Utcaszínházi előadással turnézik Kolozs megyében a Shoshin-egyesület

Utcaszínházi előadással turnézik Kolozs megyében a Shoshin-egyesület

Nyílt téri előadás bemutatójára készül a Shoshin Színházi Egyesület, amely öt vidéki településre látogat augusztus 12–16. között.

2017. augusztus 09., szerda

Felülvizsgálat miatt megvonták az összes oktatási segédanyag engedélyét

Liviu Pop tanügyminiszter szerdán bejelentette, hogy kiadott egy rendeletet, amely értelmében szerdától minden oktatási segédanyag érvényét veszti. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy 2002 óta nem vizsgálták felül ezeket.

Felülvizsgálat miatt megvonták az összes oktatási segédanyag engedélyét
2017. augusztus 09., szerda

Kolozsvári kisokos ingatlantranzakciókhoz

Kolozsváron 2016-ban 468 millió euró értékben cseréltek gazdát különböző ingatlanok, ez 28 százalékkal több, mint 2015-ben.

Kolozsvári kisokos ingatlantranzakciókhoz
2017. augusztus 09., szerda

Újabb bizonyíték kettős mércére az élelmiszer-háborúban

A nyári termékeknél is tetten érhető a kettős minőség a magyar földművelésügyi minisztérium szerint, ezt igazolta a most lezárult, a jellegzetes nyári termékek összehasonlító vizsgálata.

Újabb bizonyíték kettős mércére az élelmiszer-háborúban
2017. augusztus 09., szerda

Napi 30 perc játék és mozgás vár a gyerekekre a délutáni oktatásban

Liviu Pop oktatásügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy véglegesítik a délutáni oktatás módszertanát.

Napi 30 perc játék és mozgás vár a gyerekekre a délutáni oktatásban
2017. augusztus 09., szerda

Bukarestben nem sürgős: késik a beavatkozás a medvetámadások ügyében

Bár a környezetvédelmi miniszter még a múlt héten megígérte, hogy kedden aláírja a veszélyes medvék kilövését lehetővé tevő miniszteri rendeletet, erre mégsem került sor. A Krónika megtudta: jelenleg a tervezet minisztériumi véleményezése zajlik.

Bukarestben nem sürgős: késik a beavatkozás a medvetámadások ügyében
2017. augusztus 09., szerda

Katonákat gázoltak el Párizsban, „szándékos agresszióról” lehet szó

Több francia katona is megsérült szerdán reggel Párizsban, miután beléjük hajtott egy gépkocsi a francia főváros Levallois-Perret negyedében.

Katonákat gázoltak el Párizsban, „szándékos agresszióról” lehet szó
2017. augusztus 09., szerda

Vitatja az ellenzék a rendkívüli parlamenti ülésszak szabályosságát

Vitatja az ellenzék a parlament rendkívüli ülésszakának szabályosságát, ezért alkotmányossági óvást helyezett kilátásba a kedden napirendre tűzött sürgősségi kormányrendeletek ellen.

Vitatja az ellenzék a rendkívüli parlamenti ülésszak szabályosságát
2017. augusztus 09., szerda

Tehetetlen a kolozsvári városvezetés, nem szólhat bele a Mátyás-ház hasznosításába

Nincs beleszólása a kolozsvári önkormányzatnak Mátyás király szülőházának hasznosításába, miután a Szépművészeti és Formatervezői Egyetem évekkel ezelőtt visszautasította az épületcserét.

Tehetetlen a kolozsvári városvezetés, nem szólhat bele a Mátyás-ház hasznosításába
2017. augusztus 09., szerda

Panaszkodj vagy vígan told?

Sokak, sokunk számára egyszerűen felfoghatatlan, mi zajlott az elmúlt hét utolsó négy napján, egészen hétfő hajnalig Kolozsváron.

Panaszkodj vagy vígan told?
Panaszkodj vagy vígan told?
2017. augusztus 09., szerda

Panaszkodj vagy vígan told?

2017. augusztus 09., szerda

Bű(n)vészmutatványok

A néhai világhíres Houdini szabadulóművészről, illetve későbbi tanítványáról, Copperfieldről ma már jóformán semmit nem hallani: kiment a divatból a cseles szabadulás.

Bű(n)vészmutatványok
Bű(n)vészmutatványok
2017. augusztus 09., szerda

Bű(n)vészmutatványok

2017. augusztus 08., kedd

A szakminiszter elismeri: szánalmas a hulladék-újrahasznosítás helyzete Romániában

Mindenki számára prioritás kell hogy legyen a hulladék-újrahasznosítás felvirágoztatása Romániában a környezetvédelmi miniszter szerint.

A szakminiszter elismeri: szánalmas a hulladék-újrahasznosítás helyzete Romániában
2017. augusztus 08., kedd

Románia Csillaga érdemrendjétől is megfosztanák Kelemen Hunort

A Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a politikus múlt heti nyilatkozata miatt.

Románia Csillaga érdemrendjétől is megfosztanák Kelemen Hunort
2017. augusztus 08., kedd

Untold: 330 ezer bulizó, 50 panasz Kolozsváron

Mintegy 50 panasz érkezett az Untold fesztivál ideje alatt a kolozsvári önkormányzathoz, valamennyi a hangerőt kifogásolta – mondta el lapunk megkeresésére Iulia Perșă, a városháza szóvivője.

Untold: 330 ezer bulizó, 50 panasz Kolozsváron
2017. augusztus 08., kedd

Színes kínálat vár a színház szerelmeseire Nagyváradon

Klasszikus drámával és komédiával, kortárs ősbemutatóval, zenés produkciókkal, tánc- és gyermekszínházi előadásokkal várják az érdeklődőket a nagyváradi Szigligeti Színházban.

Színes kínálat vár a színház szerelmeseire Nagyváradon
2017. augusztus 08., kedd

Román bűnbanda raboltathatott el Olaszországban egy brit modellt

Román bűnbandát nevezett meg az általa elkövetett bűncselekmény értelmi szerzőjeként egy lengyel férfi, akit azért vett őrizetbe az olasz rendőrség, mert Milánóba csalt és elrabolt egy angol fotómodellt a Daily Mail keddi beszámolója szerint.

Román bűnbanda raboltathatott el Olaszországban egy brit modellt
2017. augusztus 08., kedd

Toader közvetlen irányítása alá vonta a börtönöket

Tudorel Toader a továbbiakban személyesen felügyeli a börtönök működését, miután kedden meghallgatta a munkakörülményeikkel elégedetlen büntetés-végrehajtási alkalmazottak panaszait.

Toader közvetlen irányítása alá vonta a börtönöket
2017. augusztus 08., kedd

Drágul az üzemanyag: a jövedéki adó megemelését tervezi a Tudose-kormány

Nagyjából a januártól eltörölt, a Victor Ponta által vezetett szociáldemokrata (PSD) kormány által bevezetett hétcentes extra jövedéki adónak megfelelő mértékben tervezi emelni a Tudose-kormány az üzemanyagok jövedéki adóját.

Drágul az üzemanyag: a jövedéki adó megemelését tervezi a Tudose-kormány