Ferenc pápa közölte kedden, hogy eltörli a legmagasabb szintű titkosítást, amely eddig a kiskorúakkal szemben papok által elkövetett szexuális visszaélések, erőszak és pedopornográfia vatikáni és egyházmegyei jogi dokumentációjára vonatkozott.
Egymás szolgálata és az irgalmasság jelentőségéről beszélt Ferenc pápa advent második vasárnapján, amely december 8-án egybeesik a szeplőtelen fogantatás ünnepével.
A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát Ferenc pápa, aki advent első vasárnapján a szeretet és a család karácsonyát hirdette beszédében.
Ferenc pápa kinevezte bukaresti érsek-metropolitának Aurel Percát, aki eddig a jászvásári egyházmegye segédpüspöke volt – közölte csütörtökön a bukaresti érsekség.
Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombákban bemutatott misén halottak napján.
Huszonöt percig tartott, amíg a tűzoltóknak sikerült „kiszabadítani” Ferenc pápát az egyik liftből, amelyik beragadt – mondta el maga az egyházfő vasárnap a Szent Péter téren.
Az államelnöki hivatal fennhatósága alá tartozó rendvédelmi szerv megtiltotta számos anyaországi és erdélyi magyar közméltóságnak, hogy helyet foglaljon a VIP-zónában, ahova a meghívója szólt. Eközben a román zászlókkal érkezőket az első sorba tessékelték.
A csíkcsomortáni születésű Pál József Csaba temesvári megyés püspök lesz a szombati csíksomlyói búcsús szentmise szónoka. A bánsági egyházi elöljáró lapunknak úgy fogalmazott: a szentatya egyszerű, közvetlen ember, aki mindig odafigyel a másikra.
Nem csupán tudósított a pápai gép fedélzetéről Micaci Cristian, a nagyváradi római katolikus egyházmegye médiafelelőse, a Mária Rádió munkatársa, hanem megpróbálta egyúttal képbe helyezni a külföldi újságírókat az erdélyi helyzetről.
Ferenc pápa csíksomlyói jelenléte megerősítette az erdélyi magyarságot identitásában, ugyanakkor a szentatya romániai körútja a vallási felekezetek és népcsoportok közti közeledést szolgálta – állapította meg a Krónikának dr. Holló László, a BBTE előadótanára.
Átiratban kért magyarázatot a Ferenc pápa csíksomlyói miseruháján szereplő magyar felirat letakarására a román kormányőrségtől (SPP) az RMDSZ képviselőházi frakciója, elfogadhatatlannak tartva a biztonsági szolgálat eljárását.
A román kormányőrség (SPP) illetékeseinek határozott felszólítása nyomán kellett letakarni Ferenc pápa csíksomlyói miseruháján a magyar feliratot – értesült a Krónika a szervezőktől. Nem ez volt az egyetlen érthetetlen beavatkozás a hatóságok részéről.
Vasárnap délután lezárult Ferenc pápa három napos romániai látogatása. A Szentatya a TAROM légitársaság járatával repült Rómába a nagyszebeni repülőtérről.
Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa a hátrányos megkülönböztetés miatt, amely a történelem során a roma közösségeket érte, és amely a katolikus egyháztól sem volt idegen.
Ferenc pápa szerint – amiként a kommunizmus idején az erdélyi görögkatolikus püspökök tették – úgy ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen.
Ferenc pápa az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta Jászvásáron (Iași), ahol betegekkel, családokkal és fiatalokkal találkozott.
Szakadó esőben várják a csíksomlyói hegynyeregben a zarándokok Ferenc pápa érkezését. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a szervezők változtattak az útvonalon, és a szentatya nem Bákóból, hanem Marosvásárhelyről utazik Csíkszeredába.
A keresztény egyházak közös gyökereiről, a katolikus és ortodox egyház testvériségéről beszélt Ferenc pápa pénteken Bukarestben az ortodox patriarkátuson. A katolikus Szent József székesegyházban celebrált szentmise homíliájában nyitottságra buzdított.