Fotó: Pinti Attila
Huszonnégy óra leforgása alatt három fiatal, köztük egy nyolcéves gyerek lelte halálát a romániai folyókban – vonták meg a szomorú mérleget csütörtök reggel a romániai hírportálok. Az áldozatok száma a nap folyamán tovább nőtt, a kora esti órákban Nagyváradon is vízbe fulladt egy fiatal.
A férfi késő délutáni órákban ment bele a Sebes-Körösbe a váradiak körében népszerű kikapcsolódási helynek számító Szilvás környékén. Amikor az ott tartózkodók azt látták, hogy nem jön ki a vízből, segítségére siettek, és közben tárcsázták az 112-es sürgősségi hívószámot. A helyszínre érkező mentőegységeknek azonban nem sikerült megmenteniük a férfi életét.
Amint arról beszámoltunk, egy nyolcéves gyerek szerda este Szilágy megyében fulladt a Szamosba. A katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint szerda este kérték a segítségüket, mert Oláhfodorházán eltűnt a folyó vizében a gyermek, aki társaival fürdött.
A kiskorút végül megtalálták, a helyszínre siető mentősök megpróbálták újjáéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét – közölte az Agerpres hírügynökség. Szintén szerda este egy 18 éves fiatalember veszítette életét a Moldova folyóban Neamţ megyében, egy 24 éves férfi pedig az Olteț folyóban Vâlcea megyében. Mindkét fiatal fürdés közben fulladt meg.
Hozzátette, kockázatos a fürdés a folyókban, bányatavakban, öntözőcsatornákban, bármikor előfordulhatnak balesetek.
A vizes területek gondnokainak kötelessége, hogy jelezzék: a hely nem alkalmas strandolásra, „tilos fürödni” és „fulladásveszély” feliratokkal kell figyelmeztetni a lakosságot. A folyók partján az önkormányzatoknak kell kihelyezniük tiltótáblákat, vagy ki kell alakítaniuk engedélyezett strand- szakaszokat.
Általában ezeket a vizeket nem felügyelik, hiszen a működtetőknek kell biztosítaniuk a vízimentő-szolgálatot, de ennek nincs értelme ott, ahol a hivatalosan tilos a fürdés. Marius Tolvaj arra figyelmeztet, nem szabad felügyelet nélkül hagyni a gyerekeket a vízpartokon, mert nekik nincs veszélyérzetük.
A szóvivő szerint nem javallott felhevülve, hosszas napozás után vízbe menni, ugyanakkor az is veszélyes lehet, ha a fürdéskor gumimatracot, autógumit, vagy deszkákat használunk, mert ezek hamis biztonságérzetet keltenek.
Növeli a fulladás kockázatát, ha hidakról, építkezésekről ugrál valaki a vízbe, de kockázatos az ittas állapotban történő fürdés, akárcsak az is, ha éjszaka vagy éppen viharos időben merészkedünk be a tóba, folyóba. A szakemberek azt tanácsolják, hogy aki bajba kerül a vízben, lehetőleg ne essen pánikba, lélegezzen mélyeket, és csak azután próbáljon a part felé úszni, ha összeszedte az erejét.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
szóljon hozzá!