Együttműködési szerződést kötött a székelyföldi Kovászna megye és a moldovai Cimișlia járás; a dokumentumot Sepsiszentgyörgyön írta alá pénteken Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Mihail Olărescu, a Cimișlia járási tanács elnöke.
Az Almási-barlang és Vargyas-szoros természeti látnivalóit népszerűsíti a homoródalmási barlangfesztivál. A hétvégén megtartandó esemény falunap is egyben, kulturális és sportprogramokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket.
Kovászna megye is azon megyék közé tartozik, ahol a legkevesebb súlyos közlekedési baleset történt idén – nyilatkozta kedden a megyei rendőr-főkapitányság vezetőhelyettese.
Első alkalommal rendezik meg szeptember 2. és 4. között Brassó, Kovászna és Hargita megyében a Muzsikál az erdő a Kárpátok bércein elnevezésű programot.
Magyar állami támogatással épült óvodát adtak át csütörtökön Székelyföld egyik legkeletibb településén: Kommandón.
A Kovászna megyei hegyimentő-szolgálat a medvék fokozott jelenléte miatt ideiglenesen lezárt három túraösvényt Bálványos környékén.
Két székelyföldi és egy barcasági helyszínen is szervez erdei koncerteket romániai partnereivel a magyarországi Muzsikál az Erdő Alapítvány.
Huszonnégy óra leforgása alatt három fiatal, köztük egy nyolcéves gyerek lelte halálát a romániai folyókban.
Beigazolódott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester félelme, miszerint a háromszéki megyeszékhely zászlójáról szóló kormányhatározat áprilisi bírósági érvénytelenítése csupán az első eset, amely után sok más következik.
A turizmus felpörgetését, a helyi lakosok életminőségének a javulását remélik Kovásznán az épülő élményfürdőtől és az új sportcsarnoktól.
Hétvégén rendezték a VI. Gyermekgyógyító Mol Lovas Kupa elnevezésű eseménysorozatot a Fehér megyei Lőrinczrévén.
A festőkről és zeneszerzőkről lényegesen kevesebb életrajzi adatot tudunk, mint az írókról, költőkről – mutatott rá Nyáry Krisztián magyarországi író a sepsiszentgyörgyi Sepsibook könyvvásár zárónapján, vasárnap délután.
Az 1784-ben a háromszéki Csomakőrösön született és 1842-ben az indiai Dardzsilingben elhunyt Kőrösi Csoma Sándor utazó, nyelvtudós, a tibeti–angol szótár megalkotója nem csak a magyarság, hanem a nemzetközi tudományos világ elismert tudósa.
A népszámlálás hatodik hetében Hargita megye is túllépte az országos átlagot részvétel tekintetében – közölte a cenzus alakulását szerdán a Népszámlálás.ro honlap.
Ahány oktatási intézmény, annyiféle szokás: a húsvétra való készülődés a legtöbb iskolában az oktatás szerves részét képezi, és valamennyi tanintézet sajátos módon közelíti meg az ünnepet.
A patikáknak megéri többletszolgáltatásokat nyújtani, mert a páciensek szívesebben betérnek, a kis gyógyszertáraknak azonban nehezebb felvállalni ezeket a plusztevékenységeket – jelentette ki a Krónikának Szabó Péter.
Kőrösi Csoma Sándor szellemiségét felidéző emlék- és dokumentációs központot létesítenek Kovásznán – mondta el a Krónikának Ferencz Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület tagja, a központ kovásznai felelőse.
A Kovászna megyei Csernáton címerét és Lemhény zászlaját, illetve a Temes megyei Újszentes címerét hivatalosította, az RMDSZ javaslatára, mai ülésén a kormány – jelentette be Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter.