Halálra ítélt bűnözőknek adott kegyelmet Joe Biden, életfogytig tartó börtönre enyhítve büntetésüket

Halálra ítélt bűnözőknek adott kegyelmet Joe Biden, életfogytig tartó börtönre enyhítve büntetésüket

Joe Biden amerikai elnök csaknem minden, szövetségi bíróság által halálra ítélt bűnöző esetében enyhítette a büntetést tényleges életfogytig tartó börtönre – jelentette be a Fehér Ház hétfőn.

2024. december 24., kedd

Már el is fogadta első sürgősségi rendeletét az új bukaresti kormány

Az új kormány hétfő este jóváhagyta a központi közigazgatásra vonatkozó szóló sürgősségi rendeletet, amely törvénybe ülteti a román parlamentnek az új végrehajtó hatalomnak bizalmat szavazó határozatával létrehozott kormányzati struktúrát.

Már el is fogadta első sürgősségi rendeletét az új bukaresti kormány
2024. december 24., kedd

Moszkva szerint nem igaz, hogy Aszadot bezárták, a vagyonát sem fagyasztották be, és a felesége sem akar válni

Bassár al-Aszad megbuktatott szíriai elnök brit származású felesége nem akar válni – közölte a Kreml szóvivője.

Moszkva szerint nem igaz, hogy Aszadot bezárták, a vagyonát sem fagyasztották be, és a felesége sem akar válni
2024. december 24., kedd

Georgescu: a magyar kormány irányítása alá került a román pénzügyi és a fejlesztési tárca

Budapest irányítása alá került a román pénzügyi és fejlesztési minisztérium azáltal, hogy RMDSZ-es miniszterek kerültek az élükre – vélekedik a szélsőjobboldali Călin Georgescu.

Georgescu: a magyar kormány irányítása alá került a román pénzügyi és a fejlesztési tárca
2024. december 24., kedd

Elemző: bizonytalan, meddig maradhat az új kormány, tovább erősödhetnek a szélsőséges pártok

A frissen hivatalba lépett második Ciolacu-kormány előtt nehéz feladatok állnak, nagyon súlyos gazdasági helyzetet kell megoldania – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa.

Elemző: bizonytalan, meddig maradhat az új kormány, tovább erősödhetnek a szélsőséges pártok
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 23., hétfő

Letették az esküt a Cotroceni-palotában az új kormány tagjai

Klaus Iohannis államfő jelenlétében hétfő este letették az esküt a Cotroceni-palotában a Marcel Ciolacu vezette új kormány tagjai. Az államfő megoldásokat vár az új kormány tagjaitól.

Letették az esküt a Cotroceni-palotában az új kormány tagjai
2024. december 23., hétfő

Tömeges gázolás Magdeburgban: 9 éve került a hatóságok látókörébe az elkövető

A péntek este elkövetett magdeburgi tömeges gázolás sérültjeinek száma 235-re nőtt – közölték ügyészek hétfői sajtótájékoztatójukon. A tömeges gázolás elkövetőjét 9 éve ismerik a rendőrök.

Tömeges gázolás Magdeburgban: 9 éve került a hatóságok látókörébe az elkövető
2024. december 23., hétfő

Ugyanott vagyunk, mint másfél éve, de legalább most rosszabb a helyzet

Gratulálunk a PSD-nek és a PNL-nek: másfél év után sikerült ismét tető alá hozniuk ugyanazt a koalíciót, amelyet tavaly az RMDSZ kipenderítésével ők maguk robbantottak szét – csak éppen kitartó munkájuk eredményeként támogatottsága gyengébb, mint akkor.

Ugyanott vagyunk, mint másfél éve, de legalább most rosszabb a helyzet
2024. december 23., hétfő

Kenyérbe esett Ciolacu második kormánya, kizárja a megszorításokat a miniszterelnök

Nem hoz megszorító intézkedéseket az új kormány – ígérte hétfőn a parlamentben Marcel Ciolacu kijelölt miniszterelnök. A Marcel Ciolacu vezette új kabinetet 240 igen és 143 nem szavazattal fogadta el a román törvényhozás két háza.

Kenyérbe esett Ciolacu második kormánya, kizárja a megszorításokat a miniszterelnök
2024. december 23., hétfő

Gazdákat díjaztak Szatmár megyében, hét kategóriában ismerték el a legjobb mezőgazdasági termelőket

Tevékenységük révén kiemelkedő Szatmár megyei gazdákat díjaztak, és agrár-vándorbölcsők is gazdára találtak a vasárnap délután megtartott Falugazdász Gálán.

Gazdákat díjaztak Szatmár megyében, hét kategóriában ismerték el a legjobb mezőgazdasági termelőket
2024. december 23., hétfő

Tánczos Barna pénzügyminiszter-jelölt szerint jövőre csúszik át a 2025-ös költségvetés elfogadása

Tánczos Barna pénzügyminiszter-jelölt a hétfői szakbizottsági meghallgatása után kijelentette, hogy még nem készült el a jövő évi költségvetés elfogadásának menetrendje. Tánczos Barna megtartaná a mikroválallatok jelenlegi adózását.

Tánczos Barna pénzügyminiszter-jelölt szerint jövőre csúszik át a 2025-ös költségvetés elfogadása
2024. december 23., hétfő

Ciolacu a kormány egyik fő célkitűzésének nevezte az elnökválasztás megszervezését

Marcel Ciolacu kijelölt miniszterelnök hétfőn este a parlamentben kijelentette, hogy az elnökválasztás mielőbbi megszervezése a kormány egyik fő célkitűzése.

Ciolacu a kormány egyik fő célkitűzésének nevezte az elnökválasztás megszervezését
2024. december 23., hétfő

Ne legyen „rózsaszín ideológia” a kommunizmus – Történelemtanár a kötelező tantárgy bevezetéséről

Az elnökválasztás eredményei is megmutatták, hogy a romániai fiatalok jelentős része tájékozatlan a kommunizmus valódi mibenlétét illetően – állapította meg a Krónika megkeresésére Lukács-Erdei Ibolya, a szamosújvári szórványkollégium történelemtanára.

Ne legyen „rózsaszín ideológia” a kommunizmus – Történelemtanár a kötelező tantárgy bevezetéséről
2024. december 23., hétfő

Crin Antonescu: meghatározó fontosságú, hogy mielőbb kiírják az elnökválasztást

Meghatározó fontosságú, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszervezzék az államelnök-választást – jelentette ki hétfőn az új kormánykoalíciót alkotó pártok közös államfőjelöltje. Crin Antonescu szerint rendkívüli helyzetben vagyunk.

Crin Antonescu: meghatározó fontosságú, hogy mielőbb kiírják az elnökválasztást
2024. december 23., hétfő

Zöld jelzést kaptak a miniszterjelöltek a parlamenti szakbizottságoktól

Az új kormány mind a 16 miniszterjelöltje pozitív véleményezést kapott a hétfő délutáni parlamenti meghallgatásokon.

Zöld jelzést kaptak a miniszterjelöltek a parlamenti szakbizottságoktól
2024. december 23., hétfő

Vízilabda: ötgólos előny ellenére is ki lehet kapni. Na de hogyan?

Fájó vereséget szenvedett a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Román Kupa döntőjében, amelyen Petar Kovacsevics vezetőedző tanítványai ötgólos előnyt leadva maradtak alul a címvédő bukaresti Steauával szemben.

Vízilabda: ötgólos előny ellenére is ki lehet kapni. Na de hogyan?