Hét román állampolgár vesztette életét a milánói repülőgép-balesetben

Hét román állampolgár vesztette életét a milánói repülőgép-balesetben

A Milánó közelében vasárnap történt repülőgép-szerencsétlenség nyolc halálos áldozata közül heten román állampolgárok voltak – közölte hétfőn a külügyminisztérium.

2021. október 03., vasárnap

Fontos eredményre jutottak a kutatók az etruszkok eredete kapcsán

Olasz és német kutatók genetikai elemzéssel kiderítették az etruszkok eredetét, az ókori nép Róma megalapítása előtt a legjelentősebb civilizációt hozta létre a mai Olaszország középső részén.

Fontos eredményre jutottak a kutatók az etruszkok eredete kapcsán
2021. szeptember 25., szombat

Olaszország önmaga maradt, de nem felejti a tavalyi tragédiát és a turistákat is emlékezteti rá

Másfél év elteltével sem felejtették el a tavalyi tragédiát a pandémia által Európában elsőként sújtott Olaszországban. A látnivalói miatt népszerű Itáliában betartják a járványügyi óvintézkedéseket, és erre a turistákat is rákényszerítik.

Olaszország önmaga maradt, de nem felejti a tavalyi tragédiát és a turistákat is emlékezteti rá
2021. szeptember 24., péntek

Őrizetbe vették Carles Puigdemont volt katalán elnököt

Őrizetbe vették Olaszországban Carles Puigdemont függetlenségpárti EP-képviselőt és volt katalán elnököt, aki 2017 óta Belgiumban él száműzetésben, miután Katalónia megkísérelte elszakadását Spanyolországtól – közölte a politikus ügyvédje.

Őrizetbe vették Carles Puigdemont volt katalán elnököt
2021. szeptember 22., szerda

Itália bekeményített: huszonhárom millió olasz dolgozónak tették kötelezővé a védettségi igazolást

Az állami és magánszektorban dolgozók oltási igazolás nélkül nem veszítik el munkahelyüket, de bérüket felfüggesztik október 15-től az olasz kormány törvényerejű rendelkezése szerint, melyet Sergio Mattarella államfő írt alá szerdán.

Itália bekeményített: huszonhárom millió olasz dolgozónak tették kötelezővé a védettségi igazolást
2021. szeptember 03., péntek

Kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást az olasz kormányfő

A Sars-Cov-2 koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tételéről beszélt Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki az országba érkező migránsok vakcinázását is szorgalmazta az olasz sajtó pénteki jelentése szerint.

Kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást az olasz kormányfő
2021. augusztus 31., kedd

Riadó Itáliában: a vasút megbénítására készülnek a politikusok halálát kívánó oltásellenesek

Több mint ötven olaszországi pályaudvaron lépett életbe biztonsági készültség, miután az oltásellenes csoportok bejelentették, hogy a pályaudvarok megbénítására készülnek azután, hogy a vasútvonalakon kötelezővé teszik a védettségi igazolást.

Riadó Itáliában: a vasút megbénítására készülnek a politikusok halálát kívánó oltásellenesek
2021. augusztus 28., szombat

Nagy Ádám aláírt az olasz másodosztályban szereplő Pisához

Nagy Ádám válogatott labdarúgó a várakozásoknak megfelelően aláírt az olasz másodosztályban szereplő Pisa klubjához.

Nagy Ádám aláírt az olasz másodosztályban szereplő Pisához
2021. augusztus 23., hétfő

Szicília több városában ismét kötelező a maszk viselése szabadtéren

Ötvenöt szicíliai városban tették ismét kötelezővé a maszk viselését az utcákon a koronavírus delta variánsának terjedése és az alacsony átoltottság miatt – erősítette meg az olaszországi tartomány elnöke, Nello Musumeci hétfőn.

Szicília több városában ismét kötelező a maszk viselése szabadtéren
2021. augusztus 12., csütörtök

Szélsőséges forróság: megdőlhetett az európai melegrekord

Megdőlhetett az európai melegrekord: a dél-szicíliai Siracusa közelében szerdán 48,8 Celsius-fokot mértek.

Szélsőséges forróság: megdőlhetett az európai melegrekord
2021. június 28., hétfő

Feloldották a kültéri maszkviselési kötelezettséget Olaszországban

Egész Olaszországban szájmaszk nélkül lehet az utcákon közlekedni hétfőtől, miután minden tartományban feloldották az ősztől érvényes járványkorlátozásokat.

Feloldották a kültéri maszkviselési kötelezettséget Olaszországban
2021. június 21., hétfő

Feloldották a korlátozásokat Olaszországban, de a kültéri maszkviselés továbbra is kötelező

Majdnem minden olaszországi tartomány úgynevezett fehér zónába lépett át hétfőn a járványkorlátozások szinte teljes feloldásával, egyedül a maszk használata maradt kötelező szabadtéren is.

Feloldották a korlátozásokat Olaszországban, de a kültéri maszkviselés továbbra is kötelező
2021. június 14., hétfő

Lelőtt két gyermeket és egy idős férfit egy ámokfutó Olaszországban

Agyonlőtt két gyermeket és egy idős férfit egy ámokfutó az olaszországi Ardea utcáin – jelentette a Reuters.

Lelőtt két gyermeket és egy idős férfit egy ámokfutó Olaszországban
2021. június 06., vasárnap

Drága szuvenír: tetemes bírság a turistáknak, akik a szardíniai partokról kagylót vagy homokot akartak hazavinni emlékbe

Több tucat személyt bírságoltak 3000 euróig terjedő összegre amiatt, hogy a szardíniai tengerpartról homokot vagy kagylót akartak hazavinni szuvenírként.

Drága szuvenír: tetemes bírság a turistáknak, akik a szardíniai partokról kagylót vagy homokot akartak hazavinni emlékbe
2021. június 02., szerda

Őrizetbe vették az újságíró-gyilkosságra felbujtó romániai férfit Olaszországban

Nemzetközi körözés alatt álló 43 éves romániai férfit vettek őrizetbe az olaszországi Latina településen.

Őrizetbe vették az újságíró-gyilkosságra felbujtó romániai férfit Olaszországban
2021. május 24., hétfő

A legalacsonyabb járványfokozatba lépett Olaszország, a lakosság fele be van oltva

Olaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől, ami a járványveszély legalacsonyabb szintjét jelenti, miközben a lakosság fele már megkapta az első dózist a koronavírus elleni védőoltásból.

A legalacsonyabb járványfokozatba lépett Olaszország, a lakosság fele be van oltva
2021. május 04., kedd

Olasz kormányfő: június második felétől életbe lép az európai zöldigazolvány

Világos és egyszerű szabályokra van szükség az európai és nemzetközi idegenforgalom újraindítására Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint, aki az európai zöldigazolvány június második felétől számított életbe léptetését jelentette be a G20 országcsoport turisztikai minisztereinek tanácskozását követően R&

Olasz kormányfő: június második felétől életbe lép az európai zöldigazolvány
2021. április 30., péntek

Szigorúan korlátoznák az olasz gyerekek okostelefon-használatát, 1500 eurós büntetés járhat

Egy olasz törvényjavaslat szigorúan korlátozná a 12 éven aluli gyerekek okostelefon- és tablethasználatát. 

Szigorúan korlátoznák az olasz gyerekek okostelefon-használatát, 1500 eurós büntetés járhat