Ötvenháromra nőtt a kemerovói tűzvész halálos áldozatainak száma – közölték hétfő reggel az orosz hatóságok. Tizenhat ember sorsa továbbra is ismeretlen. Az incidensben 48-an megsérültek, közülük 11 embert kórházban kezelnek.
Egyetértenek abban a Krónikának nyilatkozó oktatási szakemberek, hogy élesben derül ki, jó döntés volt-e az állami tankönyvkiadó létrehozása. Az viszont tény, hogy a jelenlegi rendszer távolról sem megfelelő, hiszen folyamatosan késnek a tankönyvek.
Négy erdélyi megye is csatlakozott a Litvániát Görögországgal összekötő, Románián is áthaladó Via Carpatia autópálya megépítését támogató térségekhez.
Két ország több mint háromszáz meghívottja, köztük hetven színifőiskolás hallgató, és csaknem 2500 érdeklődő vett részt a vasárnap zárult ötnapos nagyváradi VI. HolnapUtán Fesztiválon.
Kevesen tudnak indulatmentesen reagálni a Horváth Anna, Kolozsvár egykori alpolgármestere ügyében alapfokon kihirdetett táblabírósági ítéletre azok közül, akik érdeklődést tanúsítanak a közélet iránt.
Újabb, ezúttal Kolozsvár főterén készített videóban uszít a határon túli magyarok szavazati joga ellen Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK).
A magyar női kézilabda-válogatott 23-22-re győzött a világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Hollandia vendégeként Eindhovenben, a decemberi kontinenstorna selejtezősorozatának vasárnapi játéknapján, ezzel ismét esélyes a csoportelsőségre.
Az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa tiltakozik a Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét sújtó bírósági ítélet ellen, amelyet nyilvánvaló igazságtalanságnak, a magyar közösség elleni támadásnak tart.
Életpálya-bemutató beszélgetéssel, színészzenekar-párbajjal ünnepelték a színházi világnapot a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a hétvégén. A gyergyói és udvarhelyi teátrum is meglepetéseket tartogat közönségének.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülésének megvalósításáról fogadtak el egyfajta menetrendet vasárnap a Chişinăuban rendezett centenáriumi nagygyűlés résztvevői. Traian Băsescu volt államfő mihamarabbi parlamenti állásfoglalást sürgetett.
Összesen 378 622 magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár regisztrált a szombat 16 órás határidőig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adatai szerint.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Az MPP a választás szabadságának jegyében úgy teremtette újra a politikai verseny és együttműködés kultúráját az erdélyi magyar politikában, hogy az a magyarok közötti békességet is megerősítette – írta Kövér László az MPP 10. születésnapját köszöntő levelében.
Romániai magyar, illetve magyarországi egyetemistáknak segít részt venni a Work and Travel programban a nagyváradi székhelyű Active Brothers cég Go to America csapata. Pásztor Lehel a jelentkezési feltételekről, munkahelyekről beszélt a Krónikának.
Nyári időszámítás szerint közlekednek a vonatok vasárnap, március 25-e hajnalától kezdve - tájékoztat a román állami vasúttársaság (CFR).
Látszólag kibogozhatatlan jogi huzavona zajlik a Szilágy megyei Selymesilosván: a gazdák visszakapták a gyümölcsfákkal beültetett területeiket, de egy vállalkozó azt állítja, a fákat megvásárolta, így a termés őt illeti. Az igazságtétel rendkívül lassú.
Bár a kolozsvári polgármesteri hivatal udvara értelemszerűen be van kamerázva, a rendőrség még mindig a nyomozási szakaszban van a Musai–Muszáj ellopott táblájának ügyében.
Európa szegényebb lesz, ha egyetlen kisebbség is elvész – hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár szombaton, amikor a magyarországi nemzetiségek képviselőivel aláírta a Minority SafePack támogató ívét.