Fotó: Agerpres/EPA/Luca Zennaro
Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak – mondta Angelo Bagnasco genovai érsek a hídomlás több áldozatának közös állami temetésén, amelyet a genovai vásártéren tartottak szombaton, több ezer ember részvételével.
2018. augusztus 18., 16:542018. augusztus 18., 16:54
2018. augusztus 19., 15:572018. augusztus 19., 15:57
A szertartáson felolvasták az összes áldozat keresztnevét, amit hatalmas taps kísért. A gyászmisét bemutató Bagnasco érsek 19 áldozat egymás mellett sorakozó, fehér rózsakoszorúkkal borított koporsója előtt beszélt.
Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke beszédében kijelentette, hogy a Morandi híd összeomlása mély sebet ejtett Genova városán. Köszönetet mondott a világ minden részéből tanúsított szolidaritásért, és méltatta a genovaiak segítőkészségét, emberségét. Hangsúlyozta, hogy az áldozatoknak kötelesség igazságot szolgáltatni, bár ez se fogja őket visszaadni családtagjaiknak.
Az érsek a híd környékéről kilakoltatott több mint hatszáz lakos minél gyorsabb elhelyezését sürgette. Arra szólította fel az olasz hatóságokat, hogy ne feledkezzenek meg Genova városáról. Bagnasco bíboros elmondta, hogy Ferenc pápa péntek este telefonon fejezte ki neki részvétét. A genovai érsek a szertartáson egyenként megáldotta a koporsókat.
Mivel a hídomlás két albán áldozata muzulmán volt, értük a katolikus szertartás végén a genovai iszlám közösség imámja mondott imát. A muzulmán közösség vezetője olasz nyelvű beszédében a testvéri közelség jelentőségét emelte ki, Genova talpra állását szorgalmazta. Szavait nagy taps kísérte. A szertartáson jelen volt Sergio Mattarella olasz államfő, Giuseppe Conte miniszterelnök, a parlament két elnöke, a római kormány több tagja, több olasz tartomány elnöke, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, a külföldi áldozatok országainak diplomatái, valamint a két városi labdarúgócsapat, a Sampdoria és a Genoa klubelnöke is.
Az első sorokban ültek az omlástól kezdve folyamatosan dolgozó olasz polgári védelem, tűzoltóság emberei, akiket szintén tapssal köszöntöttek. A szertartást a genovai vásártér egyik hatalmas épületében tartották, amely teljesen megtelt gyászolókkal.
A hídomlás négy másik áldozatát pénteken a Nápolyhoz közeli Torre del Grecóban temették el: négy fiatalembert, akik autóval Genován át Portugáliába tartottak nyaralni. Egyikük édesapja úgy nyilatkozott, nem akarja, hogy fia puszta nyilvántartási szám maradjon a hatóságok számára.
A hidat üzemeltető autósztráda-társaság bejelentette, hogy menedzserei szombat délután bocsátanak ki újabb nyilatkozatot. Korábban tagadták, hogy karbantartási mulasztást követtek el.
A római kormány továbbra is kitart a sztrádatársaság koncessziójának visszavonása mellett. Ami a híd sorsát illeti, a legsürgősebb feladat a vasbetondarabok eltávolítása lesz a híd alatti patak medréből, még az őszi csapadékos időszak beállta előtt. Genova városa már a hídomlás miatti anyagi kárt számolja, hiszen a jelentős útvonal megszakadása elszigeteli a város kikötőjét.
Negyvenegyre nőtt a halálos áldozatok száma
Találtak további három holttestet a genovai hídomlás romjai alatt, így 41-re nőtt az azonosított halálos áldozatok száma – jelentette szombat reggel az ANSA olasz hírügynökség. Szombatra virradóra egy kilencéves kislány és a szülei holttestét találták meg egy teljesen összezúzott személyautóban, később pedig egy 30 éves férfiét. A rádió tudósítása szerint a katasztrófamentők úgy gondolják, elképzelhető, hogy mindenkit megtaláltak, akit eltűntként tartottak nyilván.
A román külügyminisztérium szerda este közzétett pontosítása szerint nem halt meg, csak súlyosan megsebesült a genovai keddi hídomlás egyik román áldozata.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!