Bízik abban Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, hogy a diszkriminációellenes tanács jogerős döntésének birtokában békés úton is el lehet érni, hogy magyarul is lehessen intézni a hivatali ügyeket a nagyváradi városházán.
Kezdődik Nagyváradon a gazdag programokat felvonultató kulturális szezon, amelyről Szűcs László, a szervező Várad kulturális folyóirat igazgatója számolt be a Krónikának.
Két háromalakos szoboregyüttessel tisztelegne a román egyesülés centenáriuma előtt a nagyváradi városvezetés, de nem hajlandó a gyulafehérvári nyilatkozatot is belefoglalni. Az RMDSZ a régóta beígért Szent László-szobrot is a román emlékmű részévé tenné.
Újabb nyolcezres himalájai hegycsúcs, a 8163 méteres Manaszlu meghódítására indult Varga Csaba nagyváradi hegymászó.
Bár néhány hete már elkezdődtek az őszi bemutatók próbái, a szerdai társulati gyűlésen Novák Eszter művészeti vezető hivatalosan is megnyitotta Szigligeti Társulat 2017–2018-as évadját.
Megújul a nagyváradi repülőtér utasterminálja, és egy 600 személy befogadására alkalmas, új terminál is épül a 22 millió lejre becsült beruházás keretében.
Nagyvárad kulturális sokszínűségét igyekszik hangsúlyozni az önkormányzat turisztikai egyesülete, mely szeptember folyamán egy-egy hétvégét szán a különböző nemzetiségek hagyományainak bemutatására.
A gyenge eredmények miatt visszalép a Liga 2-es bajnokságból a Nagyváradi Luceafărul labdarúgócsapata.
Az új kenyér megáldásával és megszentelésével ünnepelték vasárnap Nagyváradon, a Szent László téren az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet.
A Kolozsvári Magyar Napok az egész kolozsvári magyar közösség ünnepe, pártállástól, politikai szimpátiától függetlenül.
A rendszerváltás óta eltelt huszonhét évben nem volt nagyobb szabású Szent István-napi ünnep Nagyváradon – idén a széthúzás miatt kettő is lesz. Az RMDSZ-nek nem tetszett, hogy a városháza a Szent László Napok szervezőivel lépett partnerségre.
Kitelepítené a használtruha-boltokat, a zálogházakat, a játéktermeket és a gépkocsijavító műhelyeket Nagyvárad belvárosából a városvezetőség. A központban maradó boltokat arra köteleznék, hogy naponta hosszabb ideig, illetve hétvégén is tartsanak nyitva.
Találkozóra hívja a külföldön élő nagyváradiakat Ilie Bolojan polgármester, aki arra kíváncsi, milyen intézkedésekkel tudná a városvezetés hazacsalogatni őket.
Klasszikus drámával és komédiával, kortárs ősbemutatóval, zenés produkciókkal, tánc- és gyermekszínházi előadásokkal várják az érdeklődőket a nagyváradi Szigligeti Színházban.
Tapasztalt szakemberektől tanulhattak a gyermekek a marosvásárhelyi Torpi nyári vízilabdatáborában. A Romániában premiernek számító hétvégi esemény a sikereken kívül a feszültségeket is felszínre hozta a sportágban.
Győzelemmel kezdték hétvégén a 2017–2018-as szezont a másodosztályos labdarúgó-bajnokság fő esélyesei: az UTA 1-0-ra nyerte a Târgoviște elleni idegenbeli rangadóját, míg az ASA hazai közönség előtt múlta felül 2-1-re az újonc Miroslavai Științát.
A szakmát is be kellene vonni a nagyváradi múzeumalapítási projektekbe, vélik a lapunk által megkérdezett szakemberek. Ugyanakkor örvendetesnek tartják, hogy több évtized mellőzés után a városvezetés épít a kultúrára.
Az Aradi UTA és a Marosvásárhelyi ASA számít fő esélyesnek a Liga 2-es labdarúgó-bajnokság pénteken kezdődő 2017–2018-as szezonjában. A lapunknak nyilatkozó szakemberek végig kiélezett küzdelemre számítanak.