Liviu Pop a vásárhelyi iskolaügyről: ilyen többé nem fordulhat elő

Liviu Pop a vásárhelyi iskolaügyről: ilyen többé nem fordulhat elő

Liviu Pop

Fotó: Anc.edu.ro

Liviu Pop román oktatási miniszter szerint nem szabad megismétlődnie annak, ami Marosvásárhelyen történt a Római Katolikus Gimnáziummal, és leszögezte: a kormánynak vagy a parlamentnek is rendelkeznie kell azzal a joggal, hogy iskolát alapíthasson olyan esetben, amikor a helyi önkormányzat ellenszegül.

MTI

2017. október 05., 09:082017. október 05., 09:08

A tárcavezető erről szerdán nyilatkozott azt követően, hogy megbeszélést folytatott az RMDSZ frakciójával a magyar érdekvédelmi szervezet kérésére.

A miniszter emlékeztetett, hogy a nyáron hatályba lépett az oktatási törvénynek egy olyan módosítása, amely megteremti a kormány számára az iskolalapítás jogát. A jogszabály korábbi formája szerint ebben csak a helyi önkormányzat volt illetékes.

Pop szerint nem normális, hogy senki ne tehessen semmit, ha egy helyi önkormányzat akadályoz egy iskolaalapítást.

A miniszter ugyanakkor azt is elmondta, hogy amíg nem születik bírósági határozat az ügyben, nem lehet lépni. Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint a találkozón Pop kijelentette: amennyiben január közepéig lezárul az iskola ügyében indult per, újra lehet alapítani az iskolát önkormányzati határozattal vagy miniszteri rendelettel.

Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: a nyáron jelent meg a Román Közlönyben a szóban forgó módosítás, amely az RMDSZ javaslatára született. Ez lehetővé teszi, hogy a kormány hozzon döntést egy település iskolahálózatáról.

Szabó Ödön szerint a marosvásárhelyi iskola megalapításának ez csak az egyik megoldási eleme, politikai döntésnek kell születnie kormányzati szinten

– tette hozzá.

Kifejtette: a rendkívüli megbeszélést azért kezdeményezték, mert több panasz felhalmozódott a kisebbségi oktatásban. Megállapodtak a miniszterrel, hogy az új román oktatási törvény – amelyen jelenleg dolgozik a minisztérium – nem fogja szűkíteni a kisebbségi oktatási jogokat. Ígéretet kaptak arra, hogy nem fog tovább késlekedni kisebbségi pedagógusközpont, valamint az oktatási, nevelési és kutatási intézet magyar irodájának megalakulása. Szorgalmazták, hogy mielőbb szülessen megoldás a kisebbségi diákoknak szánt tankönyvek, valamint az iskolák kisegítő személyzetének pótlására.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a marosvásárhelyi magyar tannyelvű katolikus iskola működését, a korrupcióellenes ügyészség pedig vádat emelt az iskola megalapításáról rendelkező volt megyei főtanfelügyelő és az iskola volt igazgatója ellen.
Szeptemberben Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező szociáldemokraták pártelnöke megígérte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy megoldják a marosvásárhelyi iskola helyzetét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere

Hetvenöt éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség következtében szerda este elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község volt polgármestere.

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere
2024. április 11., csütörtök

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert

Felszámolták a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrását azonban nem azonosították – közölte csütörtökön Cornelia Bubatu, a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) sajtószóvivője.

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert
2024. április 11., csütörtök

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát

Három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát
2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor