Együtemű Őszi szimfóniák – A borospohár üres fele jut a másodrendű magyaroknak Marosvásárhelyen

Együtemű Őszi szimfóniák – A borospohár üres fele jut a másodrendű magyaroknak Marosvásárhelyen

Mindössze mutatóban hívott meg egy-két magyar előadót Marosvásárhely polgármesteri hivatala a péntektől vasárnapig tartó, Őszi szimfóniák elnevezésű borfesztiválra. A városháza hivatalos változata szerint csak az RMDSZ tehet erről, mert „megnyirbálta a költségvetést”.

2019. szeptember 26., csütörtök

Átrajzolt járáshatárok Kárpátalján: csökkenhet a magyarok aránya a közigazgatási reform eredményeként

Ukrajnában a választások után is folytatódik a kárpátaljai magyarok üldözése, a magyarellenes rágalomhadjárat, és folytatódnak a magyar intézmények ellen indított büntetőeljárások. Ráadásul a tervezett közigazgatási reformnak is a magyarság láthatja a kárát.

Átrajzolt járáshatárok Kárpátalján: csökkenhet a magyarok aránya a közigazgatási reform eredményeként
2019. augusztus 28., szerda

Távoli, mégis közeli nyelvrokonok Kolozsváron: az Uralon túlról is jöttek vendégek a Finnugor Írók Szövetségének kongresszusára

A magyarok legközelebbi nyelvrokonai, a nyugat-szibériai hanti és manysi népcsoport tagjai közül is ellátogattak Kolozsvárra a hét végén szervezett Finnugor Írók Szövetségének kongresszusára.

Távoli, mégis közeli nyelvrokonok Kolozsváron: az Uralon túlról is jöttek vendégek a Finnugor Írók Szövetségének kongresszusára
2019. július 15., hétfő

Közösségi élet a partiumi szórványban – Simon Angéla köröskisjenői lelkész a vidékről, a nemzeti tudat ébrentartásáról

Nagyvárad és a Királyhágó között az egyik legrégibb magyar település a Sebes-Körös mentén elterülő Köröskisjenő. Ennek ellenére tizenöt éve megszűnt a magyar nyelvű oktatás, mert a szülők egyöntetűen úgy vélték, hogy gyermekeik csak románul érvényesülhetnek.

Közösségi élet a partiumi szórványban – Simon Angéla köröskisjenői lelkész a vidékről, a nemzeti tudat ébrentartásáról
2019. június 27., csütörtök

Máramarossziget egyetlen magyar utcával maradt: a hetven éve még magyar többségű településen csak a múlt a városalapítóké

A hetven éve még nyolcvanszázalékos arányban magyarok lakta Máramarosszigeten ma egyetlen magyar nevű utca és az összlakosság mintegy 15 százalékát kitevő magyar közösség emlékeztet a monarchiabeli és a két világháború közötti pezsgő magyar világra. 

Máramarossziget egyetlen magyar utcával maradt: a hetven éve még magyar többségű településen csak a múlt a városalapítóké
2019. május 22., szerda

A szórványlét nem hátrány, hanem lehetőség – Balázs-Bécsi Attila a mezőségi „magyarmentés” sikeréről, távlatairól

Meg kell tartanunk azokat a kulturális, civilizációs hajszálgyökereket, amelyekben az eljövendő magyar nemzedékek meg tudnak kapaszkodni, és otthonuknak érezhetik ezt a tájegységet – vallja Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke.

A szórványlét nem hátrány, hanem lehetőség – Balázs-Bécsi Attila a mezőségi „magyarmentés” sikeréről, távlatairól
2019. május 08., szerda

Megismertetni a Bánságban születő magyar értékeket – a nemzeti azonosságtudat megőrzését szolgálják a magyar napok rendezvényei

A bánsági szórványmagyarság nemzeti azonosságtudatának, önbecsülésének erősítését tűzték ki célul a Bánsági Magyar Napok szervezői. A közművelődési rendezvénysorozat 24. kiadását május 9–19. között rendezik.

Megismertetni a Bánságban születő magyar értékeket – a nemzeti azonosságtudat megőrzését szolgálják a magyar napok rendezvényei
2019. április 06., szombat

Brenzovics László KMKSZ-elnök ukrán „halállistán” való feltüntetéssel magyarázza Kelemen Hunor ukrajnai kitiltását

Soha nem volt olyan nagy szükség a határozott, megalkuvás nélküli érdekképviseletre, mint a jelenlegi ukrajnai helyzetben – hangsúlyozta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szombaton Ungváron, a szövetség XXX. közgyűlésén.

Brenzovics László KMKSZ-elnök ukrán „halállistán” való feltüntetéssel magyarázza Kelemen Hunor ukrajnai kitiltását
2019. március 22., péntek

Magyar sarok várja az olvasókat Kolozsváron – szívesen veszik az adományokat az Octavian Goga megyei könyvtárban

Magyar nyelvű könyvek számára elkülönített tágas tér nyílt a kolozsvári Octavian Goga megyei könyvtárban csütörtökön. Máté Erzsébet és Bede Ibolya könyvtárosoktól megtudtuk, kulturális tevékenységeket is szerveznek a magyar olvasók számára a „magyar sarokban”.

Magyar sarok várja az olvasókat Kolozsváron – szívesen veszik az adományokat az Octavian Goga megyei könyvtárban
2019. március 22., péntek

Hétfőig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-programra

Hétfőig lehet jelentkezni a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett, a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor- és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-programra.

Hétfőig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-programra
2019. február 03., vasárnap

Példaként szolgálhat a magyar csoda – Vizi E. Szilveszter akadémikus székely őseiről, a MOGYE-ügyről, a szellemi tőke áldásairól

Teljesen érthetetlen és az európai kultúrától idegen magatartás, hogy még mindig nem valósult meg a magyar kar a marosvásárhelyi orvosi egyetemen – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas orvos, professzor.

Példaként szolgálhat a magyar csoda – Vizi E. Szilveszter akadémikus székely őseiről, a MOGYE-ügyről, a szellemi tőke áldásairól
2019. január 14., hétfő

Kiköltöztetnék a magyar intézményeket a temesvári magyar házból – a tervek szerint szállodát alakítanak ki az épületben

Megszabadulna a magyar intézményektől és szállodát hozna létre a temesvári magyar házban az épület tulajdonosa – közölte a Heti Új Szó című temesvári hetilap, amelynek szerkesztősége az épületben működik.

Kiköltöztetnék a magyar intézményeket a temesvári magyar házból – a tervek szerint szállodát alakítanak ki az épületben
2019. január 11., péntek

Elvándorolnak a gyermekvállalók – Horváth István: a munkaerőpiaci stabilitás állíthatná meg a kitelepedést

A népességszerkezet megváltozása és elöregedés figyelhető meg a kolozsvári magyarság körében. Horváth István szociológus szerint többek között ezzel is magyarázható, hogy a korábbi évekkel összehasonlításban tavaly kevesebb magyar gyermek született a kincses városban.

Elvándorolnak a gyermekvállalók – Horváth István: a munkaerőpiaci stabilitás állíthatná meg a kitelepedést
2018. december 28., péntek

Centenárium magyar szemmel: nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete a százéves „Nagy-Romániában”

Nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete 2018-ban, Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyilvánításának a centenáriumi évében.

Centenárium magyar szemmel: nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete a százéves „Nagy-Romániában”
2018. október 15., hétfő

Kettős állampolgársági vita – Ukrán külügyminiszter: Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat

Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat, éppen azért szeretné javítani az ukránnyelv-ismeretüket, hogy megmaradhassanak magyarként – nyilatkozta az ukrán külügyminiszter az M1 aktuális csatornának.

Kettős állampolgársági vita – Ukrán külügyminiszter: Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat
2018. október 11., csütörtök

Bővült az ukrán „halállista” – Budapest nem hiszi, hogy nincs köze a kijevi kormánynak a szélsőséges szervezethez

Miközben a Mirotvorec nevű szélsőséges ukrán szervezet újabb kárpátaljai magyar állampolgárok nevét tette fel listájára, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kijelentette: hazugságnak tartja, hogy a kijevi kormánynak nincs köze a portálhoz.

Bővült az ukrán „halállista” – Budapest nem hiszi, hogy nincs köze a kijevi kormánynak a szélsőséges szervezethez
2018. október 08., hétfő

Egyre több magyar értelmiségit vegzálnak az ukrán határőrök

Egyre szélesedik azon kárpátaljai magyarok köre, akiket az ukrán hatóságok vegzálnak átkeléskor. Mint arról beszámoltunk, egy ideje az ukrán hatóságok magyar tisztségviselőket és értelmiségieket zaklatnak a határon.

Egyre több magyar értelmiségit vegzálnak az ukrán határőrök
2018. szeptember 29., szombat

Kettős mércét alkalmaz Kijev: Brenzovics László KMKSZ-elnök szerint előre eltervezett magyarellenes akció zajlik Kárpátalján

Nem véletlenül időzítették a beregszászi magyar konzulátuson lezajlott állampolgársági eskütételen készült felvételt a magyar és az ukrán külügyminiszter találkozójának idejére – véli Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

Kettős mércét alkalmaz Kijev: Brenzovics László KMKSZ-elnök szerint előre eltervezett magyarellenes akció zajlik Kárpátalján