Fotó: MTI/Kovács Tamás
A címvédő Milák Kristóf kikapott a 200 méter pillangó döntőjében, és ezüstérmet szerzett a párizsi olimpia úszóversenyének szerda esti fináléjában. A magyar csapatnak ez a második dobogós helyezése és az első ezüstje Párizsban.
2024. július 31., 21:482024. július 31., 21:48
2024. július 31., 22:352024. július 31., 22:35
A Honvéd 24 éves világcsúcstartója tavaly az áprilisi országos bajnokságot követően majd egy évet kihagyott, visszatérését követően pedig számos pletyka keringett arról, hogy nem végez elegendő edzésmunkát – emlékeztet az MTI. Azonban kedden az előfutamban és a középdöntőben is igazolta, hogy nincs komolyabb probléma a formájával, fölényesen volt a legjobb mindkét alkalommal. A szerdai fináléban a szurkolók a hazai közönségkedvenc Léon Marchand és Milák különpárharcára voltak kíváncsiak,
Milák jól kapta el a rajtot, elsőnek jött fel a vízből 24.32 másodperccel fordult, ami fél másodperccel jobb volt a középdöntős részidőnél. Féltávnál négy tizeddel vezetett Marchand előtt, ez három tizedre csökkent az utolsó 50 méterre fordulva. A 400 méter vegyes francia bajnoka óriási hajrába kezdett, az utolsó métereken a tömeg fülsüketítő őrjöngése mellett megelőzte a magyart, aki 1:51.75 perccel második lett.
A 24 éves világcsúcstartó az eredmény ismeretében
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Marchand élete legjobbjával, olimpiai rekordot jelentő 1:51.21-gyel diadalmaskodott, ami négy századdal jobb Milák tokiói idejénél. A magyar úszó még jó néhány másodpercig a kötélen ült, nem hitte el, ami vele történt.
Miláknak ez a harmadik ötkarikás medálja, mert három éve a japán fővárosban 100 méter pillangón ugyancsak második lett. A magyar csapatnak ez a második dobogós helyezése és az első ezüstje Párizsban.
Eredmények:
férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok:
--------------------------------------
Léon Marchand (Franciaország) 1:51.21 perc
2. MILÁK KRISTÓF 1:51.75
3. Ilya Kharun (Kanada) 1:52.80
A címvédő Milák Kristóf a legjobb idővel bejutott a 200 méter pillangó döntőjébe, Márton Richárd pedig a 14. helyen fejezte be szereplését a párizsi olimpia úszóversenyeinek keddi, negyedik napján.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!