„Legyünk egyenként Márton Áron püspökök, aki az embertelenség poklaiba is szeretetet és reményt vitt” – üzeni a Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök által aláírt karácsonyi pásztorlevél, amelyet alább közlünk.
Reményt sürgetett minden ember életében a háborúk, szenvedés, szegénység uralta világban Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepi misén mondott beszédében szenteste, amely a jubileumi szentév első eseménye volt.
London, Milánó és Róma, a Wizz Air és a Ryanair bizonyult a legkapósabbnak a romániai utazók körében 2024-ben – vont mérleget a Vola.ro szakportál legfrissebb elemzésében.
Az év végéig Románia legnagyobb részében a nappali hőmérsékleti átlagok ingadozása várható, csapadékra december 27-ig, majd január 3. után lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Nemcsak az adventi időszakban, a szeretet ünnepe közeledtével lenne jó lelassulni, és hagyni, hogy utolérjen bennünket a lelkünk, hanem a mindennapjainkban is – vallja Fehér Attila, az evangélikus-lutheránus egyház főtanácsosa.
A francia Mercure szállodalánc tagjává válik Félixfürdő egyik legnagyobb hotele, az Internaţional – jelentette be a Turism Felix Rt. kedden.
A túlóra megtagadásával fenyegetőznek a romániai börtönőrök a kormány által kilátásba helyezett megszorítások gyakorlatba ültetése esetén. A börtönőrök szerint könnyen megtörténhet, hogy őrizetlenül maradnak a fogva tartottak.
A romániaiak a legutóbbi kibocsátáskor 2,6 milliárd lej értékben jegyeztek Fidelis-kötvényeket, és ezzel 16,4 milliárd lejre nőtt az összeg, amellyel idén a lakosság a tőkepiacon keresztül hozzájárult az államadósság finanszírozásához.
Sokan felütötték a fejüket , amikor fiatalok önfeledten dézsáztak Kolozsvár Főterén, nem messze a Szent Mihály-templomtól. A trendinek gondolt fürdőzést szervező cég szerint a városháza és az egyház jóváhagyásával is rendelkeztek, ám ez félig igaz.
Több mint 25 ezer szíriai menekült lépte át a török határt, hogy visszatérjen hazájába az elmúlt két hétben – közölte kedden Ali Yerlikaya török belügyminiszter.
A Bihar megyei önkormányzat benyújtotta a finanszírozási igénylést a nagyváradi vasútvillamos-hálózat kiépítésére – a projekt becsült költségvetése 272 millió euró, amiből 41,5 százalék önerő.
Több száz szíriai keresztény tüntetett kedden Damaszkuszban tiltakozásul amiatt, hogy felgyújtottak egy közterületi karácsonyfát a közép-szíriai Ham város közelében – közölte az AFP francia hírügynökség.
Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét a Szent Péter-bazilikában kedd este, amelynek keretében elindítja a 2025-re meghirdetett jubileumi szent évet a bazilika szent kapujának a megnyitásával.
A közutakat kezelő társaság (CNAIR) bejelentette, hogy hétfőn aláírták a szerződést a Kolozsvár–Dés gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére meghirdetett versenytárgyalás győztesével.
Az elmúlt 24 órában 29 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 29 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott kedden a Facebook-oldalán a Salvamont.
A javaslat, hogy észak-koreai csapatokat vezényeljenek Oroszország Ukrajna elleni háborújának támogatására, Phenjanból, nem pedig Moszkvából érkezett – közölték amerikai hírszerzési források a New York Times-szal, amely hé
„Fejlesztési miniszteri megbízatásom alatt folytatni szeretném az RMDSZ és koalíciós partnerei által, az elmúlt kormányzási időszakokban elkezdett beruházásokat” – fogalmazta meg Facebook-posztjában Cseke Attila régi-új fejlesztési miniszter.
Izraeli és palesztin tisztségviselők hétfői nyilatkozatai szerint közeledtek az álláspontok Izrael és a Hamász között egy esetleges gázai tűzszünet kapcsán, bár a döntő nézeteltérések még nem oldódtak meg.