Az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok kedd reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián.
2024. július 30., 08:562024. július 30., 08:56
A nemzetközi sportági szövetség (WT) kora reggel kiadott közleménye szerint hajnalban, 3.30-kor tartottak megbeszélést a szövetség, a párizsi szervezők, a Nemzetközi Olimpia Bizottság, illetve Párizs, Párizs meteorológiai szolgálata, valamint az Ile-de-France prefektúra képviselői a folyó minőségéről és
„A legfrissebb időjárási előrejelzések alapján az a döntés született, hogy a férfi triatlon versenyszámot július 31-én (szerdán) 10 óra 45 perckor rendezik meg” – áll a közleményben, mely jelzi, hogy a nők versenye az eredeti tervek szerint szerdán 8 órakor rajtol, ugyanakkor mindkét viadalt csak akkor rendezik meg, ha a víz minősége megfelelő lesz, szennyezettsége a határérték alá süllyed. A WT hozzátette, hogy az eredetileg kijelölt vészhelyzeti nap változatlanul marad augusztus 2., azaz péntek.
A közlemény szerint a szövetség helyi idő szerint 8 órakor tart megbeszélést az edzőkkel, mely során további információkat osztanak meg velük.
így a triatlonosok vasárnap és hétfőn sem úszhattak a versenyhelyszínen, a helyzet pedig mostanra sem javult annyit, hogy a vízbe ugorhassanak.
Az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták. Franciaország mintegy 1,4 milliárd euró fektetett be új infrastruktúrába, hogy csökkentse a folyóba ömlő szennyvíz mennyiségét. A francia fővárosban jövő év júniusáig három fürdőhely megnyitását tervezik a nagyközönség számára.
A párizsi olimpián triatlonban három számban avatnak bajnokot. A magyar színeket a férfiak egyéni viadalán Bicsák Bence és Lehmann Csongor, a nőknél pedig Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli. A vegyes váltók – melyben nincs magyar csapat – augusztus 5-én csatáznak majd.
Egyedülálló, formabontó, számos franciás megoldást tartalmazó csaknem négyórás megnyitóval vette kezdetét pénteken a 33. nyári olimpia Párizsban.
A magyar válogatott 35-25-re győzött hétfőn Argentína ellen a párizsi olimpia férfi kézilabdatornájának második fordulójában.
Megszerezte első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott a párizsi olimpián, mivel 12-7-re nyert Kanada ellen a csoportkör második fordulójában, hétfőn.
Elsőként csapott célba Párizsban David Popovici a 200 méteres gyorsúszás hétfő esti döntőjében, ezáltal megszerezte Románia első aranyérmét a párizsi ötkarikás játékokon.
Ígéretével ellentétben nem teszi maradéktalanul hozzáférhetővé a magyar közszolgálati televízió a Párizsban zajló ötkarikás játékok közvetítéseit a határon túli nézők számára.
Sem a magyar női kardozók, sem az úszók nem tudtak bravúrt bemutatni a párizsi olimpia hétfői versenynapján.
Kikosarazta a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) Gheorghe Hagi, a Konstancai Farul edzője, aki közölte: nem vállalja el a román válogatott szövetségi kapitányi tisztségét.
Betegséggel küzd az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.
Győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián: Varga Zsolt együttese a csoportkör vasárnapi nyitányán 13-12-re nyert a házigazda francia csapat ellen.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, elsősorban annak köszönhetően, hogy menet közben más stratégiára váltott, mint a mezőny többsége.
Izgalmas, fordulatos mérkőzés után, ötgólos hátrányt ledolgozva 25-24-re legyőzte a brazilokat a magyar női kézilabda-válogatott a párizsi olimpián vasárnap délelőtt játszott mérkőzésen, a csoportkör második fordulójában.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)