Asszimiláció elleni „antitestekkel” felvértezve – Az Abrudbányai Magyar Egyesület elnöke a Magyar Örökség Díjról

Asszimiláció elleni „antitestekkel” felvértezve – Az Abrudbányai Magyar Egyesület elnöke a Magyar Örökség Díjról

Nyelvoktatási programmal, közösségi napokkal és farsangi bálok szervezésével őrzi az identitást az Abrudbányai Magyar Egyesület, amelyet Magyar Örökség Díjban részesítettek az anyaországban.

2021. október 01., péntek

Dobrev Klára nyerte az anyaországi ellenzék kormányfőjelöltjei előválasztásának első fordulóját

Az első fordulóban a Demokratikus Koalíció (DK) által jelölt Dobrev Klára nyerte meg a baloldali előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyét – közölte az előválasztás hivatalos honlapja pénteken hajnalban.

Dobrev Klára nyerte az anyaországi ellenzék kormányfőjelöltjei előválasztásának első fordulóját
2021. október 01., péntek

A KMKSZ az ukrán főügyészhez fordult a kárpátaljai magyarok elleni uszító kijelentések miatt

Nyílt levélben fordult Ukrajna főügyészéhez, Irina Venediktovához Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke amiatt, hogy a Ternopil Megyei Tanács elnöke élő televíziós műsorban uszított a kárpátaljai magyarok ellen.

A KMKSZ az ukrán főügyészhez fordult a kárpátaljai magyarok elleni uszító kijelentések miatt
2021. szeptember 30., csütörtök

Kuleba: Ukrajna kész a „válaszcsapásra”, ha Magyarország továbbra is blokkolja az ország NATO-csatlakozását

Ukrajna teljes értékű baráti viszonyra törekszik Magyarországgal, de készen áll a „diplomáciai válaszcsapásra”, amennyiben Magyarország nem tiszteli az ukrán érdekeket – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

Kuleba: Ukrajna kész a „válaszcsapásra”, ha Magyarország továbbra is blokkolja az ország NATO-csatlakozását
2021. szeptember 29., szerda

Orbán Viktor szerint Ukrajnának semmi köze a magyar-orosz gázszerződéshez

A magyar-orosz gázszerződés olyan ügy, amelyhez Ukrajnának nincsen semmi köze, ez egy magyar szuverenitási kérdés – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a csehországi Ústí nad Labemban.

Orbán Viktor szerint Ukrajnának semmi köze a magyar-orosz gázszerződéshez
2021. szeptember 29., szerda

Megtartják a Fehér megyei magyarság ünnepét Nagyenyeden

A súlyosbodó járványhelyzet ellenére az eredeti program szerint tartják a hétvégén a Fehér Megyei Magyar Napokat – erősítette meg lapunknak Lőrincz Helga főszervező.

Megtartják a Fehér megyei magyarság ünnepét Nagyenyeden
2021. szeptember 28., kedd

Karikó Katalinnak jár idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerése

Karikó Katalin magyar biokémikusnak ítélték oda idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, a Grande Médaille-t – közölte az intézmény kedden.

Karikó Katalinnak jár idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerése
2021. szeptember 28., kedd

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya két vezetőjét

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét kedden.

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya két vezetőjét
2021. szeptember 28., kedd

Ismét durvul a magyar–ukrán viszony, ezúttal a gázellátás miatt

Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba – közölte a tárca vezetője.

Ismét durvul a magyar–ukrán viszony, ezúttal a gázellátás miatt
2021. szeptember 27., hétfő

Bevált a magyar recept a magas energiaárakra

Miközben Romániában súlyos helyzetet teremtett a földgáz- és az árampiac liberalizációjával párosult drágulás, addig Magyarországon a kormány rezsicsökkentési programjának köszönhetően a lakossági fogyasztókat nem érinti az európai szintű áremelkedés. 

Bevált a magyar recept a magas energiaárakra
2021. szeptember 27., hétfő

Október 29-ig jelentkezhetnek magyarországi iskolások a Határtalanul programba

A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé tevő pályázat nyílt meg hétfőn – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten.

Október 29-ig jelentkezhetnek magyarországi iskolások a Határtalanul programba
2021. szeptember 21., kedd

Módosul a Temesvári Magyar Napok programja a súlyosbodó járványhelyzet miatt

A koronavírus-járvány temesvári terjedése miatt módosítani kell a csütörtökön kezdődő Temesvári Magyar Napok programját.

Módosul a Temesvári Magyar Napok programja a súlyosbodó járványhelyzet miatt
2021. szeptember 20., hétfő

Folytatódik a határon túli szívbeteg gyerekeket segítő program, székelyföldi kislányt műtöttek

Negyedik ütemével folytatódik a Rotary mozgalom szívfejlődési rendellenességgel született, elsősorban határon túli magyar gyermekek műtétjét lehetővé tevő Gift of Life – Ajándékozz életet programja.

Folytatódik a határon túli szívbeteg gyerekeket segítő program, székelyföldi kislányt műtöttek
2021. szeptember 19., vasárnap

MÚRE 30+1: életműdíjat kapott az erdélyi magyar újságírás két kiemelkedő képviselője

Gyergyószárhegyen adta át idei szakmai kitüntetéseit szombaton este a fennállásának 30+1 évét ünneplő Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Életműdíjban részesült a hazai és anyaországi sajtó két ismert személyisége, Csáky Zoltán és Szekernyés János.

MÚRE 30+1: életműdíjat kapott az erdélyi magyar újságírás két kiemelkedő képviselője
2021. szeptember 17., péntek

Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének következményeit dolgozza fel akciódús jelentekkel az Elk*rtuk című film (TRAILER)

Akciódús jelenetekkel idézi meg a 2006-os rendőri atrocitásokat az Elk*rtuk című nagyjátékfilm, amely Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédének következményeit dolgozza fel, és október 21-én kerül a magyar mozikba.

Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének következményeit dolgozza fel akciódús jelentekkel az Elk*rtuk című film (TRAILER)
2021. szeptember 16., csütörtök

Aurescu: meg kell erősíteni a magyar-román kapcsolatokat

A kétoldalú kapcsolatok konstruktív, pragmatikus és európai szellemiségű konszolidálását szorgalmazta a magyar-román alapszerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából Bogdan Aurescu román külügyminiszter.

Aurescu: meg kell erősíteni a magyar-román kapcsolatokat
2021. szeptember 16., csütörtök

Növekszik a magyarországi románoknak nyújtott támogatás

Visszhangatanul maradt a román médiában, hogy a magyarországi románok az utóbbi években a korábbinál lényegesen nagyobb anyagi támogatást kaptak, kapnak a magyar költségvetésből anyanyelvi oktatásuk és vallásgyakorlásuk megerősítésére.

Növekszik a magyarországi románoknak nyújtott támogatás
2021. szeptember 15., szerda

Szökést kísérelt meg egy román embercsempész a Győri Járásbíróságon

Szökni próbált egy román állampolgár a tárgyalása elől a Győri Járásbíróságról szerdán – tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.

Szökést kísérelt meg egy román embercsempész a Győri Járásbíróságon