Mintegy kétszáz ügyész és bíró gyűlt össze vasárnap délután egy, a bukaresti ítélőtábla épülete előtt tartott tiltakozásra.
Szeptember 27-én tárgyal majd az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) az augusztus 10-i, bukaresti tüntetésről, a vitán az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans is részt vesz.
Idén összesen mintegy 48,5 millió lej értékben igényeltek támogatást a romániai méhészek az Országos Méhészeti Program (PNA) keretében; ez az összeg 42 százalékkal meghaladja a 2018-as támogatási keretet.
Égési sérülésekkel került kórházba vasárnap egy anya és fia a Csíkcsicsó (Ciceu) községhez tartozó Csaracsóról (Ciaracio), miután felrobbant a pálinkafőzéshez használt gázpalack.
Ellentmondást nem tűrő játékkal, 10-4 arányban legyőzte az ausztrál együttest a magyar férfi vízilabda-válogatott a berlini világkupa döntőjében, elhódítva az aranyérmet a tornán.
Megújult épületben indíthatta idén a 29. tanévet Kolozsvár egyik legrégebbi iskolája, a Református Kollégium. A magyar kormány által támogatott hároméves felújítás most ért véget, vasárnap ünnepélyes keretek között adták át a megszépült épületet.
Hat orvos és 12 szakdolgozó indult útnak Szolnokról vasárnap Hargita megyébe, hogy hétfőtől egy héten át egészségügyi szűréssel segítséget nyújtson a magyarlakta területen élőknek a betegségek kezeléséhez, illetve egy-egy kór felfedezéséhez, megelőzéséhez.
Támogatja a Magyar Polgári Párt (MPP) azt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amely egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként határozza meg a családot.
Életmentő műtétet kellett végrehajtani azon a két amerikai kosárlabdázón, akit szombaton éjszaka megkéseltek egy vendéglő teraszán Brăilában. A sportolók állapota súlyos.
Úgy tűnik, szeptember tizenegyedike nemcsak az amerikai szabadság ellen elkövetett merénylet gyásznapja, hanem egyúttal felelőtlen és súlyos csapás az európai uniós demokrácia hitelességére nézve.
Román embercsempészeket fogtak el szombaton Röszkén, a két férfi tizenegy migránst próbált Magyarországon keresztül Nyugat-Európába szállítani – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az első helyért szállhat medencébe a berlini világkupán a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután a szombati elődöntőben 12-11-re legyőzte az olimpiai bajnok szerbeket.
Sok hűhó semmiért – mondhatnánk annak nyomán, hogy úgy tűnik: kéthétnyi huzavona után megoldódhat a román nyelv alsó tagozatos diákoknak történő oktatása körüli káosz.
A befizetett egészségügyi hozzájárulás (CASS) függvényében differenciált egészségügyi ellátás bevezetését helyezte kilátásba Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. Egyik párttársa, Petre Florin Manole képviselő máris jelezte, hogy nem támogatja a kezdeményezést.
Bár csak nemrég tért haza a hatvanöt napos szibériai expedícióról, akár holnap újraindulna Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója, aki volt diákjával bejárta a világnak a háromnegyedét.
Beüzemelték szombaton a román hatóságok a www.ro-alert.ro honlapot, amelyen megtalálhatók a lakosságot vészhelyzet esetén figyelmeztető rendszerrel kapcsolatos fontos információk. Hétfőtől országszerte tesztelik a Ro-Alert rendszert.
Hétfőtől újraindul a roncsautóprogram, miután a kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a romániai gépkocsipark felújítását célzó kezdeményezés költségvetésének 198 millió lejjel való kiegészítését.
Bölöni László, a belga bajnokságban veretlenül ötödik helyezett Royal Antwerp vezetőedzője a DIGI Sport híradójának elmondta, szerinte többek között anyagi okok miatt nincs jelenleg egyetlen magyar futballista sem az ottani élvonalban.