Brenzovics László
Fotó: KMKSZ
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, a kárpátaljai magyar közösség parlamenti képviselője kedden az új ukrán oktatási törvény kapcsán a Krónika arra vonatkozó kérdésére, ezek után milyen lehetőségei vannak a KMKSZ-nek a törvény elleni fellépésre, kidolgoztak-e valamilyen stratégiát, elmondta: vannak még jogi lehetőségek, amelyeket ki lehet meríteni.
2017. szeptember 27., 11:592017. szeptember 27., 11:59
2017. szeptember 27., 12:092017. szeptember 27., 12:09
„A kisebbségi és jogi ombudsmanhoz fordulunk, és arra kérjük, kérjen alkotmányossági vizsgálatot a törvény kapcsán. Emellett várjuk, milyen véleményt mond az Európa Tanács és a velencei bizottság a jogszabályról.
– ecsetelte Brenzovics.
Azon felvetésünkre, nem kívánják-e az Egyesült Államokkal is felvenni a kapcsolatot, és tájékoztatni a törvény kisebbségellenes vonatkozásairól annak nyomán, hogy a jogszabály elfogadását a kijevi amerikai nagykövetség Twitter-üzenetben üdvözölte, megjegyezte: meggyőződése, hogy a nagykövet pontosan tisztában van azzal, miről is szól a törvény, de hogy milyen mozgatórugók állhatnak az amerikai hozzáállás mögött, arról nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.
„Mi várjuk az Európa Tanács és velencei bizottság állásfoglalását, és reméljük, az európai közösség nem engedi meg, hogy ilyen jogfosztást szenvedjenek az Ukrajnában élő kisebbségi közösségek. Mi minden esetre tovább küzdünk, és egyetlen iskolát sem áll szándékunkban föladni” – szögezte le Brenzovics László.
Amint arról beszámoltunk, Petro Porosenko ukrán elnök az ukrajnai kisebbségek és a szomszédos államok tiltakozása ellenére aláírta a kisebbségellenes oktatási törvényt. Magyarország és Románia bírálta a jogszabály kihirdetését.
Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külügyminiszter.
A román és az ukrán oktatási miniszter egyeztetni fog az új ukrán oktatási törvény alkalmazásáról – jelentette ki kedden Teodor Meleșcanu külügyminiszter. Megtörténhet, hogy Románia nem fogja támogatni Ukrajna uniós csatlakozási törekvéseit.
A legsötétebb elnyomás éveit idézi a kisebbségek anyanyelvi oktatását drasztikusan visszaszorító új ukrán oktatási törvény, mondta a Krónikának Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!