Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban a jövő héttől

Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban a jövő héttől

Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban a római kormány tervei szerint az új típusú koronavírus-járvány elvonulása után, amelynek részleteit a Corriere della Sera című napilap közölte pénteken.

2020. április 20., hétfő

Koronavírus: először csökkent az aktív fertőzöttek száma Olaszországban

Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta – közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve, hogy 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, és ezzel 24 114-re nőtt az áldozatok száma.

Koronavírus: először csökkent az aktív fertőzöttek száma Olaszországban
2020. április 14., kedd

Felére csökkent az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban, a halottaké ismét emelkedett

Továbbra is hatszáz fölött volt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely túllépte a 21 ezret Olaszországban – közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont kevesebb mint a felére csökkent az utóbbi huszonn&

Felére csökkent az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban, a halottaké ismét emelkedett
2020. április 10., péntek

Olaszországban valamelyest csökkent a napi halálos áldozatok száma

Valamelyest csökkent péntekre az új típusú koronavírus okozta megbetegedések napi halálos áldozatainak száma, miután csütörtökön 610, pénteken pedig 570 újabb halálozásról számoltak be az olasz hatóságok.

Olaszországban valamelyest csökkent a napi halálos áldozatok száma
2020. április 07., kedd

Koronavírus: lefelé ível a járványgörbe Itáliában, 17 ezer felett a halálos áldozatok száma

Hatszázhattal nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 127-et – közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 880-nal emelkedett, amely a legalacsonyabb adat március 10. óta.

Koronavírus: lefelé ível a járványgörbe Itáliában, 17 ezer felett a halálos áldozatok száma
2020. április 06., hétfő

Alulbecsülik? Minden bizonnyal többszörösére rúg a fertőzöttek valós száma Olaszországban

Az olaszországi hivatalos adatokban szereplő diagnosztizált fertőzöttek száma csak a „jéghegy csúcsa” a hétfőn közölt kutatások szerint, amelyek többszörösére becsülik az új koronavírus-fertőzés betegeinek valós számát. A betegszámtól függhet a járvány miatt bevezetett óvintézkedések enyhítés&am

Alulbecsülik? Minden bizonnyal többszörösére rúg a fertőzöttek valós száma Olaszországban
2020. április 04., szombat

Olaszországban csökkent a halottak száma, de emelkedik a diagnosztizált fertőzötteké

Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Február 20. óta most először csökkent az inte

Olaszországban csökkent a halottak száma, de emelkedik a diagnosztizált fertőzötteké
2020. április 03., péntek

Nem csökkent a halottak száma az utóbbi napban sem Olaszországban

Még mindig hétszáz felett van Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma, amely a járvány helyi megjelenése óta elérte a 14 681-t – közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt elenyésző

Nem csökkent a halottak száma az utóbbi napban sem Olaszországban
2020. április 01., szerda

Csökken a kórházakban kezeltek száma, továbbra is magas a halottaké Itáliában

Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban Olaszországban naponta elhunytak száma, amely az elmúlt 24 órában elérte a 13 155-t – közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt több mint nyolcszázzal 2937-re

Csökken a kórházakban kezeltek száma, továbbra is magas a halottaké Itáliában
2020. március 28., szombat

Már tízezer felett jár a halálos áldozatok száma Olaszországban

Meghaladta a tízezret szombat estére a Covid-19 halálos áldozatainak száma Olaszországban, így a járvány európai gócának számító ország gyászolja világszerte a betegség legtöbb áldozatát.
 

Már tízezer felett jár a halálos áldozatok száma Olaszországban
2020. március 25., szerda

Koronavírus: kevesebb az új fertőzött, de továbbra is magas az egy napra jutó halálozások száma Itáliában

Hatszáznyolcvanhárommal emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 7503-ra emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek sz

Koronavírus: kevesebb az új fertőzött, de továbbra is magas az egy napra jutó halálozások száma Itáliában
2020. március 24., kedd

Koronavírus: emelkedett a halottak, enyhén csökkent az új betegek száma Olaszországban

A korábbi csökkenés után ismét emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, a 743 halottal 6820-ra emelkedett a betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőz&

Koronavírus: emelkedett a halottak, enyhén csökkent az új betegek száma Olaszországban
2020. március 22., vasárnap

Koronavírus: csökkent a halottak és az új fertőzöttek száma Olaszországban

A korábbinál kevesebben, de még mindig több mint hatszázan haltak meg Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban az elmúlt 24 órában, s ezzel 5476-ra emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma – közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztiz&

Koronavírus: csökkent a halottak és az új fertőzöttek száma Olaszországban
2020. március 21., szombat

Koronavírus: a halottak és az új fertőzöttek száma is meredeken emelkedik Itáliában

Minden eddiginél többen, 793-an haltak bele Olaszországban az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az elmúlt 24 órában, s ezzel 4825-re emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek szá

Koronavírus: a halottak és az új fertőzöttek száma is meredeken emelkedik Itáliában
2020. március 20., péntek

További két román állampolgár vesztette életét koronavírus-fertőzés miatt Olaszországban

Újabb két román állampolgár halt meg Olaszországban koronavírus-fertőzés miatt – közölte a külügyminisztérium.

További két román állampolgár vesztette életét koronavírus-fertőzés miatt Olaszországban
2020. március 17., kedd

Lesújtó napi mérleg Olaszországban: közel háromezer új fertőzött és 345 halott

Az utóbbi huszonnégy órában 345-tel 2503-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma az eddigi legmagasabb létszámmal, több mint kétezerkilencszázzal 31&

Lesújtó napi mérleg Olaszországban: közel háromezer új fertőzött és 345 halott
2020. március 17., kedd

Cserbenhagyta Itáliát az Unió a koronavírus-járvány okozta válságban

Olaszországban a tartományok vezetői állnak a súlyos koronavírus-járvány elleni küzdelem középpontjában. Bár vannak viták a helyi hatóságok és Róma között, a politikai csatározások megszűntek, abban pedig konszenzus van, hogy az Európai Unió cserben hagyta Itáliát. 

Cserbenhagyta Itáliát az Unió a koronavírus-járvány okozta válságban
2020. március 15., vasárnap

Több mint háromszázötvenen haltak meg egy nap alatt Olaszországban

Az utóbbi huszonnégy órában háromszázhatvannyolccal 1809-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság vasárnap esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel 24 747-re nőtt.

Több mint háromszázötvenen haltak meg egy nap alatt Olaszországban