Újabb palesztinpárti tüntetést tartottak szombaton Bukarestben, a bukaresti Egyetem téren „a palesztin néppel való szolidaritás” jegyében megszervezett tüntetésen több százan vettek részt. A tüntetők később a Győzelem térre vonultak.
Civilek elleni célzott támadásokkal és népirtással vádolta Izraelt a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság – közölte újságírókkal Adila Hassim dél-afrikai ügyvéd csütörtökön.
A Hamász már nem ellenőrzi a Gázai övezet nagy részét – közölte Beni Ganc, az izraeli háborús kabinet tagja.
Az izraeli kormánynak a kétállami megoldás felé kell haladnia, ha tartós biztonsággal akarja a térségbeli arab partnerek segítségét – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden Tel-Avivban tartott sajtótájékoztatóján.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn azt mondta, hogy azon dolgozik, hogy meggyőzze az izraeli kormányt a gázai haderő csökkentéséről vagy „jelentős mértékű kivonulásáról”.
A Hamász iszlamista terrorszervezet újabb fegyverraktárait és alagútjait találta meg az izraeli hadsereg (IDF) Gázában – jelentette a katonai szóvivő hétfő reggel.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy egy szélesebb körű konfliktus megelőzésére összpontosít a közel-keleti „mély feszültség” pillanatában.
Északon új harci megközelítést tartalmaznak, az enklávé déli részén pedig a Hamász vezetőinek célba vételére összpontosítanak a gázai háború következő szakaszára vonatkozó izraeli tervek.
Egy drónnal végrehajtott légicsapásban Izrael végzett kedden Száleh Arúrival, a Hamász második legmagasabb rangú vezetőjével Bejrút egyik déli elővárosában – közölték libanoni és palesztin biztonsági források.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) arra számít, hogy a gázai háború egész évben tart majd, mivel megkezdik a területen lévő katonák számának csökkentését, és felkészülnek a konfliktus új szakaszára – közölte egy katonai szóvivő.
Több ezren vonultak utcára hétfőn Isztambulban, hogy kifejezzék szolidaritásukat a palesztinokkal.
Az iszlamista szervezetek a Gázai övezetből éjfélkor rakétákat indítottak Izraelre, az izraeliek nagy része az óvóhelyeken töltötte szilveszter első perceit.
Az izraeli hadsereg „kudarcot vallott küldetésében”, hogy megmentsen három túszt, akiket tévedésből megöltek a csapatai a Gázai övezetben a hónap elején – közölte csütörtökön a vezérkari főnök.
Izrael egyhetes tűzszünetet javasolt a Hamásznak, hogy visszaadhassák a mintegy 35 túszt, köztük a Gázában fogva tartott nőket, időseket, sebesülteket és betegeket – mondta egy magas rangú amerikai tisztségviselő a CNN-nek.
Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja támadó hadműveleteit és előrenyomulását a Gázai övezetben – jelentette be a katonai szóvivő csütörtök reggel.
Gázaváros központjában található alagútrendszereket bemutató videófelvételeket tett közzé az izraeli hadsereg (IDF).
Izrael olyan javaslatot terjesztett a Hamász elé, amely a harcok egyhetes szüneteltetését tartalmazza 40 túsz szabadon bocsátásáért cserében – közölte a CNN két izraeli tisztségviselőre és egy másik, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva.
A Vörös-tenger hajózási szabadságának biztosításáról és Izraelnek a Hamász iszlamista terrorszervezet ellen a Gázai övezetben folytatott háborújáról tárgyalt hétfőn Tel-Avivban Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere.