátozza az egészségügyi ellátás fenntarthatóságát és a tömeges sebesülések ellátását. Hozzátette, hogy a repülési tilalom miatt a WHO sem fogja tudni pénteken eljuttatni orvosi segélyszállítmányát Libanonba.

Ezzel egy időben Libanonból hazatelepített román állampolgárokat fogadott csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök és Angel Tîlvăr védelmi miniszter.

Ciolacu a közösségi oldalán számolt be erről. Azt írta, közel 70 gyereket, nőt és idős vagy beteg személyt telepítettek haza Libanonból. „Románia soha nem hagyja cserben a nehézségekkel küzdő állampolgárait!” – írta a kormányfő, megköszönve a küldetés sikerét a diplomatáknak, katonáknak és minden állami alkalmazottnak, akik részt vettek a feladat teljesítésében.

A gyerekek, nők, kiszolgáltatott emberek Libanonból Romániába történő szállítása a román légierő C 130 Hercules repülőgépén történt a külügyminiszter kérésére, a közel-keleti biztonsági helyzet romlása következtében – derül ki a kormány közleményéből.

Francia állampolgárok – többségében idős, beteg vagy egyedül élő emberek – a libanoni Middle East Airlines légitársaság által üzemeltetett kereskedelmi járatokon elhagyták Libanont, és Párizsba távoztak – közölte csütörtökön a francia külügyminisztérium. A francia hatóságok kétszáz helyet foglaltak le a kiszolgáltatott emberek (betegek, idősek vagy egyedül élők) számára ezeken a járatokon. Libanonban mintegy 24 ezer francia állampolgár él, túlnyomó többségük kettős állampolgár.

korábban írtuk

Izrael az Irán elleni válaszcsapásra készül, többen meghaltak Bejrútban egy légicsapásban
Izrael az Irán elleni válaszcsapásra készül, többen meghaltak Bejrútban egy légicsapásban

Legalább hat ember meghalt csütörtökön kora reggel Libanon fővárosa, Bejrút központjában, miután az izraeli hadsereg közölte, hogy pontos csapást mért a városra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 03., csütörtök

„Súlyos beavatkozás”. Bekérette a német nagykövetet a magyar külügyminiszter

Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.

„Súlyos beavatkozás”. Bekérette a német nagykövetet a magyar külügyminiszter
2024. október 03., csütörtök

A NATO nem áll készen egy Oroszország elleni háborúra egy nyugalmazott amerikai tábornok szerint

A NATO nem rendelkezik megfelelő légvédelemmel, katonai mobilitással, lőszerrel és gondolkodásmóddal ahhoz, hogy teljes mértékben készen álljon egy esetleges nagyszabású hagyományos háborúra – mondta Ben Hodges nyugalmazott amerikai altábornagy szerdán.

A NATO nem áll készen egy Oroszország elleni háborúra egy nyugalmazott amerikai tábornok szerint
2024. október 03., csütörtök

Zelenszkij ismét megköszönte a román Patriot-rendszert, és azt kérte, hogy a románok is lőjék le az orosz drónokat

Miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újfent köszönetet mondott Romániának a felajánlott Patriot rakétavédelmi rendszerért, felkérte Bukarestet, hogy a román légvédelem szálljon be az Ukrajnára kilőtt orosz drónok lelövésébe.

Zelenszkij ismét megköszönte a román Patriot-rendszert, és azt kérte, hogy a románok is lőjék le az orosz drónokat
2024. október 03., csütörtök

Izrael az Irán elleni válaszcsapásra készül, többen meghaltak Bejrútban egy légicsapásban

Legalább hat ember meghalt csütörtökön kora reggel Libanon fővárosa, Bejrút központjában, miután az izraeli hadsereg közölte, hogy pontos csapást mért a városra.

Izrael az Irán elleni válaszcsapásra készül, többen meghaltak Bejrútban egy légicsapásban
2024. október 03., csütörtök

Feladta az ukrán hadsereg a stratégiai fontosságú Vuhledart

Az ukrán erők kivonultak a Donyecki területen lévő Vuhledar városából – közölte a Horticja hadseregcsoport szerdán.

Feladta az ukrán hadsereg a stratégiai fontosságú Vuhledart
2024. október 02., szerda

Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ főtitkárát

Izrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította António Guterres ENSZ-főtitkárt, mert nem ítélte el „egyértelműen” Irán előző napi Izrael elleni súlyos rakétatámadását.

Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ főtitkárát
2024. október 02., szerda

Rakétákkal lőtte Izraelt a Hezbollah terrorszervezet

A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg (IDF) libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is – közölte az IDF.

Rakétákkal lőtte Izraelt a Hezbollah terrorszervezet
2024. október 02., szerda

Amerikai választások: összecsaptak az alelnökjelöltek

J. D. Vance szenátor, a Republikánus Párt alelnökjelöltje és Tim Walz, Minnesota állam kormányzója, a Demokrata Párt alelnökjelöltje számos témáról fejtette ki álláspontját a CBS News országos televízió által szervezett műsorban.

Amerikai választások: összecsaptak az alelnökjelöltek
2024. október 02., szerda

Már a stratégiai fontosságú ukrán városon belül vannak az ostromló orosz erők

Orosz csapatok behatoltak a Donyecki területen fekvő Vuhledar városába – közölte kedden Vadim Filaskin kormányzó, hozzátéve, hogy a harcok még tartanak.

Már a stratégiai fontosságú ukrán városon belül vannak az ostromló orosz erők
2024. október 02., szerda

A Moszad főhadiszállását is célba vette Irán, Netanjahu szerint Teherán fizetni fog a támadásért

A Moszad hírszerző szervezet központját és légitámaszpontokat is célba vett Irán a Izrael ellen kedden este indított rakétatámadások során.

A Moszad főhadiszállását is célba vette Irán, Netanjahu szerint Teherán fizetni fog a támadásért