A kényszerbesorozás elől menekülő három ukrán férfi kért segítséget a Salvamon hegyimentőktől a Máramarosi-havasokban, miután az ukrán–román határt átlépve, eltévedtek a hegyekben.
PÁSZTORLEVELEK – „Ahhoz, hogy ez a heródesi időkhöz hasonló ránk nehezedő köd felszálljon, ugyanarra van szükségünk, mint ami kétezer évvel ezelőtt eloszlatta a nyomasztó reménytelenség ködét: karácsony valóságára.”
A közép-európai és a közel-keleti háborúk okozta szenvedésekről, a kulturális, etnikai és vallási különbségek tiszteletben tartásának fontosságáról szólt karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.
Az 1959-ben Tulceán született Crin Antonescu, akit a hétfői bejelntés értelmében a PSD, a PNL és az RMDSZ alkotta koalíció államfőjelöltként indít a választáson, 1985-ben történelem szakon szerzett egyetemi diplomát, és történelemtanárként dolg
Egy friss, 33 országot érintő felmérés szerint a romániaiak azon európaiak közé tartoznak, akik határozottan tartanak attól, hogy a mesterséges intelligencia sok munkahely megszűnését okozhatja az országukban.
Nemcsak az adventi időszakban, a szeretet ünnepe közeledtével lenne jó lelassulni, és hagyni, hogy „utolérjen bennünket a lelkünk”, hanem a mindennapjainkban is.
Az előző évekhez képest a 2025-ös év kissé szegényesebbnek ígérkezik a koncertekre vágyó erdélyiek, romániaiak számára.
Ukrajnának és a Közel-Keletnek békét, Szudánnak emberiességi segélyt kért Ferenc pápa karácsonyi üzenetében, amelyet szokás szerint a római Szent Péter-bazilika erkélyén mondott el több ezer hívő előtt az ünnep első napján.
Kiszáll a kanadai Eldorado Gold a Hunyad megyei Felsőcsertésen tervezett aranybánya-projektből: a cég megállapodást kötött a román Deva Gold vállalatban lévő 80,5 százaléksos többségi részesedésének eladásáról.
Őrizetbe vettek Brassóban egy Prahova megyei férfit több szabálysértés miatt: ellopott egy járművet, a lopott kocsival Prahova megyéből Brassóba hajtott, és a radar rögzítette, amint 167 kilométer/órás sebességgel száguldozott egy brassói utcán.
PÁSZTORLEVELEK – „Járjuk együtt továbbra is az irgalmasság és szeretet útját, amely mindig elvezet Őhozzá, akiben élünk és mozgunk” – fogalmaz Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke karácsonyi üzenetében, amelyet alább közlünk.
Az Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint a gyermekbénulás elleni átoltottsági arány mindössze 76,7 százalékos Romániában, és folyamatosan csökken. Ez messze elmarad az optimális szinttől.
Január elsején a román kormány összesen 33, a magyar és a bolgár határon található határátkelőhelyet zár be a schengeni övezeti csatlakozásnak köszönhetően, és további két vízi határátkelő is ellenőrzés nélkül átjárhatóvá válik.
Lezuhant egy utasszállító repülőgép a kazahsztáni Aktau város közelében szerdán, az elsődleges értesülések szerint a balesetnek vannak túlélői – jelentette be a közép-ázsiai ország rendkívüli helyzetek minisztériuma.
A szíriai új vezetés bejelentette, hogy megállapodott a fegyveres csoportokkal a feloszlatásukról. Hozzátette, hogy a jövőben ezek a védelmi minisztériumhoz tartoznak majd.
Az ország területének több mint felére érvényes, erős szélre, hóviharokra és esőre figyelmeztető sárga és narancssárga, vagyis első- és másodfokú riasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az izraeli hadsereg fellépése „közvetett hatással” volt a Hamász fegyvereseinek arra a döntésére, hogy augusztusban hat túszt öltek meg a Gázai övezetben – derül ki egy kedden közzétett katonai vizsgálatból.
Az ukrán hatóságok arról számoltak be, hogy az Oroszországi Föderáció erőinek egyik rakétája mintegy áthaladt a román légtéren, ahol mintegy két percig tartózkodott, de a román légtérellenőrző rendszer nem észlelt ilyet.