Itáliában egy nap alatt 175 ember halt meg, folytatódik a menekülés az ország déli felébe

Itáliában egy nap alatt 175 ember halt meg, folytatódik a menekülés az ország déli felébe

Az utóbbi huszonnégy órában százhetvenöttel 1441-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel, 21 157-re nőtt; a hatóságok újabb korlátozó intézkedések meghozatalát jelentették be, leá

2020. március 13., péntek

Bizonytalanság és aggodalom Itáliában: Szinte István sepsiszentgyörgyi származású ápoló az olaszországi hangulatról

„Az első napokban, a karantén kihirdetése után olyan volt, mint a filmekben, mindenki lerohanta az üzleteket, üresen álltak a polcok. Jelenleg a legrosszabb a bizonytalanság: nem tudjuk, meddig tart ez az állapot, mire számítsunk”

Bizonytalanság és aggodalom Itáliában: Szinte István sepsiszentgyörgyi származású ápoló az olaszországi hangulatról
2020. március 12., csütörtök

Koronavírus – Tizenötezer fertőzött, ezernél is több halálos áldozat Olaszországban

Az utóbbi huszonnégy órában ismét majdnem kétszázzal, 1016-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 15 113-ra

Koronavírus – Tizenötezer fertőzött, ezernél is több halálos áldozat Olaszországban
2020. március 11., szerda

Az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak kivételével mindent bezárnak Olaszországban

Egész Olaszországban bezárják a kereskedelmi egységeket a koronavírus-járvány megfékezése érdekében – jelentette be szerda este Giuseppe Conte olasz kormányfő, kivételt csak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak jelentenek. A tömegközlekedést nem állítják le.

Az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak kivételével mindent bezárnak Olaszországban
2020. március 11., szerda

Koronavírus – egy nap alatt közel kétszáz haláleset és kétezer új fertőzött Olaszországban

Az utóbbi huszonnégy órában csaknem kétszázzal 827-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a fertőzöttek száma 12 462-re nőtt.

Koronavírus – egy nap alatt közel kétszáz haláleset és kétezer új fertőzött Olaszországban
2020. március 09., hétfő

Se ki, se be: Olaszország egész területén karantént rendeltek el a koronavírus-járvány miatt

Egész Olaszországban életbe léptették a vasárnap elsőként az északi Lombardia tartományban és további 15 városban elrendelt intézkedéseket, amelyek minimálisra korlátozzák a lakosság mozgását, a lakóterületet csak engedéllyel lehet elhagyni.

 

 

Se ki, se be: Olaszország egész területén karantént rendeltek el a koronavírus-járvány miatt
2020. március 08., vasárnap

Visszafordítanák az Észak-Olaszországból délre menekülő tömegeket

A dél-olaszországi Puglia tartomány elnöke azonnali megállásra szólította fel azokat, akik az északi tartományokban elrendelt szigorú óvintézkedések bejelentését követően elindultak Olaszország déli térségeibe vasárnap.

Visszafordítanák az Észak-Olaszországból délre menekülő tömegeket
2020. február 25., kedd

Koronavírus: vásárlás, óvatosság és humorérzék jellemzi Olaszországot az ott élő erdélyiek szerint

Olaszországban immár 283 koronavírusos esetet regisztráltak, és már a déli Szicíliában is megjelent a betegség. Eddig összesen heten haltak meg, ugyanakkor van már egy gyógyult is. Lapunk két, Észak-Olaszországban élő erdélyi magyart kérdezett a kialakult helyzetről.

Koronavírus: vásárlás, óvatosság és humorérzék jellemzi Olaszországot az ott élő erdélyiek szerint
2020. február 25., kedd

Romániában járt egy utólag koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált olasz állampolgár

Craiován járt február 18-a és 22-e között az az olasz állampolgár, akiről Olaszországba való visszatérte után kiderült, hogy koronavírussal fertőzött – közölte a külügyminisztérium.

Romániában járt egy utólag koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált olasz állampolgár
2019. november 17., vasárnap

Velence fuldoklik: ismét lezárták a Szent Márk teret az árvíz miatt

Ismét lezárták a víz alatt álló Szent Márk teret Velencében vasárnap, amikor 150 centiméter fölött tetőzött a dagály. Olaszország több térségében készültség lépett életbe a heves esőzések miatt, megfigyelés alatt vannak az olaszországi folyók is.

Velence fuldoklik: ismét lezárták a Szent Márk teret az árvíz miatt
2019. szeptember 22., vasárnap

Kirándulás a flamingók Földközi-tengeri szigetén – Pazar természeti szépséget és épített örökséget láthat a Szardíniára látogató

Több ezer éves, ismeretlen rendeltetésű kőépítmények, lélegzetelállítóan mélykék tenger, festői és barátságos kisvárosok, kecses flamingók – mindez Szardínia. 

Kirándulás a flamingók Földközi-tengeri szigetén – Pazar természeti szépséget és épített örökséget láthat a Szardíniára látogató
2019. szeptember 15., vasárnap

Salvini ellenállásra szólítja az olaszokat, szerinte a Conte-kormány elárulta Itáliát

Békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat az „Olaszországot eláruló és rabszolgává tevő” új római kormánnyal szemben Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője a párt éves naggyűlésén a lombardiai Pontidában vasárnap.

Salvini ellenállásra szólítja az olaszokat, szerinte a Conte-kormány elárulta Itáliát
2019. augusztus 13., kedd

Richard Gere, az olasz „kampányarc” – Emelkedőben a bevándorlásellenes álláspontot képviselő Matteo Salvini népszerűsége

Hollywoodi sztár állt az Olaszországot évek óta ostromló bevándorlók mellé, de Richard Gere szolidaritási akciója közvetett módon akár növelheti is az idő előtti választásokra készülő Matteo Salvini Liga-vezető népszerűségét. A migráció képezi a központi kérdést az itáliai belpolitikában.

Richard Gere, az olasz „kampányarc” – Emelkedőben a bevándorlásellenes álláspontot képviselő Matteo Salvini népszerűsége
2019. július 06., szombat

Dél-Tirol kormányzója: aktuálisak és megalapozottak a magyar kisebbségi közösségek törekvései

A nemzeti kisebbségek kérdésének magasabb, európai szintre emelését szorgalmazta Arno Kompatscher az olaszországi Dél-Tirol autonóm tartomány kormányzója és Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa pénteken a Bolzanóban tartott találkozón.

Dél-Tirol kormányzója: aktuálisak és megalapozottak a magyar kisebbségi közösségek törekvései
2019. április 30., kedd

Székely kerékpározó sikere: a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente harmadik lett az Italy Divide hosszútávú kerékpárversenyen

Harmadik helyést ért el a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente kerékpározó az Italy Divide versenyen. Bagoly Levente kedd reggel ért célba.

Székely kerékpározó sikere: a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente harmadik lett az Italy Divide hosszútávú kerékpárversenyen
2019. április 15., hétfő

Budapestről indul jövőre a Giro d'Italia kerékpáros körverseny

Jövőre Budapestről rajtol a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny.

Budapestről indul jövőre a Giro d'Italia kerékpáros körverseny
2018. augusztus 19., vasárnap

Genovai hídomlás – Az autósztráda-társaság félmilliárd eurós kártérítést ígér

Félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa és az áldozatok családtagjai számára, valamint a híd újjáépítését ígérte az autósztráda-társaság vezérigazgatója szombaton tartott sajtótájékoztatóján. Mindeközben az áldozatok sz&

Genovai hídomlás – Az autósztráda-társaság félmilliárd eurós kártérítést ígér
2018. augusztus 18., szombat

Hatalmas tömeg vett részt a genovai hídomlás áldozatainak temetésén

Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak – mondta Angelo Bagnasco genovai érsek a hídomlás több áldozatának közös állami temetésén, amelyet a genovai vásártéren tartottak szombaton, több ezer ember részvételével.

Hatalmas tömeg vett részt a genovai hídomlás áldozatainak temetésén