Fotó: Demokratikus Koalíció
Az első fordulóban a Demokratikus Koalíció (DK) által jelölt Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő felesége nyerte meg a baloldali előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyét – közölte az előválasztás hivatalos honlapja pénteken hajnalban.
2021. október 01., 09:422021. október 01., 09:42
2021. október 01., 09:512021. október 01., 09:51
A DK, a Jobbik, a Lehet más a Politika (LMP), a Momentum, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd úgy döntött, közösen indul a 2022-es országgyűlési választáson, a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet és egyéni képviselőjelölteket előválasztáson választják meg. Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 28. között rendezték meg.
Ebben viszont már csak az első három helyen végzett – a szavazatok minimum 15 százalékát megszerzett – jelölt vesz részt. Az előválasztás első fordulójában 633 811-en adták le szavazatukat személyesen vagy online.
Az elovalasztas2021.hu alapján a miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klárára szavaztak a legtöbben. A DK jelöltje 214 319 szavazattal 34,76 százalékot szerzett. A második helyen Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP jelöltje végzett 168 396 szavazattal (27,31 százalék). A harmadik lett 123 453 szavazattal (20,02 százalék) Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje.
Nem jutott be a miniszterelnök-jelölti második fordulóba a Jobbik és a Momentum jelöltje. Jakab Péter, a Jobbik elnöke a negyedik lett 86 909 szavazattal (14,10 százalék). Fekete-Győr András, a Momentum elnöke 20 944 szavazattal (3,40 százalék) az utolsó helyen végzett.
A közelgő magyarországi parlamenti választások a pártpolitikai csatározások színterére emelhetik a határon túli magyarokat. A Demokratikus Koalíció (DK) megvonná a szavazati jogot a külhoni magyaroktól, de a Jobbik is vitatja a jelenlegi szabályozást.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
szóljon hozzá!