Csárdáskirálynő Fesztivált szerveznek júniusban Magyarországon a Színházi Olimpia keretében a magyar operett évében

Csárdáskirálynő Fesztivált szerveznek júniusban Magyarországon a Színházi Olimpia keretében a magyar operett évében

Csárdáskirálynő Fesztivált szerveznek az Operettszínházban a magyar operett évében június 3. és 11. között. A rendezvényen magyar, litván és francia előadást is láthat a közönség – közölte a teátrum az MTI-vel.

2023. április 29., szombat

Nem elég a kenyér, az ember szívét is táplálni kell – szegényekkel, görögkatolikusokkal is találkozott a szentatya Budapesten

A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség – hangsúlyozta Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban,

Nem elég a kenyér, az ember szívét is táplálni kell – szegényekkel, görögkatolikusokkal is találkozott a szentatya Budapesten
2023. április 29., szombat

Vak és halmozottan sérült gyermekekkel találkozott Budapesten a katolikus egyházfő

Magánlátogatást tett a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban Ferenc pápa szombat reggel. Beszédében a Szentatya kiemelte: a realitás befogadása az evangélium útja.

Vak és halmozottan sérült gyermekekkel találkozott Budapesten a katolikus egyházfő
2023. április 29., szombat

Európa lelkét és a békét keresi magyarországi látogatásán Ferenc pápa a vatikáni sajtó szerint

A katolikus egyházfő magyarországi látogatása első napját a béke szorgalmazásának szentelte Európa szívében a L'Osservatore Romano szentszéki napilap beszámolója szerint.

Európa lelkét és a békét keresi magyarországi látogatásán Ferenc pápa a vatikáni sajtó szerint
2023. április 29., szombat

FRISSÍTÉS – Buszbaleset Magyarországon: 12 délvidéki személy sérült meg

Árokba borul Kiskunhalas térségében szombat reggel egy szerbai autóbusz. A magyarországi balesetnek kilenc sérültje van.

FRISSÍTÉS – Buszbaleset Magyarországon: 12 délvidéki személy sérült meg
2023. április 29., szombat

Amerikai teológus szerint Ferenc pápa és Magyarország ugyanúgy kiáll az ukrajnai béke mellett

Ferenc pápa második magyarországi látogatása mély összhangot jelez Magyarország és a Szentszék között – jelentette ki az Amerikai Katolikus Egyetem (Catholic University of America) teológia professzora

Amerikai teológus szerint Ferenc pápa és Magyarország ugyanúgy kiáll az ukrajnai béke mellett
2023. április 28., péntek

A dadogását leküzdő rapperről szóló új magyar film látható jövő héttől a romániai mozikban

Újabb magyar film érkezik a romániai mozikba: Bukarestben premier előtti vetítésen, majd hét városban lehet megnézni Bernáth Szilárd nemzetközi filmfesztiválokon és a magyar kritikusok éves díjátadó gáláján elismert, bemutatkozó játékfilmjét, a Larryt. .

A dadogását leküzdő rapperről szóló új magyar film látható jövő héttől a romániai mozikban
2023. április 28., péntek

Drasztikusan megfogyatkozott a délvidéki magyarság az elmúlt tizenegy évben

Mintegy hetvenezer magyarral lett kevesebb 2011 óta a Vajdaságban a tavalyi népszámlálás nemzeti hovatartozásra vonatkozó végleges adatai alapján, amelyeket a szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal pénteken közölt.

Drasztikusan megfogyatkozott a délvidéki magyarság az elmúlt tizenegy évben
2023. április 28., péntek

Igazi kavalkád a magyar film napjára: sikerfilmek és klasszikusok sora látható a közmédián

Egy hetes filmmaratonnal ünnepeli közmédia a magyar film napját, melynek alkalmából különböző évtizedek legemlékezetesebb hazai alkotásai kerülnek műsorra. Szinte valamennyi műfaj képviselteti magát.

Igazi kavalkád a magyar film napjára: sikerfilmek és klasszikusok sora látható a közmédián
2023. április 27., csütörtök

RMDSZ: az AUR soviniszta és ostoba párt, amely alkalmatlan az ország vezetésére

Az RMDSZ határozottan visszautasítja George Simion AUR-vezető állításait, miszerint a magyar szervezet „etnikai terrorista, amely akadályozza a helyi közigazgatás hatékonyabbá tételének minden formáját" – jelentette ki csütörtökön Csoma Botond.

RMDSZ: az AUR soviniszta és ostoba párt, amely alkalmatlan az ország vezetésére
2023. április 27., csütörtök

Törvénysértő módon tilthatták ki tavaly Lomnici Zoltánt Romániából

Továbbra sem került pont idősebb Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán magyar állampolgárok tavalyi, romániai kitiltásának ügyében. Lomnici Zoltán és Kulcsár-Terza József RMDSZ-képviselő az ügy teljes körű kivizsgálását szorgalmazza.

Törvénysértő módon tilthatták ki tavaly Lomnici Zoltánt Romániából
2023. április 26., szerda

Tendenciózussággal vádolja a Krónikát a román csendőrség nagykárolyi cikkünk miatt

Visszautasítja a román csendőrség, hogy kettős mércével mér, amikor a román szélsőségesek magyarellenes megnyilvánulásai, illetve a magyar szervezetek ellen lép fel, ahogy azt hétfőn közölt cikkünkben írtuk.

Tendenciózussággal vádolja a Krónikát a román csendőrség nagykárolyi cikkünk miatt
2023. április 26., szerda

Simion szerint az RMDSZ „etnikai terrorista”, mert autonóm régiót akar létrehozni Romániában

Az RMDSZ akadályozza a helyi közigazgatás hatékonyabbá tételét – jelentette ki szerdán a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion szerint az RMDSZ „etnikai terrorista”, mert autonóm régiót akar létrehozni Romániában
2023. április 26., szerda

Több tucat magyarországi ügyfél bankszámláját fosztotta ki két ukrán férfi

Magyar bank ügyfeleinek a banszámláit fosztotta ki két ukrán férfi, akik telefonos adathalászással szerezték meg az áldozatok adatait. A magyar rendőrség által őrizetbe vett bűnözök több ezer megtévesztő sms-t küldtek szét az országba.

Több tucat magyarországi ügyfél bankszámláját fosztotta ki két ukrán férfi
2023. április 25., kedd

Az azeri gáz Közép-Európába szállításáról állapodott meg Azerbajdzsán, Bulgária, Magyarország, Románia és Szlovákia

Azerbajdzsán, Bulgária, Magyarország, Románia és Szlovákia egyetértési megállapodást kötött az azeri földgáz Közép-Európába szállításáról az úgynevezett Szolidaritási Gyűrűn keresztül, a régió energetikai infrastruktúrájának fejlesztése révén.

Az azeri gáz Közép-Európába szállításáról állapodott meg Azerbajdzsán, Bulgária, Magyarország, Románia és Szlovákia
2023. április 25., kedd

Világsztárokkal ünnepel az idei Kolozsvári Magyar Napok, a kézművesvásár visszatérhet a Farkas utcába

Többtucat Grammy-díj „kerül” majd a 14. Kolozsvári Magyar Napok színpadára augusztus 20-án, hiszen az idei kiadás sztárvendége a magyar származású Leslie Mandoki, illetve formációja, a Mandoki Soulmates, melynek igazi rocklegendák a tagjai.

Világsztárokkal ünnepel az idei Kolozsvári Magyar Napok, a kézművesvásár visszatérhet a Farkas utcába
2023. április 24., hétfő

Egyetlen nevetséges büntetést szabott ki a nagykárolyi magyarellenes hőbörgés miatt a csendőrség

Egyetlen bírságot szabott ki 500 lej értékben a Szatmár megyei csendőrség a Kölcsey Ferenc szobrának nagykárolyi felavatásán történt román nacionalista tüntetés nyomán.

Egyetlen nevetséges büntetést szabott ki a nagykárolyi magyarellenes hőbörgés miatt a csendőrség
2023. április 23., vasárnap

Osztrák határellenőrzés az egykori vasfüggöny árnyékában (helyszíni riport)

Ausztria keleti határain ismét bevezették a határellenőrzést. A két országot elválasztó vasfüggöny eltávolításának magyarországi emlékhelyén, a Sopronpusztán található Páneurópai Piknik Emlékhelyen a gesztus keserű szájízt okoz a turistáknak.

Osztrák határellenőrzés az egykori vasfüggöny árnyékában (helyszíni riport)