Megújul a nagyváradi repülőtér utasterminálja, és egy 600 személy befogadására alkalmas, új terminál is épül a 22 millió lejre becsült beruházás keretében.
2017. augusztus 30., 14:472017. augusztus 30., 14:47
Sínen van a nagyváradi nemzetközi repülőtér új termináljának megépítése és a meglévő korszerűsítése: a Bihar megyei önkormányzat keddi ülésén fogadta el azt a határozatot, amellyel garanciát vállal egy 6,7 millió lej értékű hitel felvételéhez.
A kölcsönre azért van szükség, mivel az Európai Bizottság szabályzata szerint a reptéri infrastruktúrára nyújtott támogatások nem haladhatják meg a költségek 75 százalékát, a légikikötőnek azonban nincs meg a szükséges pénze, s a megyei önkormányzat sem tudja megfinanszírozni.
Mint ismeretes, a jelenlegi terminál még 1964-ben épült, ezért szükség van arra, hogy megépüljön egy modern, minden igényt kielégítő új utasterminál. A beruházás költségeit 22 millió lejre becsülik. Ebből megépül egy 2925 négyzetméteres ingatlan, ami egy időben 600 utas befogadására lesz képes.
A nagyváradi reptér 2015-ben átfogó felújítási munkálatokon esett át, aminek eredménye most kezd meglátszani. Az újranyitást követően tavaly még sokáig csak a Tarom Bukarest–Várad-járatait fogadta, aztán egy tel-aviv-i charterrel bővült a kínálat, decemberben pedig a Blue Air is elindította bukaresti járatát.
a Ryanair Milánóba és Barcelonába indított gépet, emellett a nyár folyamán charterjáratok is voltak Konstancára, valamint Antalyába.
A napokban pedig tovább bővül a kínálat, az ír fapados légitársaság szeptember elsejétől Londonba, 5-étől a németországi Memmingenbe, október 31-étől pedig Düsseldorfba indít járatot.
Eközben október 4-étől az egyiptomi Hurghadába is repülhetnek bő egy hónapig a váradiak, ez a charterjárat az eddigi bejelentések szerint jövő nyáron is üzemel majd.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
szóljon hozzá!