Mihai Tîrnoveanu, a tüntetés egyik szervezője (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Mihai Tîrnoveanu
A román parlament által július elején megszavazott közigazgatási kódexnek a romániai magyarok számára kedvező rendelkezései ellen tüntettek a székelyföldi románok érdekeit védő szervezetek vasárnap Bukarestben.
2018. július 29., 22:232018. július 29., 22:23
2018. július 29., 23:252018. július 29., 23:25
A Hargita, Kovászna és Maros megyei románok Civil Fóruma elnevezésű szervezet és a Nemzet Útja Egyesület által szervezett megmozduláson pár százan vettek részt. A tüntetők egy része román nemzeti viseletbe öltözött, román zászlókat lobogtattak, a felvonulók egy kifeszített óriászászlót is magukkal vittek. A román parlament épülete előtti Alkotmány téren gyülekeztek a résztvevők, akik végigvonultak Bukarest belvárosán, majd a román elnöki palota közelében zárult a tiltakozó akció – közölte az MTI.
Az Agerpres beszámolója szerint a tüntetők elmondtak egy imát, majd elénekelték a román nemzeti himnuszt.
A felvonulás kezdetén a csendőrök feltartóztattak egy férfit rendbontás miatt.
A szervezők szerint a közigazgatási kódex elfogadásával gyakorlatilag a magyar nyelv második hivatalos nyelvvé válik Székelyföldön, de Románia más területein is, ahol számottevő a romániai magyarok száma.
Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a közigazgatási kódex kiterjeszti a magyar nyelv használatát helyi szintről a központi közigazgatásba azáltal, hogy a magyar nyelv használata a prefektúrákban és a központi közigazgatáshoz tartozó, de megyei kirendeltséggel rendelkező, úgynevezett megyei dekoncentrált intézményekben is kötelező lesz.
A székelyföldi románok civil fóruma július közepén kérte Klaus Johannis államelnöktől, hogy ne hirdesse ki a törvényt. Időközben a jogszabály nem az elnök asztalára került, hiszen a jobbközép ellenzék mintegy ötven törvényhozója megtámadta azt az alkotmánybíróságon, ezért előbb a taláros testület fog állást foglalni az ellenzék kifogásai ügyében.
A jogszabály az utcák, terek, parkok többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a kisebbségi jogok megengedő értelmezésében is a magyar közösség számára fontos pontosításokat tartalmaz.
A romániai magyar közösség elleni újabb támadásként értékeli az RMDSZ azt, hogy a jobbközép ellenzéki pártok ötven törvényhozója alkotmányossági óvást emelt a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó közigazgatási törvénykönyv ellen.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!